Miközben az autózás általában annál több örömet okoz, minél erősebb és minél gazdagabban felszerelt járműben ülünk, újságíróként ha csak tehetjük, a fapados kiviteleket részesítjük előnyben. Nem önként vállalt aszketizmusról van szó, hanem arról a rendkívül egyszerű (és az autógyártók által tudatosan ki is használt) tényről, hogy egy kis kényeztetéssel hatékonyan elmaszkolhatók, feltupírozhatók egy konstrukció alapvető tulajdonságai, urambocsá’ hiányosságai. Márpedig – és ezt tessék mindenféle hátsó gondolat nélkül érteni – ez a tesztelésre bocsátott Skoda Roomster kényeztetett, ráadásul a piaci realitások határain túl. Akármennyire kezd ugyanis felnőni Európához a hazai vásárlóközönség, vásárlóereje nem tart lépést igényességével, ezért az ár továbbra is dobogós helyen szerepel a szempontok között. Vehetünk példának bármilyen autót, tetszőleges kategóriából, egy alapmodellnél majd’ kétszer drágább kivitel piaci szempontból gyakorlatilag teljesen érdektelennek (pozitívabb megfogalmazásban egzotikus különlegességnek) tekinthető, egyes extrák pedig pszichológiailag elképzelhetetlenek bizonyos méretosztályokban.
Hétköznapi bohém
Halmozottan igaz ez egy olyan autó esetében, amelynek imázsába minden belefér, csak a kivagyiság, a villogás nem. Az egyre felnőttesebb Skoda-arculatot merészen kiteljesítő, magát kihúzva vállaló orrkialakítás a karosszéria egyetlen „komoly” eleme. Az ablakok vonalvezetése, az oldalfalon végighúzódó kettős karaktervonal és a burkolóanyagok célzott használata funkcionálisan valóban kettéválasztja az autót – az összhatás ettől szeretnivalóan szokatlan, bájosan csúnyácska. Gyakorlati hasznát
ebből csupán a hátsó szakasz hatalmas üvegfelületeinek érezni: ezek az utasoknak éppúgy kiváló kilátást biztosítanak, mint parkolási manőver során a hátrapillantó sofőrnek. Világossá, tágassá teszik az amúgy sem szűkös teret, ráadásul anélkül, hogy valóban az égig érne a karosszéria – a furgonos megjelenéshez azoknál arasznyival kisebb magasság társul, aminek előnyei a szélzajban és a stabilitásban is megmutatkoznak. A belső konzervatívabb hangvételben tálalja a Skoda világát. A hatalmas hátsó utastér ígérete a valóságban túlzónak bizonyul, a két szélső, teljes értékű ülés nagyon közel van az ajtókhoz, középen pedig a sámliszélességű ülőfelületbe belógó kezelőkarok és a hatalmas padlóalagút miatt esélytelen az utazás – könyöklőnek azonban pompásan megfelel ledöntött háttámlája, főleg ha kifejezetten így kérjük azt felszerelni. A hátsó szakasz könnyedén átrendezhető tágas kétszemélyes fülkévé, a legfőbb ellenlábas Opel Meriva elegáns varázsmechanikája helyett alkalmazott egyszerűbb ülésrendezési szerkezet a gyakorlatban logikusnak és praktikusnak bizonyul, épp csak a középső ülésötöd használaton kívüli elhelyezése nincs megoldva. Semmi gond, azt az életstílust, amire ezt az autót kitalálták, egyszerűen családos életnek hívják, abba pedig belefér, hogy a viszonylag nehéz ülést kevéssé elegáns módon bedobjuk a csomagtérbe – hely van bőven, aligha lesz útban.
Több vagy kevesebb?
Ha az ülésvariálás módjával jól illusztrált realitás fekete-fehér filmjét hagyjuk utólag kiszínezni, megváltoznak a Roomster kontrasztjai.
Tesztmodellünk igényes kárpitozása, bőrrel húzott kormánya és váltószoknyája, fémhatású szellőzőkeretei eredményesen próbálják elhitetni a vásárlóval, hogy az élet többről szól, mint gondolta volna. Mind a négy ablak egyetlen gombnyomásra megy fel és le, az audiorendszerhez hatlemezes CD-váltó és MP3-csatlakozó is tartozik, a hőmérsékletet automatika szabályozza, a tetőlemezbe pedig planetáriumablakot vágtak. Utólag, gondolatban már nagyon nehéz ezektől megfosztani az autót: természetesnek hat, hogy automata tartja a sebességünket, hogy a kormányról vezérelhető a hangerő, vagy hogy határhelyzetben elektronikus kezek stabilizálják az autót. Utóbbi legalább kikapcsolható, és lám, a Roomster ilyenkor sem veszít magabiztosságából. Nagy sebességnél sem csúszik ki lába alól a talaj, és bár az autó határozottan orrnehéz, a bevált futómű-geometriának köszönhetően városban és országúton egyaránt magabiztosan, ha nem is feltétlenül sportosan veszi a kanyarokat. A bőséges felszereltség az autóhoz rendelhető legnagyobb benzinmotor viselkedését sem befolyásolja. Rég tudjuk, hogy a VW-konszern erőforrásai szerepet tévesztettek: dízeljeik úgy mennek, mintha benzinesek lennének, ez az 1,6-os pedig remek nyomatékával és nyugodt viselkedésével vívja ki a megfontolt, kényelmes vezetők szimpátiáját. A határozottan kezelve pontosan kapcsolható váltóról szinte meg is feledkezhetünk, városban is elgurul ötödik fokozatban az autó. Ez a karakter hosszú végáttételt
engedélyezett, így autópályán is bőven négyezer alatt forog a motor. Itt pont annyi tartalékkal bír, hogy biztonságosan elmenekülhessünk a nálunk jóval gyorsabbak útjából, a szélzajt ennél nagyobb tempónál már elnyomó motorhang pedig itt még hosszú távon is elviselhető, ha nem is kellemes. A pozitív mérleget a benzinkútnál rontja le alaposan a 16 szelepes blokk: kevés lámpával megbolondított, kis forgalmú, kétsávos városi utakon autózva is nyolc liter körül fogyaszt. Országúton valamivel kedvezőbb a kép, de itt sem a takarékosság mintaképe a motor.
Más világ
Akárhogy csűrjük-csavarjuk, a végén ugyanoda lyukadunk ki: mit ér az autó? Ehhez a motorhoz legkevesebb 3 589 000 forintért juthatunk hozzá. Alapkivitelében minden ablakot kurbli emel és süllyeszt, a klímát csak a természet szabályozza, és a rádió vagy a központi zár is vágyálom
