Fotó: Lővei Gergely

Idén már 6 éve annak, hogy a Suzuki és a Toyota vezetői megállapodást írtak alá. A színfalak mögött nyilván fontos lépés az, hogy a Toyota lengyelországi üzemében Suzuki fejlesztésű erőforrásokat gyártanak, illetve hogy az afrikai régióban a Suzuki Indiában gyártott modelljeit saját márkás típusokként forgalmazzák. Az európai és magyar vásárló szemszögéből viszont a lényeg mégiscsak az, hogy a Toyota Corolla Touring Sports Swaceként jelent meg a Suzuki palettáján, illetve hogy a RAV4-es plug-in hibrid verziója Across néven koronázza meg a kínálatot.

Hibridhajtása ellenére a Swace műszerfala fordulatszámmérőt is felvonultat. Az ülések kényelmesek, ám a lapos Swace-be (balra) sokkal kevésbé komfortos behuppanni, mint a magasabb Acrossba. A Swace-ben is jól elférni hátul, a padló szinte teljesen sík

És hogy a Suzuki kínálatába miért illik annyira a Swace? Azért, mert az SUV-fronton erős Suzuki szortimentjéből már nagyon hiányzott egy klasszikus kompakt, főleg kombi karosszériával. Persze, aki nagy különbségeket vár a Toyotához képest, azt ki kell ábrándítanom, a jelvényen kívül gyakorlatilag nincs különbség (a nyáron érkező, frissített Corolla az új hajtáslánccal és digitális műszerfallal ad majd többet). A Suzuki szerint elsősorban a Vitarából és S-Crossból feljebb lépő ügyfelekre céloz a Swace, amelyen azért érződik, hogy a Toyota régóta fejleszti. Ha már szóba kerültek a márka szabadidő-autói, azt meg kell jegyezni, hogy a beszállás nem olyan kényelmes a Swace-be, ugyanis egy lapos autóról van szó. A vezetési pozíció is egészen más, de azt meg kell hagyni, hogy az ülések kényelmesek, illetve hogy sok részleten látszik, hogy használatra tervezték. Először is, a 4,65 méteres modellben hátul bőséges a hely! Persze akad még nagyranőtt kompakt kombi, amely hasonló ezen a téren, de a Swace azzal mindenképp kitűnik az átlagból, hogy nincs kardánalagút és a középső utas lábai is kényelmesen elférnek. Ahhoz meg azt hiszem nem kell különösebb kommentár, hogy a raktér alaphelyzetben is 596 literes. Van itt minden, ami ahhoz kell, hogy egy kombi jó legyen: oldalsó rekeszek, rögzítőfülek és fémpántok könnyítik meg a dolgunkat, sőt, a kalaptartót el tudjuk külön helyezni a padlóban. Ezek után nem meglepő az a konklúzió, hogy a Swace az ember racionális énjére hat. A beltérben nincsenek formai trükkök vagy olyan részletek, amibe beleszerethet a sofőr, ez egy őszinte autó, egyszerű kezelhetőséggel, mindenféle manír nélkül.

A Swace hátsó ablakai minden esetben sötétítettek. Hamarosan érkezik a frissített verzió, 140 lóerős hajtáslánccal és enyhén módosított fényszórókkal

Ehhez pedig remekül passzol a Toyota öntöltő hibrid hajtása! A mindössze 1,4 kWh-s akkumulátorból táplált villanymotor és az 1,8-as benzines összjátéka városban hibátlan, gyorsan reagál a gázparancsra, halk és roppant takarékos – 4,5-5,0 liter benzint kér 100 kilométerenként. Viszont ahogy országúton előzni kell, netán autópályára felhajtunk és gyorsan el szeretnénk érni a 130-as tempót, rögtön látszik majd, hogy nem a sportos habitusú sofőrök ideálja a 122 lóerős Suzuki. Amilyen flottul teszi a dolgát a hajtás városban, intenzíven gyorsítva felbőg a benzines és az erőátvitel sajátossága miatt a fordulatszám csak akkor csökken, ha a vezető elvette a lábát a gázról. Ennek ellenére ahhoz nem férhet kétség, hogy autópályán sem torkos a Swace, 4 személlyel sem kér többet 6 liternél 100 kilométerenként.

A Toyota ehhez nagyon ért: a hajtásláncok nem csak papíron takarékosak

Aki a 2 évvel ezelőtti piaci bevezetésnél sokallta a Swace 8 440 000 Ft-os árát, azt nyilván hidegzuhanyként éri, hogy jelenleg 11 550 000 Ft-ba kerül. Ugyanakkor a korábbi 230 ezer Ft-os árelőnye egymillió Ft-ra nőtt a Corolla Touring Sports-szal szemben, ami már szemmel látható összeg. Mindenesetre az biztos, hogy a kategóriatársaihoz képest a helykínálat és a fogyasztás terén sincs szégyenkezni valója. Ahogyan az Acrossnak sincs, merthogy a hibrid Toyota RAV4-es a piac egyik kedvenc szabadidő-autója, amely a mára megkopott renoméjú dízelmotor helyett a márkához erősen kötődő, vegyesüzemű hajtáslánccal csinált karriert. A Suzuki változat persze nem sokban különbözik, annyi eltérés mégis van köztük, hogy sokak szerint ezzel a lökhárítóval jobban mutat, mint az eredeti. Akárcsak most, a bevezetéskor is kétféle hajtás volt elérhető, a Suzuki pedig azzal sokkolta a baráti árcédulához szokott vevőit, hogy a plug-in változatot adoptálta, ami 19,3 millió forintos árat jelentett. Ehhez képest mára 24 750 000 forintra nőtt az összeg az egytagú árlistán…

