Kígyózsírral? Kakastejjel? Vagy mivel táplálta, miként bánt Pannóniájával az eredetileg pékmesterséget tanult Miksi István?
Miért-e kíváncsiság? Csak csupán azért, mert ez a 44 éves motoros nagyjavítás nélkül 108 ezer kilométert karikázott le a Pannóniájával. Hogy mennyi ez? No, nem a távolságban gondoljuk, mert azt egy általános iskolai kisdiák is tudja, hogy ez a szám bőven fedezi kétszer is az Egyenlítő hosszát. Hanem mennyi is ez a 108 ezer kilométer egy motorkerékpár életében? Bocsánat a hasonlatért, de ha emberi értékhatárra akarnánk ezt átszámítani, akkor úgy mondhatnánk: matuzsálemi öreg.
És ez az öreg motor saját lábán vonult be a „szanatóriumba”, ahol különböző „mirigy-átültetésekkel” szinte újjávarázsolták a szakemberek.
A Szövetkezetek Csongrád megyei Központjában írásos bizonyíték igazolja, hogy Miksi István előadó 1957-től napjainkig, jó időben, rossz időben úton volt motorjával.
– Pedig nálunk, arrafelé vannak ám kevésbé jó utak is! – sóhajt fel a technikához nem sokat, a mezőgazdasághoz annál inkább értő Miksi István. – Első motoromat 1950-ben vásároltam, az egy 125-ös Csepel volt. Csak azért adtam el hét év múlva, mert új beosztásomhoz erősebb motorra volt szükségem.
– A bemutatkozás nem sikerült valami jól. Ugyanis az előírásoknak megfelelően végeztem a motor bejáratását, ennek ellenére a dugattyú csak nem akart „beérni”. Megemeltem az olajadagot, tíz literhez hat decit kevertem. Amikor panaszkodtam a szakmabelieknek, azt mondták, legyek türelemmel, ebből lesz majd a jó motor. Aztán úgy hatezer kilométer után „szüretelhettem”. Ettől kezdve visszatértem a 20:1-es keverékhez.
(Csak úgy közbevetőleg hadd állapítsuk meg e rövid ismertség után, hogy ez a szegedi motoros nemcsak végtelenül türelmes természetű ember, hanem – ahogy ezt maga is említette – nagyon kedveli, szereti a technikát és ezen keresztül a motorkerékpárt. Lakatos akart lenni, de családi körülményei miatt lett pék. Meg is van a mestervizsgája, de soha nem dolgozott a szakmájában.)
– Nem vagyok elfogult a Pannóniámmal szemben, és nem is akarom elhallgatni, hogy motorom éppen olyan „halandó”, mint a többi százezer társa. Az idők folyamán ki kellett egyszer cserélni a gyújtótekercset, háromszor a megszakítót, négyszer a hátsóláncot. Úgy 65 ezer kilométernél meglógósodott a hajtórúd, a szerelőm azt mondta, hogy nem érdemes javítani, újat épített bele , és az egyik oldalán új csapágyat kapott a főtengely. A hátsókerékre négyszer, a mellsőre kétszer vásároltam új gumit. A kipufogódobokat azért kellett kicserélni, mert a régieket szétrázták a rossz utak. Amikor három év után tönkrement az akkumulátor, nem vettem újat, akku nélkül közlekedtem. Egyszer indítási nehézségek jelentkeztek, rövid tanakodás után rájött a szerelőm, hogy delejezni kell a lendkereket.
– Hogy ki végezte a kormozást? Hát én – válaszol kissé indignálódva. – De a hengerfejhez soha nem nyúltam, mert ehhez le kellett volna venni a benzintartályt. Amikor a motor hangja csendesedett, akkor lecsavartam a kipufogócső anyáját és a hengeren levő két lyukból kipiszkáltam a kormot. Ezt tettem a kipufogócsővel is. Erre a munkára többször is sor került. De hát ehhez nem kell különösebb szakértelem.
– Véleményem szerint bárki elérheti ezt a teljesítmény, sőt még több kilométert is lefuthat a Pannóniájával, ha azt nem zavarja agyon. Az útállapotoktól függően 60-70-es tempóban motoroztam, ennél gyorsabban soha. Úgy gondolom, ha válogatott úton közlekedhetnék, akkor még nem került volna sor a generáljavításra. Mennyi volt a motor fogyasztása? Még most, az újjáalakítás előtt sem volt több, mint 4 és fél liter.
– Az elmúlt hét év alatt csak egy balesetem volt, de igazán mondom, nem tehettem róla. Olyan negyvenes iramban mentem át egy falun, amikor az egyik ház kapuján kifutott egy malac. Fékeztem, és nem lett volna semmi baj, de az állat váratlanul megfordult és elrántotta a mellső kereket. Buktam és a benzintartály benyomódott. Ez jobban fájt, mint a bedagadt térdem.
A csepeli Motorkerékpárgyár szerviz ellenőrző-állomásának vezetője, Erdősi Lajos elvtárs látta Miksi István szétszedett Pannóniáját, és megállapította, hogy azt szabályszerűen tartották üzemben,. A 108 ezer kilométert futott dugattyút nagyon szép állapotban találta. Véleménye szerint a helyes karbantartás is hozzájárult e teljesítmény eléréséhez. Megvizsgálta a sebességváltót, a kuplungot, és azok is teljesen hibátlannak bizonyultak. A váltó fogait és tengelyeit, a kuplunglamellákkal együtt vissza lehet szerelni. Érdekességként említette, hogy a fékbetéteken alig lehetett kopást észlelni.
Kakastej és kígyózsír legfeljebb a régi mesékben létezett, de ezeket már napjaink gyermekei sem hiszik. Jól tudják, hogy álmuk álma, a motorkerékpár, meg az autó benzinnel táplálkozik. Mi is csak elismerésünk jeleként használtuk ezeket az ósdi meseelemeket, mert – nemcsak a szójáték kedvéért – mesés teljesítménnyel dicsekedhetnek a Pannóniák, ha úgy bánnak azokkal, mint Miksi István. Nem sárkányvérre és galagonyafőzetre, hanem előírásos keverékre, rendszeres ápolásra, kíméletes bánásmódra van szükség, és mindezekhez nem is annyira szakértelem, mint sokkal inkább ügyszeretet kell.
Örömmel adtunk helyet ennek az igaz mesének. Annál is inkább, mert tudva tudjuk, hogy ehhez hasonló teljesítményű Pannóniák nagy számban futnak útjainkon.
– ergyé –
