A 2. világháborút követően a BMW hozta vissza először a V12-es erőforrást a német prémiumgyártók közül, a bajorok pedig rögtön továbbgondolták a témát, és 1988-ban építettek egy V16-os motorral szerelt 7-es sorozatot is. A Goldfisch, azaz Aranyhal névre hallgató autó egyszerűen nem volt életképes, mert a hatalmas erőforrás szó szerint megtöltötte a motorteret, a megfelelő hűtéshez a csomagteret is fel kellett áldozni – az itt elhelyezett hőcserélő a jobb hátsó sárvédőn keresztül kapta a friss levegőt. Az ember azt hinné, hogy ezek után temették a projektet, de nem, még a 3. generációs 7-es sorozatba is beletették a 6,7 literes V16-ost – az eddig nem látott prototípust a 2024-es Techno Classica kiállításon mutatta meg a BMW Classic.
Itt már igyekeztek az erőforrás köré szabni a karosszériát, aminek egy furcsa arányokkal rendelkező luxuslimuzin lett az eredménye, nagyon hosszú az orr, a hátsó tengely is hátrébb került, emiatt a C oszlop nagyon vastag lett. Egy kicsit az autó orrát is átszabták, megpróbálkoztak a Derrick-lámpákkal – még jó, hogy további pár évig hagyták érlelni a témát. Az 1990-es BMW750 Li V16-os motorja 348 lóerőt tud (a szériában kínált V12-es 299 lóerős volt ekkor), amivel gond nélkül eléri a 250 km/órás, elektronikusan korlátozott végsebességet a prototípus – 2 évvel korábban a Goldfisch orrában még 408 lóerőt tudott ugyanaz a 6,6 literes V16-os.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