Nem látszik rajta, pedig úgy gyorsul mint a lövedék: 6,0 másodperc alatt éri el álló helyzetből a 100 km/órás tempót az Across

Aki ránéz a RAV4-es választékára, látja, hogy a szintén 1 hajtáslánccal, de 4 felszereltséggel elérhető testvérmodell 22,4-25,5 millió forintba kerül. Ennyiért leginkább magas felszereltséget és nagy teljesítményt ad ez a szabadidő-autó, anyagminőségben – emblémától függetlenül – nem neveznénk prémiumnak. Van más előnye, például a mindennapi használat során egy életrevaló autót ismertünk meg benne. Karosszériája praktikus, utastere tágas, raktere 490 literes, ülései kényelmesek, ami amerikaiasan nagyvonalú és japánosan átgondolt összképet jelent. Egy született utazóautót kapunk a magas építése miatt indokolt, feszes hangolású futóművel, mégis érdemi rugózási komforttal, 2 tonnát közelítő tömegéhez képest jó kanyarvételi tulajdonságokkal és meglepő fordulékonysággal. Ebben a kategóriában egyértelműen a jobban irányítható modellek közé tartozik, a 306 lóerős rendszerteljesítmény, és az első-hátsó villanymotor 270, illetve 121 Nm nyomatéka pedig olyan rugalmasságot garantál, amivel az alapvetően higgadt sofőrök is jól tudnak gazdálkodni kényesebb szituációkban.

A bő 20 milliós árhoz képest feltűnően egyszerűek az anyagok az Acrossban, a funkcionalitásra nem lehet panasz. Nem csak a hely hatalmas az Acrossban, az üvegfelületek is nagyok

Konnektoros hibridhajtása gondoskodik róla, hogy méretei ellenére város kompatibilis legyen. Van lehetőség villanyautóként vezetni, akár 98 km-t is megtehet egy töltéssel! A tesztprogram során vegyes használatban 60 km-re volt elég a 18,1 kWh kapacitású akkumulátor, ez persze erősen függ a külső körülményektől, de még ezzel is lefedi az ingázók igényeit. Benzinből 6,4 litert fogyasztott 100 kilométeren, ami egybevág a WLTP szerint megadott 6,5 literrel. Igazi képességeit egy nagyobb családi vagy céges utazás során lehet kihasználni. Nagyobb gázadásnál itt is hajlamos felbőgni a motor, ezen kívül akkor ad ki erős hangot, amikor generátorként működik, különben csak a futómű felől érkező zúgás zavarja a bent ülők nyugalmát.

SONY DSC

SWACE
TETSZETT
• ár-érték arány
• praktikus beltér
• takarékosság
• kezelhetőség
NEM TETSZETT
• alacsony üléspozíció
• gázadásra felbőgő benzinmotor

ACROSS
TETSZETT
• praktikum
• felszereltség
• vezethetőség
NEM TETSZETT
• magas ár
• nagy tömeg

ÖSSZEGZÉS
Nem vitás, hogy a Toyotával való kooperációval a Suzuki olyan modellekkel jelentkezett, amelyek nagyban erősítik piaci pozícióját. Bár az újdonságok kifejezetten érzelemmentes autók, a Swace ár-érték arányával és praktikumával figyelemre méltó, az Across pedig teljesítményével és magas technikai színvonalával szerez jó pontokat.

SUZUKI SWACE
Összlökettérfogat: 1798 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16
BENZINMOTOR
Max. teljesítmény: 72 kW (98 LE) 5200/perc
Max. forgatónyomaték: 142 Nm 3600/perc
VILLANYMOTOR
Max. teljesítmény: 53 kW (72 LE)
Max. forgatónyomaték: 163 Nm
HIBRIDRENDSZER
Max. teljesítmény: 90 kW (122 LE)
Hosszúság/szélesség/magasság: 4655/1790/1460 mm
Tengelytáv: 2700 mm
Nyomtáv elöl/hátul: 1530/1530 mm
Fordulókör: 10,4 m
Saját tömeg/terhelhetőség: 1400/485 kg
Csomagtér: 596-1606 l
Üzemanyagtank: 43 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 11,1 s
Max. sebesség: 180 km/h
Átlagfogyasztás: 4,6 l/100 km
Tesztfogyasztás: 4,9 l/100 km
CO2-kibocsátás: 99 g/km
A modell alapára: 11 550 000 Ft (kedvezményes ár)

SUZUKI ACROSS
BENZINMOTOR
Összlökettérfogat: 2487 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16
Max. teljesítmény: 136 kW/185 LE 6000/perc
Max. forgatónyomaték: 227 Nm 3200-3700/perc
VILLANYMOTOR ELÖL
Max. teljesítmény: 134 kW/182 LE
VILLANYMOTOR HÁTUL
Max. teljesítmény: 40 kW/54 LE
HIBRIDRENDSZER
Max. teljesítmény: 225 kW/306 LE
Hossz./szel./mag.: 4635/1855/1690 mm
Tengelytáv: 2690 mm
Fordulókör: 11,4 m
Saját tömeg/teherbírás: 1940/570 kg
Csomagtér: 490-1604 l
Üzemanyagtank: 55 l
Akkumulátorkapacitás: 18,1 kWh
Gyorsulás 0-100 km/h: 6,0 s
Max. sebesség: 180 km/h
Átlagfogyasztás: 6,5 l/100 km
Tesztfogyasztás: 6,4 l/100 km
CO2-kibocsátás: 149,1 g/km
Alapár: 24 570 000 Ft (kedvezményes ár)