Válságban van a világ – feléljük létalapjainkat. Radikális reformra van sürgős szükség, de téves irányba fordulunk, sok szempontból is. Most csak az autózásról van szó. Igyekeznek elhitetni velünk, hogy a „zéró emissziójú” elektromobilitás a fenntarthatóság záloga. Ez azonban csupán dogmává merevedett hiedelem, amelyet tudományos, műszaki megalapozás nélkül, sőt, komoly ellenérveket figyelmen kívül hagyva akarnak ránk erőltetni. Rámutatok néhány elgondolkodtató kérdőjelre, aztán alakítsa ki mindenki a saját álláspontját.

Zöldfordulat
2015-ben Párizsban 195 állam megállapodott a globális energiafordulatról, a megújuló energia alapján. Sajnos figyelmen kívül hagyták az ingyenesen felhasznált természeti javakat, mint a víz, a levegő, a talaj, az élőlények élettere. Pedig bolygónk hamarosan eléri életfenntartó kapacitásának határát, mert korábban soha nem ismert tempóban alakítjuk át hővé, káros anyagokká és hulladékká a természeti tőkét. A klímavédelem varázsigéje az emissziómentes villanyautózás, megújuló forrásokból nyert elektromos energiával. Milyen szép lesz, ha a szél és a napsugár hajtja járműveinket, mennyire összezsugorodik majd ökológiai lábnyomunk! Csakugyan?

Zölderőmű
A szélerőműfarm nagy helyet foglal, jelentős részben lebetonozva, az alapozáshoz, a felépítéshez és a bekötőútnak. Egy becslés szerint, ha Németország energiaigényének csupán egynegyedét kívánnák szélerőművekkel fedezni, a szélkerekek, egymástól nyolc kilométer távolságban, lefednék az ország egész területét. Új telepítések ellen viszont erősödik a társadalmi tiltakozás: nemcsak a működő szélturbinák zaja és látványa zavaró, hanem az újrafeldolgozás költségessége miatt odakinn, a tájban egymás mellé fektetve hagyott, kiszuperált turbinalapátok sokasága (évi 20-30 ezer tonna) is. Ma Németországban annyi új szélerőművet építenek, amennyit lebontanak. Alapozhatjuk erre villanyautózásunkat? Háztartási napelemmel csak kivételes esetekben és nagyon szerény keretek között lehet akkumulátoros-elektromos járművet energiával ellátni. Nagyteljesítményű naperőművekben gőzturbinával és generátorral fejlesztenek villamos áramot. A fotovoltaikus berendezések hatásfoka, gyártási költsége és súlya eltérő, akárcsak a nyersanyagigényük. A naphőerőművek élettartamát 20-40 évre becsülik. Közép-Európában egy négyzetméternyi szolárcella évente 100 kilowattórát szolgáltat. Ha akárcsak részlegesen is, ily módon biztosítanánk a villany-autók energiaellátását, óriási területet kellene elvenni a mezőgazdaságtól, haszonerdőktől és a természettől. Biztos megérné?

Zöldproblémák
A megújuló forrású áramszolgáltatás nagymértékben ingadozik, a széljárástól, a nappalok, az évszakok változásától, s az időjárástól függően. Minél nagyobb a részesedése, annál fontosabb megoldani a tárolást, mert a hálózat nem tudja felvenni az ingadozó betáplálást. Ma még nem biztosítható általánosan a zöld energián alapuló, állandó áramellátás! Például Németországban nem tudja kiszorítani a kalorikus erőműveket, ezért két párhuzamos hálózatot építettek ki, aminek következtében az iparilag fejlett országok közül ott a legmagasabb az áramtarifa. A megújuló energiaszolgáltatás ökológiai értékelése csak akkor teljes, ha kiterjed az egész életciklusra, a nyersanyag kiaknázásától a berendezés gyártásán és üzemeltetésén át a hulladék kezeléséig. Mindez tetemes energiafogyasztással, emisszióval és nagy ökológiai lábnyommal jár. A zöldpolitika átfogó ökológiai értékelése sajnos mindmáig elmaradt. Hányan vették észre, hogy nemcsak energiaforrások újulnak meg, hanem a problémáik is?

