V50 Aki figyeli a Volvo jelölési koncepcióját, feltehetően észrevette, hogy a svédek mostanában nem csupán az „S” és „V” betűkkel különböztetik meg limuzin és kombi modelljeiket. Előbbinél az első szám ugyanis páros, míg utóbbinál páratlan. De továbbmegyek, ahogyan azt a vadonatúj S40/V50 duó esetében már láthattuk, eltérő a hűtőmaszk kialakítása is (esetünkben krómozott és függőleges rácsozású), továbbá kevésbé agresszív az első lökhárítón a levegőbeömlő nyílás, illetve a ködfényszórók formája.
V70 A modellfrissítés apropóján nemrég a középkategóriás S60/V70 modellcsaládnál is bevezették eme jellegzetes stílusjegyeket. Persze, a fiatalításkor ennyi kevés lett volna az üdvösséghez: kevésbé szembeötlő beavatkozás ugyan, de mintázat nélküli, műanyag burát kaptak a fényszórók, ahol is a tradicionális törlőlapátokat nagynyomású mosóberendezésre cserélték. A hagyományos ablaktörlők sem „élték túl” a ráncfelvarrást, azokat korszerűbb megjelenésű, nagyobb hatásfokú és működés közben csekélyebb szélzajt keltő flexibilis lapátok váltották fel. A hátsó fertályon a lámpa kiosztását módosították, a kipufogócső krómtól csillog, míg a rakodóküszöböt műanyag borítás védi a nehezebb tárgyak becsúsztatásakor előforduló karcolódástól.
Betekintés
V70 Ha már itt tartunk, vessünk egy pillantást a csomagtérbe! A széles nyílást biztosító és kellően magasra nyíló ötödik ajtó mögött igényesen kárpitozott, a benyúló kerékdobokat leszámítva jó alakú raktér várja a poggyászokat. A befogadóképesség alaphelyzetben átlagos, 485 liter, de az osztottan dönthető üléstámlák segítségével egészen 1,64 köbméterig növelhető, s amennyiben az üléspadokat is hajlandóak vagyunk „megmozgatni”, akkor teljesen sík felületet kapunk. A padló alatt könnyen tisztítható, műanyag pakolórekeszt találunk, ahová például a sáros futócipő kerülhet, míg egy gumiszalag segítségével a nyitott padlólaphoz rögzíthetjük a bevásárlószatyrokat, hogy menet közben ne guruljon szanaszét a sok apró holmi. Értékeinket esztétikus és könnyen kezelhető csomagtérroló takarhatja el az avatatlan szemek elől, tokjából pedig térelválasztó háló húzható ki a raktér és az utastér közé. Belül
elsősorban a korábbinál komfortosabb és szélesebb tartományban állítható ülések jelentenek újdonságot, de igényesebbé vált a kárpitozás és a díszítőelemek is látványosabbak – tesztautónknak például kimondottan jól álltak az alumíniumutánzatú betétek. A középalagút redőnyös fedelű konzolja két pohártartót rejt, az amerikai álomnak becézett multifunkciós könyöklő alatt pedig tárolódobozt, tálcát, valamint további italtartókat találunk. Az ergonómián ugyancsak csiszoltak a mérnökök, például az egyes rádióállomásokat ezentúl nem tekerőgombbal, hanem különálló nyomógombokkal választhatjuk ki.
Keménykötésű
A T5-ös jelzésű motort erőnléti edzésre fogták: lökettérfogatát 2319-ről 2401 köbcentire növelték, a kipufogóoldali után immár a szívószelepek vezérlése is változó, a turbófeltöltő pedig egyenesen az S60/V70 R csúcsmodelltől érkezett. A torna eredményeként 10 lóerőnyi plusz teljesítményt és 20 Nm forgatónyomatékot szedett magára az egység. Ráadásul a motor erejét mostantól hatfokozatú, kézi kapcsolású sebességváltó továbbítja az első kerekekhez – így a kombi álló helyzetből rajtolva három tizedmásodperccel hamarabb, 6,5 szekundum alatt vágtázik 100 km/órás tempóra. A kocsi masszív felépítése csökkenti a sebességérzetet, amit az öthengeres motor lelkesítő hangja „ellensúlyoz” valamelyest. Bátran előzhetünk, autópályán nagy átlagsebességet tarthatunk, hiszen az erőforrás potenciáljára bármilyen helyzetben számíthatunk, a 350 Nm-es maximális nyomaték ugyanis 2100-5000 fordulat között folyamatosan biztosított, a V70 egyenletesen jól húz. Természetesen ilyenkor üzemanyag formájában megköveteli a példás munkáért járó „jutalmat”. Az R-modellek és az S80 után a középkategóriás Volvóban is megjelent a Four-C névre keresztelt aktív futómű. Komfortos üzemmódban meglehetősen lágy a hangolás, az autó úgy imbolyog az úthibákon, akár egy bárka a háborgó tengeren. Bevallom, engem elbizonytalanított, ám egyetlen előnye azért mégis volt a dolognak: városi forgalomban legalább nem csábított a sebességkorlátozások súlyos megszegésére. A sportos beállítás ugyanakkor túlzottan feszesnek bizonyult, ez leginkább országúton – vagy autópályán a tempós haladáshoz – ajánlható a menetstabilitás növelésére. Minden egyéb szempontból hibátlan a V70, legyen szó akár a megnövelt teljesítményű fékrendszerről, az elektronikus vezetéstámogató berendezésekről, vagy a kormányműről.
