Az amerikai gyártásból adódó logisztikai nehezítések ellenére a Harley az utóbbi években mindig villámgyorsan be tudta vezetni új modelljeit az európai piacon. Nincs ez másképp a Pan Americánál sem, hiszen februárban volt a világpremier, júniusban pedig ott várt minket a márka hazai bázisán a magyar rendszámos tesztmotor.

Elméletben már ismertem a gépet, de amikor beindítottam a Harley eddigi legerősebb, 150 lovas modelljét, a kezdeti tegeződésről gyorsan magázódásra váltottunk. Merthogy a hangja tényleg döbbenetes! Igazi mély, dübörgő hangon szól, nagyjából olyan, mintha a KTM óriás V2-esét keresztezték volna egy sportos Ducati L2-essel. Miközben melegszik az 1250-es V2-es, amely gyakorlatilag semmilyen eddigi H-D erőforrással nem áll rokonságban, feltűnik, hogy itt is mennyire hangsúlyos dizájnelem a blokk és, hogy a fejidom élőben is megosztó. De karakteres az biztos, a Harley gondoskodott róla, hogy egyetlen vetélytárssal se lehessen összetéveszteni! Aztán ahogyan ráülök, az első benyomásom az, hogy mennyire kényelmes. Mintha már ültem volna rajta! Persze a Harleynak nem kellett feltalálnia a spanyolviaszt, a konkurensek is hasonlóak, de az egyértelmű, hogy a Pan America nem csak langalétáknak lehet ideális, 175 cm-es magasság körül már könnyen le tud talpalni a vezető. A színes, személyre szabható kijelző vezérléséhez azonban annyira telezsúfolták a bal oldali kormányvéget gombokkal, hogy pont az egyik legfontosabb kapcsoló, az irányjelző kezelése lett nehézkes.

Indulás után ami rögtön feltűnt, hogy a váltó mennyire finoman működik és hogy a nagy lökettérfogat ellenére alacsony fordulaton kis késéssel veszi a gázt – érzésre nincs meg benne az az azonnali nyomaték, mint néhány konkurensben. De az összkép ennél jóval árnyaltabb. Ahogy elkapja a fonalat a V2-es, olyan tűzijátékot csap, hogy az ember győzzön kapaszkodni a kormányba és kapcsolgatni felfelé! Magas fordulaton sebzett vadként indul meg a Pan America, a hangélményt pedig a visszaváltásoknál durrogó kipufogó fokozza. Az sem mellékes, hogy ez a V2-es nem egy végletekig kiegyensúlyozott blokk, mindig van egy jellegzetes vibrációja. Lehet, hogy hosszú úton fárasztóbb, mint egy „finom” boxer vagy sorkettes, de ez a kissé nyers járás adja meg az igazi ízét!

Az erőforrás mellett a futómű sem átlagos, a Special verzióhoz adott félaktív rendszer hírből sem ismeri a himbálózást, kanyarban, döntött állapotban is szépen kirugózza az úthibákat. Ez annyira mondjuk nem is meglepő, hiszen mégiscsak 191 mm a Showa villa rugóútja. Azt azonban lehet érezni, hogy nem a Pan America a szegmens legalacsonyabb súlypontú versenyzője: határozott kezet kíván az elöl 19, hátul 17 colos, fűzött felnis modell terelgetése, nem lehet minimális súlypontáthelyezéssel irányítani, szűk fordulókban érdemes észnél lenni a 258 kg-os testtel. A fékek adagolhatóságán viszont érződik, hogy fontos szempont volt, hogy terepen is könnyű legyen vele motorozni. A Brembo fékei általában harapósak, itt viszont kicsit később érkezik meg a várt fékhatás – a kanyar-ABS természetesen alapáras. Az is viszonylag gyorsan egyértelművé vált, hogy a manuálisan állítható plexi erőteljesen vibrál és hogy a szélvédelem nem tökéletes.

Összességében nagyon érződik a Pan Americán, hogy bátrak voltak a fejlesztésénél. Vannak ugyan kisebb gyengeségei, de a kidolgozás és a komplett elektronikai csomag is a kategória élvonalába repíti. De a lényeg úgyis az, hogy mind a külső, mind a motorblokk terén valami nagyon újat, semmivel sem összetéveszthetőt hoz a kategóriába. A 13 070, illetve 15 015 eurótól (Special) elérhető modellnek pedig minden esélye megvan arra, hogy olyanokat is becsalogasson egy Harley-kereskedésbe, akiknek korábban eszükbe sem jutott volna.

Pan America 1250 Special
Lökettérfogat: 1250 cm3
Hengerek/szelepek: V2/8
Max. teljesítmény: 112 kW (152 LE) 8750/perc
Max. forgatónyomaték: 128 Nm 6700/perc
Sebességváltó: hatfokozatú
Tengelytáv: 1580 mm
Üzemanyagtank: 21,2 l
Gumi elöl/hátul: 120/70 R19/170/60 R17
Menetkész tömeg: 258 kg
Alapár: 15 015 euró