Zöldfüggőség
Szél- és naperőműhöz, villanyautóhoz drága nyersanyagok, köztük ritkaföldfémek kellenek: szelén, molibdén, nióbium, diszprózium, neodímium, kadmium, tellúr, indium, gallium, germánium, cérium, bizmut, lantán, európium, neodímium, volfrám és ezüst. Ritkaföldfémekkel Kína látja el a világkereskedelem 95%-át! A fő lelőhelynél, a Bayan Obo bányánál, Paotou iparváros közelében jött létre a világ legnagyobb, erősen mérgezett és radioaktív szennyvíztava, amely tartósan károsítja a talajvizet és az emberi egészséget. Kína monopolhelyzete nem merül ki a nyersanyag exportálásában mert az elektromos készülékek világszerte legnagyobb gyártója is. Egy ország, amely ideológiai vagy más okokból nem kereskedik velük, recesszióba és függőségbe kerülhet. Az akkumulátor elektródáinak gyártása nagy mennyiségben igényel lítiumot, kobaltot, platinát és grafitot. A kobalt-világtermelés 65%-át Kongóban bányásszák (Afrikára már rég rátenyerelt Kína), többnyire olcsó gyerekmunkával, embertelen körülmények között. Bolívia, Chile, Argentína háromszögében van a világ lítiumkészletének 70%-a. Sós tavakban, sivatagban bányásszák, a természetes környezet elpusztítása és a szűkös vízkészlet elfogyasztása árán. Az európai energiafordulattal rohamosan nő a lítiumkereslet. Elektromos mobilitásunk árát a dél-amerikai őslakosság fizeti meg: megcsappan a vízkészlet, elszennyeződik a talaj és a levegő. „Elektromos autóikkal megölnek minket az európaiak“ – vélik arrafelé.

Noha jelentősen csökkent a villanymotorok fajlagos tömege, az elektromos mobilitás térhódításával 2030-ig több, mint évi negyedmillió tonnával nőhet a világ réztermelési igénye, a következő 30 évben pedig meghaladhatja az eddig kibányászott összmennyiséget. A világ legnagyobb rézbányája az észak-chilei Atacama sivatagban, Chuquicamatában, egy óriási, 4300 méter hosszú, 3000 széles és 1000 méter mély kráter. Másodpercenként két köbméteres vízfogyasztása meglehetősen pazarló olyan tájon, ahol már több száz éve nem esett eső. A levegő nehézfémporral szennyezett. A bányát a Csendes-óceán partján lévő erőművek látják el energiával – a szenet Kolumbiából hozzák, több ezer kilométeres úton, füstölgő hajókkal. Lehetséges, hogy átállásunk e-mobilitásra, e-függőséggel váltja fel olajfüggésünket?

Zöldlábnyom
2009-ben a francia ADEME (Agence de l’environnement et de la maîtrise de l’énergie) állami hivatalt megbízták az elektromos, illetve a belső égésű motoros hajtás összehasonlító, objektív értékelésével, a nyersanyag-kiaknázást is figyelembe véve. A 2011-ben elkészült tanulmány hátrányosnak minősítette az elektromos hajtást, ám az akta a Renault ellenvetésének hatására csak nyolc hónappal később került a nyilvánosság elé, akkor is az emobilitás kritikus pontjai nélkül. A francia autóipar ugyanis üzleti lehetőséget látott az elektromos autóban, a német dominancia megtörésére. A politika pedig felismerte az új technológia gazdaságnövelő potenciálját. Az e-autókat ettől kezdve emissziómentes, ígéretes jövőjű technikai csodaként ünnepelte a zöld világ. Az EU megtévesztő „Well to wheel“ (olajkúttól a kerékig) értékelési eljárásával és a hamis „zéró emissziójú” besorolással zöld lámpát adott az e-autó elterjedésének. Józan szakemberek hiába érveltek, hogy nem létezik sem patyolattiszta energia, sem emissziómentes autó. Lassan, fokozatosan, de fény derült az elektromos autók tudatosan elhallgatott árnyoldalaira, a nyersanyagok környezetkárosító kiaknázására, az akkumulátorok szén-dioxid-termelő gyártására, a fosszilis energiával termelt elektromos áram légszennyezésére és a hulladékkezelés problémáira. Az ideológia mégis legyőzte a józan gondolkodást. Az e-mobilitás globális ökológiai mérlegében nem jelenik meg a vízkészletek megsemmisítése, sem a szén-dioxid-kibocsátás. Közben Kínában, Dél-Amerikában, Afrikában szaporodnak az élettelen holdbeli, kietlen kősivatagok, óriási kráterekkel. Nem kell odautazni, hogy lássuk, csak az interneten kell megnézni árulkodó videókat. Nem felfoghatatlan a közöny, amellyel az e-mobilitás propagandistái szemet hunynak embertelen viszonyokon, környezetpusztításon és klímaveszélyeztetésen?

