A hivatalosan 67C jelű főút több egyszerű, kanyargós aszfaltcsíknál, egy hamisítatlan autós és motoros paradicsom a maga 148 kilométeres hosszával, tökéletes minőségével és azzal a díszletként funkcionáló varázslatos környezettel, amely azokat is elvarázsolja majd, akik a sofőrt elkísérik ezen az izgalmas túrán. Budapestről indulva 500 kilométernyi autópálya áll a résztvevők előtt. Bár több határátkelő közül is választhatunk, az M5-ösön Szeged felé tartva, majd az M43-as szakaszra áttérve Nagylaknál érdemes belépni Romániába, ahol egy gyors ellenőrzés után akár az erre fenntartott konténerirodában, akár a következő benzinkútnál is megvehetjük a személyautó esetében 7 napra 3 euróba kerülő országos autópálya-matricát. Ne lepődjünk meg, hogy a kezelő elkéri majd a forgalmi engedélyt, azon viszont már bátran csodálkozhatunk, hogy milyen ütemben fejlődik az erdélyi autópálya- hálózat. Az A1-esen az út egy szakaszon ugyan még nem készült el, de ettől eltekintve már egészen Szászsebesig élvezhetjük a gyors tempót jó minőségű aszfalton. Benzinkutat, pihenőt még hiába keresünk az út mentén, de az építkezés üteméből kiindulva hamarosan ezek sem hiányoznak majd.
A lehajtónál rögtön begördülhetünk egy Mol töltőállomásra, és tankolás után neki is vághatunk a Páring-hegységen át vezető 67C-nek, amely az erdélyi települést az olténiai Novacival köti össze. Az első szakasz kis falvakon át vezet, ahol érdekességként még felbukkan néhány, a klasszikus szériához tartozó 1304-es és 1307-es Dacia Pickup, melyeket 2006-ig gyártottak, ezeken kívül a „hőskorból” elsősorban néhány viszonylag fiatal Aro jön szembe, a szocialista gyártmányok már arrafelé is ritkaságnak számítanak.
A többnyire karbantartott házak között haladva csak ízelítőt kaphatunk abból, ami ránk vár, a kis településeket elhagyva, a mágikus erejű látványt nyújtó fenyvesek közé érve viszont nemcsak a motort pörgethetjük fel, hanem a pulzusunk is hevesebb lesz majd, mert a hosszú, elnyújtott, mégis egymást érő, végtelen kanyarokban a szimulátorok idealizált világából ismerős módon élvezhetjük a gépészkedést. Aki éjszaka éri el ezt a szakaszt, gyakorlatilag forgalom nélkül koncentrálhat a vezetésre, és egy esti rali gyorsaságin érezheti magát, ahol a reflektor fényére hagyatkozva tippelheti meg az ideális kanyarsebességet. Gyorshajtásra attól függően van esélyünk, hogy milyen autóval megyünk, de gyakran a megengedett, 90 km/órás tempót sem érjük el, különösen akkor, ha először járunk erre. Kátyúktól és úthibáktól sem kell tartani, tükörsima és kellőképpen széles az aszfaltcsík, sőt, a felfestések is frissek rajta.
Színvonalas, megfizethető szállásból több is akad a környéken, mi a 67C és a 7A utak találkozásánál, az 1200 méteres tengerszint feletti magasságon fekvő Obârşia Lotrului panziói közül válogattunk. Látványosan fejlődik a terület, sok az építkezés, és bővül az elérhető szolgáltatások köre is, ami előbb-utóbb zsúfoltsághoz vezet, egyelőre még szinte érintetlen formájában élvezhetjük az adottságait. A Transzalpinát bejáró túra fő attrakciójának számító, 2000 méteres magasság fölé emelkedő, friss szakaszt reggel, kipihenten érdemes meghódítani, ugyanis minden, amit eddig láttunk, csak bevezető volt. A hegyre felkapaszkodva a felfestés sárgára vált, az aszfalt továbbra is kifogástalan, ez persze nem meglepő, hiszen a murvás burkolatot felváltó aszfaltozás 2009-ben kezdődött.
A fenyveseket elhagyva egyre kopárabbá váló táj a környezet új arcát mutatja, a visszafordítók itt már egymást érik. Az út szinte a hegygerincen fut, de nincs idő megszokni egy látképet, a következő kanyar után sziklafal, vagy szakadék is következhet, szerencsére a korlátokat és jelzőtáblákat szorgalmasan telepítik, így akkor sincs ok az aggodalomra, ha éppen kevésbé belátható fordulóhoz érünk. Ennek ellenére sokan már-már túlzott óvatossággal haladnak itt, velük érdemes türelmesnek lenni, és egy biztonságos ponton megelőzni őket. Hétköznap az átmenő forgalom minimális, az autós és motoros túrázók figyelnek egymásra, tehát nekünk csak annyi a dolgunk, hogy fülig érő mosollyal bűvészkedünk a kormánnyal, a váltóval és a pedálokkal. Novaciig több benzinkút is van az út mellett, viszont 100- as oktánszámú benzint viszonylag kevés töltőállomás kínál.
Aki már oda-vissza levadászta a kanyarokat, ne hagyja ki a 7A jelzésű utat sem! A lenyűgöző Vidra-tó mellett elhaladó szakaszon a korábbinál már nagyobb tempót diktálhatunk, a sűrűn következő kanyarokban azonban tehenek és kecskék felbukkanására is számítani kell. A fárasztó nap után jólesik a pihenés, szerencsés még egy éjszakát eltölteni ebben a különleges környezetben, másnap délelőtt jobban esik majd a 6,5 órás hazaút…
A MEGFELELŐ AUTÓ
A korábban tesztelt Abarth 595 Scorpioneoro ideális választás volt a túrához, hiszen kis tömege, rövid tengelytávja, erős motorja, kézi váltója, sőt, még elsőkerékhajtása is előnyösnek számított. A vagány kisautó kiválóan helytállt a kanyarvadászaton. Az érzetre kissé szintetikus kormányzás erőszükséglete ideális, Sport üzemmódban is éppen annyival válik nehezebbé, ami jól jön az intenzívebb igénybevétel közben. Ezzel az autóval nehéz is lenne egy kanyart túlvállalni, a hatásos motorfék miatt a gázelvétel ugyanis mindent megold, ráadásul a Pirelli P Zero gumik garantálják a jó tapadást. A fékek is kitettek magukért, nemcsak a fékhatás, hanem az állóképesség terén is, igaz, igyekeztünk kímélni a rendszert, és megfelelő tempó, illetve fokozat megválasztásával minimális lendületvesztéssel vettük be a kanyarokat. Ereje mellett a hangja biztosította a mosolyfaktort, amit az sem tudott elrontani, hogy sportülései nem tartanak tökéletesen, és autópályán csak a zajszint miatt is jól jött volna egy 6. fokozat. Az 595-ös egy olyan racionális élményautó, amely városban és a Transzalpina szerpentinjein is otthon érzi magát, ráadásul a fenntartási költségei is éppen annyival magasabbak, amennyivel harciasabb egy lágyhibrid 500-asnál.
