Építésznek tanult Robert Opron, de a repülés volt a szerelme, pilótaengedélyt szerzett és műrepülő is volt. A Société Nationale de Constructions Aéronautices du Nord repülőgépgyártónál pilótafülkéket tervezett, majd a Simca autógyárhoz igazolt, ahonnan akkor bocsájtották el, hogy megszüntették a formatervező részleget. Háztartási gépeken dolgozott, mígnem a felesége észrevett egy újsághirdetést, amiben egy „nagynevű iparvállalat” keresett formatervezőt – így került a Citroënhez. A felvételi beszélgetés nem alakult valami jól, mert a vezető formatervező, Flaminio Bertoni a földre dobta portfólióját, mondván nem tartja azokat sokra, Opron ezt kikérte magának, és mérgesen távozott, megfogadva, hogy soha nem akar együtt dolgozni ezzel az alakkal. Három héttel később állt munkába a Citroënnél…
A repülés kapcsán tudta, milyen fontos az alacsony légellenállás, ami meglátszott a Citroënnél tervezett autóin; első munkája a Bertonival közösen készített Belphégor teherautó volt, amely inkább szobor volt, mint haszonjármű – különlegessége a fényszórók feletti kis ablakok, amelyek segítettek a sofőrnek szűk helyen manőverezéskor. Bertoni halálát követően, 1964-ben őt nevezték ki a Citroën vezető formatervezőjének. A GS-formaterve az Italdesign javaslatát győzte le a házon belüli versenynél, Giorgetto Giugiaro tervét aztán az Alfa Romeo karolta fel és abból lett az Alfasud. Noha az SM volt a legemlékezetesebb alkotása, a CX-et tartotta legjobban sikerült Citroënjének. Azt követően távozott a cégtől, hogy az 1974-ben csődbe ment, és a francia állam támogatásával az egyesült a Peugeot-val.
Ezt követően úgy került a Renault-hoz, hogy lefejvadászták, a formatervező részleg vezetőjeként átszervezte annak működését, a folyamatokat és a hatásköröket is átalakította. Jó érzéke volt ahhoz, hogy felkarolja a tehetséges formatervezőket, segítse őket a munkájuk során, fontosnak tartotta a csapatmunkát is. A renault-s évek alatt kooperált Marcello Gandinivel is, szerepe volt a Supercinq és a Magnum kamion megrajzolásában is – utóbbit 1990-ben mutatták be, de a tervezőmunka már 1977-ben megkezdődött. A Renault-AMC kooperáció alatt Észak-Amerikában töltött egy hosszabb időszakot, megpróbált egy helyi formatervező részleget tető alá hozni, de ez meghiúsult, és amikor visszatért Európába, új Renault-vezetőséggel találkozott, pár héten belül beadta a felmondását.
A Fiat Centro Stile-ben a tanulmányok felelőse lett, ő vázolta fel az Experimental Sportscar 3.0 litres, azaz ES 30 kupét, ezen rajzok alapján készítette el Antonio Castanelle az Alfa Romeo SZ és RZ modelleket. Innen 1992-ben távozott, miután betöltötte a 60 évet és elérte a nyugdíjkorhatárt, ekkor megalakította saját formatervező-konzultációs műhelyét Párizs közelében, egyik ügyfele a Ligier volt, de a Piaggio-nak is dolgozott. 2001-ben vonult végleg nyugdíjba, 2021. március 19-én, 89 éves korában hunyt el Antony városában.
