Ezek egyike volt a gömbölyded formájú, fecskefarkú, és a vásárlók által minőségi márkának tartott Škoda Octavia. Már majdnem túl voltunk a szocializmus hiánygazdálkodásának évein, amikor 1989-ben huszonéves fiatalemberként a zalaegerszegi Baki Árpád gépkocsivásárlásra szánta el magát.
– Az akkor nagyon népszerű Zsigulit, azaz Ladát szemeltem ki. Ezt az Octavia Supert Nagykanizsán hirdették, kíváncsiságból megnéztem és azonnal beleszerettem, az sem zavart, hogy két évvel idősebb volt nálam – idézte fel a kezdetet. Nagyon jó állapotban tartotta gazdája, azóta se sokat kellett költeni rá. A küszöböket és az első sárvédőt kellett kicserélni, aztán új festést kapott. Ezenkívül minden eredeti rajta, amit bizonyít az is, hogy a motor gyári száma azonos az alvázszámmal. Ráadásul a lopások elleni védelemként a karosszériába beleütötték még a rendszám karaktereit is – magyarázta.
A nyomdász végzettségű, de kenyerét évtizedek óta gépkocsivezetőként kereső Baki Árpád régi járművek iránti vonzalmát nem csak a Škoda Octavia jelzi. A képzeletbeli istállójában ott áll a hatvanas évek elejéről származó két Steyer Puch robogó egy Simson Mofa moped társaságában, és felújításra vár még egy Škoda Octavia 1202-es kombi.
Az 1962-ben gyártott Octavia Super órája a vásárláskor 74 250 kilométert mutatott, és az eltelt évtizedek dacára újabb 100 ezer kilométert sem került bele. Tavaly motorgenerálon esett át egy elszabadult hajtókarcsavar miatt, de a nedves persellyel szerelt erőforrás javítása így sem volt nagyon költséges a kecskeméti mestereknek hála. A típushoz Prágában most is minden beszerezhető, árulta el Baki Árpád.
Azt is elmondta, hogy munkája miatt néha havonta 20 ezer kilométert is volán mögött tölt, ezért inkább ünnepi alkalmakkor veszi elő a krémszínű, éltes korú szépséget. Rendszeresen jár vele az országban veteránautósok találkozójára. A Škoda Octavia nevét a latin szóból alkották, mert ez volt a gyár nyolcadik modellje a háború után. Az első kivitelt 1959-ben mutatták be és öt év után váltották le az 1000 MB-vel. Érdekesség, hogy a hiánypótlónak számító kombi változatot az Octaviából még 1971 karácsonyáig gyártották.
A négyhengeres, benzines, 1221 köbcentis, OHV-vezérlésű, a motortérbe felcsavarozott adattábla szerint 47 lóerős, Jikov-porlasztóval etetett motor ezeken az utakon öt-hat literrel is beéri 100 kilométerenként. Az orrból a hosszirányban beépített motor erejét a négyfokozatú, az első fokozat kivételével szinkronizált és a kormányról kapcsolható váltón keresztül kardántengely viszi a laprugókon nyugvó, merev hidas hátsó tengely 15 colos diagonál abroncsokkal szerelt kerekeihez. A lassítást dobfékekre bízták. Az utasok kényelmét elöl és hátul hamutartók, külön kapcsolható utastér-világítás is szolgálta, az első ülés kétszemélyes padja pedig egyben mozgatható.
Az elektromos rendszer az akkor nem szokatlan módon pozitív testelésű volt, az elosztófej bolgár gyártmányú trafóval adja a szikrát a négy henger gyertyáinak. Érdekesség: az első és a hátsó szélvédő azonos méretű, tehát csereszabatos, ami felverődő kő esetén megkönnyítette a gyors javítást.
Baki Árpád egyébként arról is ismerszik, hogy ő az egyike az 1995-ben 15 taggal megalapított zalaegerszegi veteránautó- és -motorklubosoknak. A kezdetektől betölti az elnöki posztot, bár közben sok éven át a civilszervezet programjait Pávlicsné Mikola Lívia koordinálta, egyebek mellett a veterán járművek Zala menti évenkénti nemzetközi találkozóját, és a klub már készül a jubileumi összejövetelre.
