A határállomáson valamilyen közlekedési tájékoztatót keresünk. Nincs. A Csehszlovákiába induló turista csak egy nagy táblát lát az út mellett, rajta a sebesség-előírások. Ennyi információval indulhatnak a magyarok a határon túlra, és ennyit kapnak a hazánkba látogatók – sajnos, nemcsak ezen a határállomáson.
Rajkától 20 kilométeres, építkezéstől sáros, helyenként már kiegyenesített út vezet Pozsonyba. Az útbaigazító táblák nem olyan feltűnőek, mint nálunk.
A szlovák fővárosban ottani testvérlapunk, a Stop szerkesztőségének munkatársa kalauzol a közlekedésrendészeten. A rendőrség ellenőrző csoportjának vezetője Stanislav Macko főhadnagy. Tipikus szabálysértéseinkről beszél.
„A leggyakoribb a tilos helyen várakozás, a legveszélyesebb a lámpa tilos jelzésén való áthajtás.”
Ez az utóbbi azért meglepő. Ki hitte volna, hogy életveszélyes szokásunkat a határon túlra is elvisszük? Még jó, hogy dicséretet is kapunk, a gyalogosokkal szemben tanúsított udvarias magatartásunkat hangsúlyozza a főhadnagy (Csehszlovákiában a zebrán sincs feltétlen elsőbbsége a gyalogosnak), de az autópályán is jó pontokat gyűjtünk az előzésre szolgáló sáv kevésbé tartós használatáért. (Felrémlik az a csehszlovák rendszámú Škoda, amelyik múlt szombaton Budapesttől Székesfehérvárig 80-90-es tempóval kitartóan hajtott az M7-es belső sávján, vezetője talán nem is értette, miért haragszanak rá a mögé érkező autósok.)

Az útépítések krátereitől reménytelenné vált belvároson át vezet utunk. Ismét a Rajkára vezető országúton járunk, ezúttal rendőrautóval, méghozzá kettővel. Míg mi a határközeli faluban a magyarokra várunk, a trafipaxos autó megbúvik. A végeredmény szerint a bemért 24 magyar rendszámú jármű mindegyike betartotta a sebesség-előírást.
(Csehszlovákiában néhány szabály eltér a miénktől. Így a lakott helyen előírt 60 km/órás sebesség éjszaka 23 órától hajnali 5-ig a személyautóknak 90-re, a motoroknak 80-ra emelkedik, és a távolsági fényszóró használata sem tiltott. Az országúti sebességhatár 90 km/óra, motorkerékpároknak 80, az autópályán pedig 110 a személyautóknak, 80 a motoroknak megengedett legnagyobb sebesség. Körforgalomban a balról érkező villamosnak nincs elsőbbsége. Balesetkor pedig akkor kell rendőrt hívni, amikor a mi szabályaink szerint is, az eltérés annyi, hogy az értékhatár ezer korona.)
A határsorompó után még jóformán fel sem gyorsulhatott a zöld Lada, amikor megállítja a rendőr. A ladás először vezet külföldön. A magyarul jól beszélő rendőr az okmányokat ellenőrzi, azután futólag a kocsi műszaki állapotát.
(A magyar autók műszaki állapotával általában meg vannak elégedve a szomszédos ország rendőrei, különösen azóta, mióta a határállomáson kölcsönösen visszafordítják azokat az autókat, amelyek nem felelnek meg az előírásoknak.)
A ladás kérésünkre hajlandó „vizsgázni” a helyi szabályokból. Nemigen ismeri ezeket. „Úgy közlekedtem, mint otthon, abból nem lehet baj” – mondja, és hozzátehetjük, szigorúbb előírásaink szerint valóban nyugodtan autózhatunk itt.
A magyar rendszámú autókat sorban megállítjuk, és azok vezetői csupán tippelnek a szomszédos ország Kresz-előírásaira, többnyire csak akkor találnak, amikor az megegyezik a miénkkel.

