Budapest legszebb GAZ-51-es teherautóját sikerült lencsevégre vennünk a minap! Először úgy tűnt: talán éppen e járműcsalád valamelyikének legújabb, s eddig nem látott változatával kerültünk szembe. Ám közelebbről csakhamar meggyőződtünk, hogy tévedtünk. Az impozáns külső minden ízében az útjainkról már régóta ismert hagyományos GAZ-51-es teherautót takarta. S talán nagy szónak tűnik, mégis így igaz: percekig nem tudtunk szabadulni e kocsi bűvköréből.

Távol áll tőlünk, hogy elhitessük: ezúttal holmi járműcsodát szemlélhettünk. Nem. Egyszerűen csupán ennek a mindennapi sok-kilométeres útját rovó kocsinak a ragyogó tisztasága, kifogástalan ápoltsága ragadott meg bennünket. Tehát így is lehet.
– Mi a titka? – fordultunk Vágány Istvánhoz, a Remix Rádiótechnikai Vállalat Gaz-51-esének vezetőjéhez.
– Nincs titka. Szív és idő kell hozzá csupán.
Lassan oldódik fel. Érezhető, hogy nehezen talál szavakat arra, ami őneki egészen természetes…
– A rendet és a tisztaságot és az autómat szerető ember vagyok. Úgy vélem, amit én ilyen tekintetben magamnak igénylek, azt ennek a gépnek is meg kell adnom. A nap és munkám döntő hányadát környezetemben töltöm. Csak így érzem igazán második otthonomnak, s biztonságban magam.
– Mikor ült először a volán mellé?
Messze tekint, s emlékei között kutat. Látszott, sok-sok évet kellett gondolataiban visszapergetnie…
– Még 1934-ben tettem sofőrvizsgát Pesten, a Karpfenstein utcai egykori Ungár iskolában. Azóta számtalan autót és azoknak is igen sokféle változatát vezettem.
Az oly vontatottan indult beszélgetés innen már a jó kerékvágásban halad. Amikor ismét meglepően tiszta kocsijára terelődik a szó, már buzdítás nélkül mondja:
– Nem csupán a szép külsőért csinálom én ezt. Tudja, valahogy ez már nekem nem is menne másképp. Immár 56 éves vagyok, de munkám végeztével ma sem vagyok rest lemosni a kocsit.
– Azt mondják, a sok víz is ártalmas lehet. Talán igaz, ám nem az én módszerem mellett. Ezen a kocsin – bárhol is veszi szemügyre – rozsdafoltot hiába keres. Minden hét végén alaposabban két alá veszem. Nyilván nem mondok újat, de a piszkot fellazító petroleumos-gázolajos permet a mosás előtt igen jó szolgálatokat tesz. A megfelelő alvázvédőszerről sem feledkezem meg. Karbantartásnál a mosókefe, szivacs, őzbőr és puha rongy, amellyel a még nedves fényezett részeket szárazra törlöm, mindig a kezem ügyében van.

Kocsija műszaki adottságairól gyűjtött tapasztalatait kérdezem.
– Hogy jó órában mondjam, – gyorsan lekopogja, – nekem ezzel még soha nem gyűlt meg a bajom. Kisebb elektromos vagy üzemanyagszolgáltatási hibáktól eltekintve még nem volt javításban a kocsim. Pedig az újkor átvételtől immár harmadik éve gyűjtöm rajta a kilométereket: mintegy myolcvanezret teljesítettem eddig. Azt tartom, rossz autó nincs, csak jó és jobb. Az én kocsim, való igaz, nem tartozik az autótáltosok közé: nem szereti a túlságosan gyors kilométereket. Negyven-ötvenes tempóval járok, s a hatvanat a városon kívül sem lépem túl. Pedig, higgye el, még van szívem a sebességhez.
– Gépemnek számtalan előnyét tudnám azért felsorolni. Mindenekelőtt az üzembiztonsága, kitűnő motorbeindulási készsége, és még sorolhatnám tovább… Az elmúlt tél leghidegebb napjaiban is biztosan indult mindig. Itt jegyzem meg, amit autós márkatársaim sokszor tévesen értelmeznek: a hideg motor beindításakor csak mérsékelten használjuk a szívatót, nehogy a szívócsőben felesleges üzemanyag kerüljön. A bemelegítéshez is sokkal kisebb mértékben kell a szívatót kihúzva tartani, mint más autókon.
– Említést érdemes az is, hogy még mindig az eredeti, teljesen ép és defektmentes gumiabroncsokkal járok. Ez persze részben a szerencse dolga. De hadd tegyem hozzá: némileg a jó gyakorlaté is. Sok autóst látok, aki a városi forgalomban a rendőrlámpához közelítve – jóllehet messziről látja, hogy már nem érhet át – a gázt utolsó pillanatig nyomva, durva fékezéssel áll meg, s utána salakversenyzőkhöz hasonlóan indul. Kérdem: mire jó ez?
Talán nem tartozik szorosan ide, de megemlítjük: a becsületesen és jól végzett munka eredményeképpen e kocsi hűtőrácsát a „Balesetmentes vezetésért” plakett is ékesíti. Vágány István gépkocsivezetőt csendes, szerény és jó szakembernek ismerik munkatársai…
Autósok! Ha majd találkoztok egyszer az FC-18-41-es kocsi vezetőjével, szakítsatok néhány perc időt, s beszélgessetek el vele!

Almássy Tibor
(Almássy Tibor felvételei)