Zöldpolitika
Akkor hiteles a klímapolitika, ha realista célokat követ, intézkedései hatékonyak, összeegyeztethetők a társadalom elvárásaival és nem hagynak ökológiai lábnyomot. Csak minden külső befolyástól független és a klímavédelem iránt elkötelezett szakemberek dolgozhatnának rajta. Álságos a klímapolitika, ha rejtett üzleti vagy ideológiai célokat szolgál, ha, szinte vallási érzelmekkel túlfűtött zöldideológia lép a társadalom valósághű tájékoztatása helyébe, hangzatos és üres szólamokkal. Így válnak politikusok, lobbisták, a média, és egy előtérbe tolt, bevallottan enyhe fokú autista tini propagandájának áldozatává tájékozatlan, naiv polgárok. Az európai mintaállamok környezettudatossága csupán országhatáraikig terjed. Norvégia 2025-ig tervezi a teljes individuális gépjárműforgalmát elektromos hajtásra átállítani, miközben a világ hetedik legnagyobb kőolaj- és gázkitermelőjeként hozzájárul a globális szén-dioxid-kibocsátáshoz. A zöld paradoxon másik példája Németország: nagyban hirdeti a fordulatot, a kilépést a fosszilis energiaforrások használatából, de a világ egyik legnagyobb barnaszén-kitermelője és exportőre… Rossz bohózat az európai kereskedelem a CO2-kibocsátási dokumentumokkal. A megújuló energiát termelő országok emisszióbizonylatokat árulnak (10 euró 1 tonna CO2-ért) más országoknak, amelyek ezáltal több fosszilis tüzelőanyagot égethetnek el. Mondhatjuk, hogy úgy viselkednek a fejlett országok, mint aki nem kukába rakja a szemetét, hanem átdobja a szomszédba?

Színes modell
A zöldpolitika nem naiv álmodozók világmegmentő szándéka, hanem kemény üzleti és politikai érdek. A vállalatok célja a profittermelés, a politikusoké újraválasztásuk. A modern társadalom dogmája a mennyiségi növekedés szükségszerűsége, a töretlen fejlődés vakhite. Ha a kínaiak az amerikaiak életszínvonalát akarnák elérni, 5 új Földre lenne szükségük. Az emberiség jelenlegi gazdaságnövekedési és jóléti modellje téves és fenntarthatatlan. Ezzel sem a klímát, sem az emberiséget nem lehet megmenteni. Nehéz gazdasági vezetőket és politikusokat erről az igazságról meggyőzni. Forradalmi változásnak elsősorban az emberi társadalomban, a fejekben és a mentalitásban kell végbemenni Mahatma Ghandi felhívása szerint: „Élj egyszerűbben, hogy mások egyszerűen élni tudjanak!“ Nyerjen teret a józan szerénység a jóléti sovinizmus helyett!

Mire lenne szükség? Globálisan együttműködni, gondolkodni (klímaváltozás, ózonréteg, migráció, pandémia), és lokálisan, egyénileg cselekedni, hedonista pazarlás helyett a tényleges szükséglet szerint fogyasztani, új, humánus életmodellt felállítani. Vegyük észre: nem úgy mentjük meg bolygónkat, ha dízel helyett elektromos kamionnal fuvarozunk paradicsomot Portugáliából Magyarországra, hanem ha el sem indul az a teherautó; ha nem drága villanyautót vásárolunk, a régit kidobva (Európában tízmillió-számra), hanem a lehetőségek mértékében átszokunk közösségi közlekedésre, biciklizésre; ha Thaiföldre repkedés helyett felfedezzük szülőföldünk szépségeit. Ha elég sokan tépjük le fejünkről a sötétzöld szemüveget, meglátjuk a világ sokszínűségét, felülkerekedhet a józanság a vallásszerű ideológiákon, megjelenhet a klímapolitikában a mértéktartás, a szakértelem és a realizmus. Azt azonban már nem zöld zöldségnek, hanem érett bölcsességnek nevezhetnénk. Kár, hogy egyelőre nyoma sincs, miközben kifutunk az időből.

E gondolatokat senkire sem akarom rátukmálni, csupán önálló gondolkodásra serkenteném a Tisztelt Olvasót: alakítsa ki saját hozzáállását a klímavédelemhez, és eszerint autózzon!