Szemben a levegő- és vízszennyeződéssel, a zaj nem öl. Mégis ez életünk egyik legfőbb megkeserítője. Alattomos, sokszor már szinte észre sem vesszük, s emiatt még veszélyesebb. Mindnyájunknak árt a zaj. Van, amikor tudunk róla, és van, amikor nem. A legtöbb francia a motorkerékpár zajára ébred, s napjának ritmusát a különböző zajok határozzák meg – írja a L’Express. Franciaországban az emberek 75%-a városlakó. Az állandó zajokat pedig – a járművek keltette zajt, a munkahelyek zaját – szinte észre sem vesszük. Már csak arra rezzenünk fel, ha egy hang durván belehasít a levegőbe, legyen az a telefon csengése, vagy a bejárati ajtó csengője.

A PROBLÉMA OTT KEZDŐDIK, hogy a zaj nem ül, szemben a súlyos víz- vagy levegőszennyeződéssel. Így azután csak akkor kezdünk foglalkozni vele, amikor már valóban „katasztrofális” méreteket ölt. Egyes üzemekben vagy a repülőterek közelében. Másutt az ember egyszerűen hozzászokik az állandó zajhoz, még ha ez káros is a testi-lelki egyensúlyára, egészségére.
Ezekre és ezekhez hasonló megállapításokra jutottak azok a szakértők, akik La Baule-ban gyűltek össze, hogy megvitassák e téren végzett kutatásaik eredményeit. Egyikük, Daniel Commins akusztikus a L’Express kérésére elvégzett egy kísérletet, amelyet Japánban széles körben ismernek, de amelynek eredményeivel Franciaországban edz ideig nem foglalkoztak a nyilvánosság előtt: tudományos felmérést végzett egy átlagember 24 órájának hanghatásairól. Az eredményt grafikonnal ábrázolja. Kutatásának tárgya Igor Lafaurie 29 éves mérnök, aki Párizs külvárosának egyik bérházában lakik, és egy tervezőintézetben dolgozik. A vizsgált személy, amint az bebizonyosodott, napjainak kétharmad részében olyan zajhatásoknak van kitéve, amelyeknek szintje jóval meghaladja az Egészségügyi Világszervezet által megengedett szintet.
Márpedig Lafaurie esete korántsem egyedülálló. Ő is úgy él, mint mások. Az utca, ahol lakik, a reggeli órákban még nem is tűnik zajosnak számára, pedig a helyi hatóságok „nagyon hangos” útvonalnak nyilvánították. A lakáshoz egy balkon is tartozik, a lakásvásárlásokon ez mint előny, döntő szerepet töltött be. Mégis a gyakorlatban használhatatlan, csupán néhány cserép virág díszeleg rajta. Ha nyitva van az ablak, a lakásban ülők nem hallják egymás hangját.
Igor délben étteremben szeretné elkölteni ebédjét. Olykor olyan zaj van az étteremben – edénycsörgés, a mosogatás zaja, egy játékautomata zöreje és a többi vendég beszélgetésének moraja –, hogy a tőle egy méterre ülő vendég szavát sem lehet érteni. Irodájában három másik mérnökkel dolgozik egy szobában. Az egyszerre több telefonon lebonyolított beszélgetések zaja, vagy a nyitott ablakon kívülről beszűrődő zaj már több annál, ami szellemi munkánál elviselhető.

NEM EGYFAJTA ZAJTÓL SZENVEDÜNK. A számos zajforrásból, a telefonokból, a közlekedésből, a porszívókból és mosogatógépekből vagy egyszerűen a mosogatásból, a zajos szomszédoktól eredő hangok sokaságával kell szembe néznünk. Vajon hol a határ, ameddig szervezetünk e zajokat károsodás nélkül elviselni képes?
Ami a munkahelyi zajokat illeti, erre vonatkozólag csak egy „nemzetközi ajánlás” létezik, amelyet a legtöbb országban, így Franciaországban is, hivatkozási alapnak tekintenek. Ez azt mondja ki, hogy a dolgozót nem szabad kitenni nyolc órán át egyfolytában 90 decibelt meghaladó zajszintnek. Az összehasonlítás kedvéért jegyezzük meg, hogy a 90 decibel a legjobban hangszigetelt bontólégkalapács zajának felel meg. 120 decibel már a fájdalomküszöb, ilyen zaj – például egy felszálló repülőgéptől – néhány méter távolságból beszakítja a dobhártyát.
Amit a kérdéses vizsgált személynek el kell viselni, jóllehet az általa végzendő szellemi munkához erős zajnak tűnik, mindössze 65 decibel, ami eltörpül amellett a 95, 100 és 120 decibeles zaj mellett, amit a dolgozóknak egy szövőműhelyben, egy szerelőcsarnokban, vagy egy fémcsiszoló műhelyben el kell viselniük.
A munkatörvények a zajvédelem terén sok kívánnivalót hagynak maguk után. Így azután a munkások ott, ahol nem kötelező, nem is hajlandók felvenni a védősisakot, márpedig ezt csak a fájdalomküszöböt elérő zajnál, azaz 120 decibelnél teszik kötelezővé az előírások. Ez pedig nagyon is késő, hiszen a jó hallás, a tökéletes hallóképesség már 90 decibelnél kárt szenved.
S az eredmény: Európában a szakmai betegségek között a süketség a harmadik helyen áll! A strasbourgi Bernard Metz professzor szerint Franciaországban nagyon lekicsinylik ennek a betegségnek a jelentőségét. Bizonyos iparágakban – mondja – a munkások fele megsüketül, és százból egyetlenegy esetet sem jelentenek be.
Metz professzor és kutatócsoportja La Baule-ban ilyen és ehhez hasonló felfedezéseket ismertetett. Egyúttal azt is, hogy a túlzott zajnak való tartós kitettséget úgy lehet ellensúlyozni, ha közben olyan szüneteket iktatnak be, amikor a zajnak kitett egyének 70 decibelnél kisebb zajú területen tartózkodnak.

ÖT VÁROSBAN VÉGZETT KUTATÁSAINAK eredményeit kiértékelve, a Lyoni Kutatóközpont megállapította, hogy ha visszamenőleg hangszigetelni akarnák Franciaország minden zajnak kitett lakását és házát, ez 27 milliárd frankba kerülne. A gépkocsik külső zajának 6 decibellel történő csökkentése pedig, valamennyi gépkocsira vonatkoztatva, 2 milliárd frank költséggel járna. Mégis azt mondja a központ igazgatója, hogy megérné! Az ország belső termelésének 2%-át olyan probléma megoldására fordítani, mint a zaj, nem őrültség – hangsúlyozza. A társadalomnak ez az egyetlen választási lehetősége!
A jelenlegi helyzetben nincs mód arra, hogy a zajforrásokat megtiltsák vagy áthelyezzék, vagy csökkentésék. Semmi olyanra nincs ma már lehetőség, amit a szibariták a VII. század Olaszországában csináltak, amikor egyszerűen kitiltották a városból a kakasokat és a kézműveseket, hogy nyugalom legyen.
„Zajügyben” azonban egyetlen erőfeszítés sem tekinthető haszontalannak.

-ai