Feledésre ítélve?
V50 A Volvo kisebb kombiját, a V50-est 1,8 literes motorral teszteltük. Ekkor még ez volt az alapmotor, ám 2005 elejétől két 1,6-os (egy benzines és egy dízel) gazdagítja a palettát. Az új motorok miatt kérdéses, hogy az egyébként harmonikus és kellemes 1,8-as komoly érdeklődésre tarthat-e számot, hiszen a 100 lóerős 1,6-oshoz félmillióval kevesebbért hozzájuthatunk, s a két modell dinamizmusa között nincs akkora eltérés, amely indokolná az 1,8-as felárát. Ha pedig a szintén
olcsóbb (200 ezerrel) dízellel vetjük össze az 1,8-ast, még nagyobb a különbség, mert a kis dízel beéri átlagosan 5 literrel. Aki tehát a Volvo presztízsére és kombira vágyik, ugyanakkor alaposan meggondolja, hogy mire költ, annak az 1,6-osok valamelyike minden bizonnyal megfelel. Aki pedig nem csak presztízst és kombit szeretne, hanem az átlagosnál jobb dinamizmust is, az öthengeres V50-est vesz.
Béke van
Természetesen z 1,8-as is érdemes a figyelemre. A V50 ugyanis még ezzel a nem túl erős és kissé nyomatékszegény masinával is remek. A motorhang nem kellemetlen, a gép – négyhengeres mércével – finoman jár, s összességében remekül harmonizál a V50 atmoszférájával. Az utastér például egészen különleges. Bár tesztelőként több tucat autóban ültem már, a jóval drágábbakban sem találtam ennyire egységesnek, koherensnek a designt, az atmoszférát és a választott anyagokat. A V50 azonnal felismerhetően folytatja a Volvo által az S80-assal megkezdett design irányvonalat, s szerintem ez a modell a csúcspont. A belső tér a végletekig letisztult, finom, hivalkodásmentes, elegáns és ízléses – s mindez a Momentum felszereltségű modellben bőr és fa nélkül.
Lábtér helyett
A Volvo ugyan a középkategóriába pozicionálja a V50-est (szerintük ez a modell a VW Passat és az Audi A4 ellenfele), de ne dőljünk be ennek. Az S40 és V50 páros az új Ford Focusszal és a Mazda3-mal áll műszakilag szoros rokonságban, tehát kompakt autó. Ez azonnal látszik az utastér méretén is: elöl tágas a hely, hátul azonban még az alsó-középkategóriában sincs az élmezőnyben a V50. A helyszűke azonban itt véget is ér, a raktér már elég nagy, alaphelyzetben 417 literes. Sőt, nemcsak tágas és igényesen kárpitozott, hanem remekül használható is: az osztva dönthető hátsó támla magától értetődő, ám a V50-es ugyanazokat az ügyes részleteket is hordozza, amelyeket a nagytestvérnél már kitárgyaltunk. A kihúzható roló tövében ráadásul hosszú, keskeny fedeles rekesz van: ideális, ha spagettit vagy angolnát akarunk szállítani, de az esernyőnek is helyet találhatunk itt. Mint ahogy a maga nemében a V50 is lehet ideális választás, hiszen elegáns, kényelmes és praktikus autó. Követel kompromisszumot is, hiszen az utastér hátul szűkös, a motor – a teljesítményt is figyelembe véve – kissé sokat fogyaszt, esetünkben egészen pontosan 9,1 litert 100 kilométerenként.
Ellenfényben
Tesztautóink méretben, teljesítményben és a vételár tekintetében meglehetősen kontrasztosak. Az 1,8 literes motorral felszerelt V50-es Volvo 6,6 millió forinttól indul. Már ez sem kevés, azonban a V70 T5 kiviteléért kétszer ennyit, közel 13 millió forintot kell leszurkolni, hiszen annál a Kinetic specifikáció a legalacsonyabb – ráadásul az extrákból is könnyedén összejön néhány millió forint. A Volvo mindkét modelljére igaz azonban, hogy elegáns megjelenésű és biztonságos, sőt, kellemes belső hangulata révén képes elhitetni, hogy értékes luxusautó.
