Nyertem pár szeretetreméltó forintot a Totón, hát elhatároztam, hogy veszek egy autót. Természetesen nem valami kerekeken gördülő luxuspalotát, csak olyan egyszerű kocsit, kocsikát inkább, szerény, dolgozó embernek valót, amellyel kormánytörés, fékragadás és kerékagygyulladás nélkül repülhetek ki néha-néha a szabadba.
Egy régi jóakaróm, kivel tegnap ismerkedtem meg a nyeremény átvételénél, rábeszélt, hogy magánkézből vegyem a kocsit, mert így megtakaríthatom azt a 26 százalék hasznit, amit a kereskedő legálisan és azt a 25 százalékot, amit illegálisan csap a kocsi árához. Mindjárt ajánlott is valakit, aki gyakorlott ilyen autóügyekben.
GYAKORLOTT ÚRRAL egy budai vendéglőben ismerkedtem meg. Vacsora közben megállapodtunk abban, hogy holnap kimegyünk Celldömölkre, ahol egy éppen nekem való remek vételt tárol. A vacsoráért kifizettem kétszáz forintot, mert a „Jóakaró” és „Gyakorlott” úron kívül ott volt még a két úr két felesége – rendes ember nem jár a felesége nélkül Budára vacsorázni – valamint egy udvarló és egy a „Helyzettel Ismerős” úr, aki holnap Celldömölkön kalauzolni bennünket. Uriember vagyok és végre is én nyertem a Totón, nem ők, hát természetesnek tartottam, hogy vacsora után taxiba ültünk. Jóakarómat zugligetbe vittük, Gyakorlott úr viszont Zuglóban lakott, a Helyzettel Ismerős urat pedig a Ferencvárosban tettem le. Ezután kicsinyesség lett volna tőlem, ha Udvarlót nem szállítom haza a Bartók Béla útra. Végre én is hazakerültem, miután kifizettem 64 forint taxiköltséget.
Másnap reggel taxin robogtunk Celldömölkre. Budapest és Celldömölk között huszonhétezerszer álltunk meg, hogy lehűtsük kissé a motort. Ez Jóakarómat, Gyakorlott urat, a Helyzettel Ismerős urat, magamat és a soffőrt számítva százharmincöt korsó sört jelent. Az ember nem járhat állandóan ceruzával a füle mögött, ha mát egyszer nyert a Totón, tehát a celldömöli út taxival, sörökkel és ebédekkel együtt csekély ötszáz forintba került. De mit számít ez a hétszázhatvannégy forint költség ahhoz képest, amit azzal takarítok meg, hogy nem kereskedőtől veszem a kocsimat.
A celldömölki kocsit nem vettem meg, mert már egy fél évvel ezelőtt eladták, mire HELYZETTEL ISMERŐS ÚR kijelentette: „Nincs semmi baj, mert tud egy éppen ilyen jókarban levő kocsit Várpalotán!” Gyakorlott úr pedig azzal érvelt, hogy jobb is, ha több kocsit nézek meg, mielőtt határozok. Az ember ne ugrojon be mindjárt az első kocsiba, amit ajánlanak.
Másnap szabadságot kértem a vállalatvezetőnktől és kirobogtunk Jóakarómmal, Gyakorlott és Helyzettel Ismerős úrral Várpalotára. Ez a kirándulás nem is került csak 185 forintomba, de megérte, mert Várpalotán megtudtuk, hogy a keresett kocsi a nap bármely órájában megtekinthető Budapesten a Rapid garázsban, ahol sok reményt fűznek felgyógyulásához.
– Azért nem bánom, hogy ide is kijöttünk, mondta Helyzettel Ismerős úr, most legalább megtudom, hogy ez a Zamocsek egy piszok csirkefogó, aki azt hitte, hogy ránk tudja sózni a vacak, tüdőbajos kocsiját.
A Rapid garázsba tehát már el sem mentünk, viszont este, Budán, vacsora közben megállapodtunk abban, hogy veszek esetleg egy egész kicsit teherautót, amit aztán fillérekért lehet céljaimnak megfelelően átalakíttatni. Ez a megbeszélés a taxiköltségekkel együtt újabb kétszázhetven forintomba került, de mit számít ez az ezerkétszáz forint ahhoz képest, amit azzal takarítok meg, hogy nem kereskedőtől veszem a kocsimat.