Egy škodásnak nincs is szerencséje, amíg beszélgetünk, odavetődik egy ember, aki már látta ezt a kocsit, sőt majdnem össze is ütközött vele, amikor az fékezés nélkül kanyarodott eléje a főútvonalra. „A busz eltakarta a táblát” – mondja a škodás. – „Éppen megelőztem, nem láttam, hogy főúthoz érünk.”
„Helyismeret nélkül sokkal óvatosabban kell vezetni” – oktatja a rendőr, miközben a kocsi egyik utasa bizalmasan a fülemhez hajol és arra kér, intézzem el, hadd mehessenek tovább. A nyomaték kedvéért egy igazolványt is felvillant, és több évtizedes szakszervezeti tagságáról tesz említést. A rendőr csak ijesztgeti a škodást, amikor azt kérdezi, mit szólna a bírsághoz. „Nincs már egy fillérem sem” – válaszol az autós –, rendszerint ez a válasz. Büntetés nincs, a régi szakszervezeti tag is visszaülhet, a beszélgetés barátságos véget ér.
(Az ellenőrző csoport vezetőjének tanácsa: fizessük ki a bírságot, mert a súlyosabb szabályszegést nem lehet „elfogyottapénzem”-mel kiegyenlíteni. Ha a rendőrök ragaszkodnak a büntetéshez, akkor a konzulátushoz fordulnak, és ez senkinek sem kellemes. A megbírságolt autósnak természetesen Csehszlovákiában is jár nyugta.
A konzulátust, sajnos más esetben is megkeresték. Tavaly két motorosunk addig sértegette a rendőröket, míg azok a magyar képviselethez nem fordultak. A motorosok tervezett lengyelországi kirándulásából így lett gyors hazaút. Szerencsére, kevés a kirívó eset, idén arra az autósra emlékeznek kevés szeretettel, aki az intézkedő rendőr elé a földre vágta okmányait.)
ez a nap szerencsére békés. Négy motoros három motoron érkezik, a legtöbb találatot ők érik el a Kresz-próbán. (Egy tippünk nekünk is bejön, amikor megtudjuk, hogy a szemből jövők már időben jelezték a megbúvó sebességmérőket.) A motorosok Drezdából tartanak haza, és nemcsak szabályismeretük érdemel figyelmet, hanem az is, amit a csehszlovákiai közlekedésről mondanak: „Itt egészen mások az autósok, nem dühödnek meg, ha a motorosok megelőzik őket.”
Ismét a város felé robogunk. Kezemben a statisztika: a múlt évben 488 magyar autóst, motorost ért baleset, öten idegenben lelték halálukat. A számuk önmagukban nem sokat mondanak, az NDK-beli és a lengyel autósok baleseti adatai sokkal riasztóbbak. Ami mindenképpen figyelmeztető, az az öt évre érvényes baleseti számnövekedés. Annál kedvezőbb a halálos kimenetelű balesetek folyamatos csökkenése.
Pozsonyban a felszedett villamossínek mellett araszolgat a kocsisor. „A belvárosba megyünk – mondja a rendőr –, van egy utca, tele üzletekkel, itt állandóan a tilosban várakoznak. Innen rendszeresen elszállítják az autókat. Legalább 300 korona, mire visszakapja a tulajdonosa.”
A környék ismerős, itt már jártam. A rendőrautó bekanyarodik. Nem, ez nem lehet, ilyen nincs! Miért pont a Gorkij utcába? A mindenit, ott a „Várakozni tilos” tábla! Ennyire igazán nem kéne megismerkedni a közlekedésrendészet munkájával. De sok áll itt, magyar, cseh, osztrák, holland rendszámmal, mind a tilosban, és… és végre, hurrá!, meglátom a sajátomat.
A rendőr tárgyilagosan közli: „Úgy látszik, ma más utcákban jár az autószállító.”
Ismeretlenül is sok szeretettel gondolok útvonalának kijelölőjére.

(Földvári)
A szerző felvételei