Az Aston Martin DB6 utódának nőnie kellett, mert a motortér nem volt elég tágas a leginkább az észak-amerikai piac igényeire válaszul fejlesztett V8-as számára. Azonban amikor 1967-ben piacra dobták a DBS-t, Tadek Marek még nem készült el a V8-assal, hanem a korábbi, 4,0 literes soros 6 hengeres erőforrást szerelték bele – alapesetben 280 lóerővel, Vantage specifikáció esetén 3 dupla Weber karburátorral már 330 lóerővel.
Aztán 1969-ben érkezett az 5,3 literes V8-as, Bosch benzinbefecskendezéssel és 330 lóerővel – és a soros 6 hengeres változatnál 114 kg-mal magasabb tömeggel, mert a nagyobb és nehezebb motor mellett légkondicionáló, hűtött első tárcsafékek, és 5 fokozatú ZF váltó is került az autóba. A DBS modellfrissítésével készült el 1972-ben az Aston Martin V8, amelyet a szimpla fényszóróról és a közöttük elhelyezett jellegzetes formájú hűtőrácsról lehet felismerni.
Érdekes módon alig 1 évvel a bemutató és 288 példány legyártása után elbúcsúztak a Bosch-befecskendezéstől, és a szigorú kaliforniai károsanyag-kibocsájtási szabályok teljesítése miatt visszatértek a karburátorokhoz, a 4 darab 2 torkú Weber porlasztó miatt púpot kapott a motorháztető. A 314 lóerős kezdeti teljesítményből az emissziószabályok szigorodása miatt 1976-ra csak 292 lóerő maradt, 1977-ben aztán érkezett a V8-as átdolgozott változata új vezérműtengelyekkel és kipufogórendszerrel, ami 304 lóerőre növelte a teljesítményt – Észak-Amerikában a csökkenés nem állt meg, a nyolcvanas évek elejére 245 lóerőre fogyott a ménes, igaz, az ekkor készült autók mintegy harmadával takarékosabbak az egy évtizeddel korábbinál.
A modernebb megjelenés ellenére alapvetően nem változott az Aston Martin V8 konstrukciója, egy-egy példány megépítése mintegy 1200 munkaórába került, az 1978-ban, a Series 4-es fázisban bemutatott Volante nevű kabrió megépítése 4 hónapig tartott – itt külön meg kellett erősíteni a karosszériavázat a tető eltávolítása miatt. A vásárlóknak azonban annyira bejött a kabrió, hogy 1981-től már csak külön rendelésre készült a kupé karosszéria. Az 1986-as New Yorki Autószalonon debütált a Series 5, amelynek újdonsága a Weber/Marelli benzinbefecskendezés, amely miatt végre eltüntethették a motorháztető púpját a formatervezők.
DBS-ként már az 1969-es „Őfelsége titkosszolgálatában” James Bond moziban is szerepelt, rendhagyó módon nem volt semmi különleges kütyü a fedélzeten. Ezen változtattak az 1986-os „Halálos rémületben” epizód számára, amelynek nyitó jeleneteiben egy kabrió V8-as szerepel, amelyet Q a film közben hardtop tetővel lát el, a film végén meg már egy kupét hajt a fűhőst megformáló Timothy Dalton – miközben végig ugyanaz a rendszáma az autónak. Ezzel a rendszámmal bukkant fel aztán a 2021-es „nincs idő meghalni” filmben az Aston Martin V8.