Kiszámítottuk, hogy még mindig jobban járok, ha a teherautó helyett azt a kis cabriolet veszem meg, amelynek csak a főtengelyét kell újra köszörültetni, a dugattyúját újra furatni, a szivattyúját gyűrűztetni, a tolattyúját megedzeni, a FURATTYÚJÁT DÖNGÖLTETNI és ha még a négy gummit is kicseréltjük, akkor már csak a fékszerkezetet kell megcsináltatni és kész. A kocsi egyébként igazán megérte volna az árát s csak azért nem vettem meg, mert azon az ócskavastelepen, ahol őrizték, a mult héten ismeretlen tettesek kiszerelték a motort a kocsiból és így nem volt értelme az egésznek.
Ezután még néhány napon át számoltunk, kalkuláltunk és vacsoráztunk s így a vásárlás előzetes költségei már meghaladták a háromezer forintot. De mi ez az összeg ahhoz képest, amit azzal takarítok meg, hogy nem kereskedőtől veszem a kocsimat.
Végre Helyzettel Ismerős úr megunva azt a budai vendéglőt, ahol nap-nap után vendégül láttam kicsi családjával együtt, elhatároztuk, hogy ezentúl Pesten vacsorázunk. Régi jó ember vagyok és mert Pest sem drágább, mint Buda, hát nem vitatkoztam.
Együttműködésünk tizenhetedik napján Gyakorlott úr izgatottan hívott fel telefonon.
– Ha azonnal kimegyünk Vácra, láthat egy olyan kocsit, amilyenre magának fáj a foga.
Kimentünk.
Hát ez igen. Ez aztán kocsi. Remek fék, remek kormány, remek motor, remek gummik, remek kiállítás. Megdobbant a szívem, amikor megpillantottam. Megmozdult a totónyeremény a szíven alatt, amikor megkérdeztem:
– Mi az ára ennek a kocsinak?
– Á! EZ A KOCSI NEM ELADÓ! – jelentette ki lelkesen Gyakorlott úr, – Csak azt akartam, hogy lássa; ennek a kocsinak az ikertestvérét fogom én felkutatni magának, akár a pokol fenekéről, ha kell.
Most már ideges lettem egy kicsit. Ugy éreztem magam, mint az a vőlegényjelölt, akinek, mikor megkéri a titkon imádott lány kezét, azt feleli a papa: ezt a lányomat másnak szántam, de a hugát elveheti, ha akarja.
Röviddel ezután felkeresett Gyakorlott úr és bizalmasan közölte velem, hogy ő nem bízik a Helyzettel Ismerős útban és az a gyanúja, hogy az illető nem is autóügynök, hanem egy bérautófuvarozóvállalat azsan-provokatőrje és most majd ő veszi kezébe a dolgot.
Ez a kézbevétel valóban kevesebb sörömbe, de annál több családi vacsorámba került. Előzetes költségeim már közel hatezer forintra rúgtak, amikor egy napon Jóakaróm bizalmasan elmondta, hogy szerinte szélhámosok hálójába kerültem és Gyakorlott úr annyit ért az autóhoz, mint TYÚK AZ ABC-HEZ. Jobb lesz tehát, ha ráhallgatok, aki őszinte jóakaróm és kirúgom Gyakorlott urat az életemből.
Kirúgtam.
Így történt azután, hogy egy napon, amikor Jászberényből, egy újabb autólesről tértünk vissza, Jóakaróm kifejtette, hogy mindenki őrült, aki magánkézből vásárol kocsit.
– A kocsi bizalom kérdése – szavalta lelkesen – és legjobb az ilyesmit kereskedővel elintézni. A kereskedő garanciát vállal a kocsiért és azonkívül nem zsebeli ki a vevőjét… Tudjuk jól, hogy a privát eladó mind, azon az egy vacak kocsiján akar meggazdagodni, a kereskedő pedig megelégszik egy kiszabott, szerény polgári haszonnal… Nem is engedem, hogy tovább kísérletezzék, hanem elmegyünk holnap egy autóüzletbe és veszünk egy szép, új, de szolid kocsit.
Este, vacsora közben még kiszámította, hogy az elmult három hét alatt mennyi jövedelemtől esett el, mert velem szaladgált, azután kiegyeztünk ezerötszáz forintban, amit nyomban ki is fizettem a derék embernek. Most már közel nyolcezer forintomba került az az ötletem, hogy veszek egy szerény kis kocsit, kocsikát inkább.
Jóakarómat nem láttam többé, sem feleségét, sem feleségének udvarlóját s így az elmaradt vacsoránkon megtakarított pénzből néhány hét múlva vettem egy pompás kis kerékpárt és most azon futok a pénzem után.
Írta: Szinetár György
