A lakosság jólétét emelő kormányprogramm megvalósítása során mind több és több árut kell szállítani a városokból a falvakba s a falvakból a városokba. És ezt a lényegesen megnövekedett árutömeget a vasút mellett a gépjárműveknek kell megmozgatni, mégpedig a meglévő gépkocsiparkkal. Ilyen új feladatot csak új módon lehet végrehajtani. A gépjárműszakma dolgozói megtalálták ezt a módot – és Ribakov-mozgalomnak nevezték el. Azonban nagyon sok még a tennivaló, hogy ez a mozgalom valóban végre tudja hajtani, amire született. Egymást érik tehát a megbeszélések, hogy a mozgalom fejlesztésére bevonják a szakma dolgozóinak minden rétegét, hogy az egyes rendelkezések előtt számbavehessék a gyakorlati emberek tapasztalatokon alapuló javaslatait, megjegyzéseit.
Az egyik ilyen megbeszélésre a Könnyűipari Szállítási Vállalat hívta össze a fuvaroztató vállalatok szállítási felelőseit. A textil-, bútor-, papírgyárak, bőripari üzemek, stb. árumozgatásának intézői tárták fel őszintén, öntudatosan azokat a körülményeket, amelyek gátolják a mozgalom kifejlődését. Öntudatosan, mert hiszen a Ribakov-mozgalom a szállítási felelősök részére munkatöbbletet jelent, mégis minden felszólalásban kifejezésre juttatták: érzik ennek a munkatöbbletnek az eredményességét, tehát szívesen vállalják. Indokolta ezt a KSZV vitaindító beszámolója is. Ennél a célfuvarozási vállalatnál 86 kocsi „ribakovozik”, októberben már 70%-on felüli kihasználással. Ezzel az egy tonnakilométer önköltsége 2.48 forintról 2 forintra esett vissza. Kézzelfoghatóan járult tehát hozzá a Ribakov-mozgalom éppen a lakosság legközvetlenebb szükségleteinek kielégítését szolgáló könnyűipari cikkek önköltségének csökkentéséhez! A emellett nemcsak olcsóbbá tette, hanem meg is gyorsította a termelt javaknak az eljuttatását a fogyasztókhoz. A KSZV utóbbi hónapokban annyival több árut mozgatott meg a Ribakov-módszer révén, mintha 9-10 új gépkocsit állított volna be.

Napról napra jobban bebizonyosodik tehát, hogy a Ribakov-mozgalom nem egyszerűen „autószállítási” probléma, hanem általános népgazdasági kérdés. A lakosság jobb ellátásának előmozdítója, tehát minden ember személyes ügye kell, hogy legyen.
Ezt hangsúlyozták a könnyűipar szállítási felelősei is, amikor az anyagok elosztása körül mutatkozó huza-vonát okolták azért, hogy a gépkocsik álló-órái nem csökkennek eléggé. Azután felmerültek azok az akadályok is, amelyeknek lebontását adminisztrációs okok gátolják. Illetőleg nem is gátolják, csak lassítják, mert az ankéton elhangzott panaszok, a KSZV vezetőségének ígérete szerint eljutnak az illetékes helyre s akkor bizonyára megtalálják a megoldások módját. A Kárpitosárugyár például, amely áruját a Bútorértékesítőhöz juttatja el, javasolja, hogy ugyanezek az autók visszafelé bútort szállítsanak. Igenám, de a Bútorértékesítő a Belkereskedelmi Minisztériumhoz tartozik, meg kell találni tehát a kooperáció adminisztrációjának módját… A Duna Bútorgyár azt panaszolja, hogy néhány mázsa anyagért feltétlenül el kell rohannia a 3½ tonnás kocsival, mert különben nem teszik félre. A Hazai Fésüfonó már javaslattal is segít: a közeli hasonló vállalatok szállítási felelőseivel megbeszélik, hogy beszerzési fuvarjaikat összekapcsolják. A Budai Dobozgyár pedig már felszólítja a KSZV-t: adja meg a fuvaroztató vállalatok jegyzékét, hogy tudják, melyiknek a kocsijával dolgozhatnának össze az apróbb fuvaroknál. A sokat szidott Könnyűipari Anyagellátó képviselője megígérte: „igyekeznek megszervezni” a kisebb tételek házhoz szállítását.
Mindezekből nyilvánvaló, hogy az illetékeseknek haladéktalanul hozzá kell látniok, hogy a különböző minisztériumok által igényelt fuvarok összehangolása Ribakov-irodákon (vagy ha úgy tetszik menetirányítókon) keresztül a nap bármelyik szakában lehetségessé váljék.

*

Az 1. Tefunál tartott értekezlet megint más problémákat hozott felszínre. Itt a szakma sztahanovista gépkocsivezetői és szerelői gyűltek ö9ssze s így főként akörül forgott a vita: hogyan lehetne még jobban érdekeltté tenni a dolgozókat a gépkocsik jobb kihasználásában. A súlydíjas prémium feltétlenül növelte a gépkocsivezetők igyekezetét, mert hiszen a megtett kilométerek és a többszögletű fuvarral járó adminisztráció szaporodása munkatöbbletet jelent, amiért – Alkotmányunk értelmében – fizetési többlet is jár. Baj van azonban még az állóidőkkel. Igaz, az 1. Tefu már saját rakodókkal dolgozik s ez megkíméli a kocsit attól, hogy várakoznia kelljen az idegen vállalatok rakodómunkásaira. De ezek a rakodók még kézzel dolgoznak, vagy legfeljebb lapáttal. A legkorszerűbb szállítási rendszerben tehát a rakodás a legprimitívebb módon történik! Ezen segíteni kell. Határozatba hozták tehát: a felsőbb szervek éppúgy, mint maguk a szállítási vállalatok újítási feladattervvel szólítsák fel a dolgozókat, hogy haladéktalanul dolgozzanak ki javaslatokat a rakodás minden fajtájának gépesítésére. Kliiper Sándor, az 1. Tefu újítési felelőse például arra hívta fel a figyelmet, hogy a rakodás ideje alatt a gépkocsi 85 vagy még többlóerős gépe áll kihasználatlanul. Gondolkozzanak tehát azon az újítók, hogyan lehetne ezt az erőt felhasználni a rakodási idő megrövidítésére s a nehéz emberi munka megkönnyítésére.

Gyakran pazarolódnak el a drága munkaórák várakozással – a légkompresszorra… S a gépkocsivezetőnek választania kell: vagy szaporítja a gépkocsi álló-óráit vagy az előírtnál puhább gumival vág neki az útnak. Hargitai János, a Főtefu Munka Érdemrenddel kitüntetett sztahanovista gépkocsivezetője már élt azzal a jogával, amire az „Autó-Motor” legutóbbi cikke hívta fel a szakma dolgozóinak figyelmét és számonkérte az illetékesektől, hogy nem tartották be a legutóbbi Ribakov-ankét határozatát és november 15-ig, az „Autó-Motor”-ban is közölt előírt határidőig nem intézték el, hogy a téglagyárak délután is fogadják a kocsikat.
A Főtefunál különben megvalósították a levelezőrendszert: a dolgozók levelesládákba dobják a Ribakov-mozgalommal kapcsolatos megfigyeléseiket, javaslataikat, amelyekre az igazgató lehetőleg 24 órán belül válaszol…
Megnövekedett tehát a dolgozók aktivitása! És ez az alapvető feltétele annak, hogy meg tudjuk oldani a Ribakov-mozgalom feladatát s a megfelelő kocsiparkkal még több árut még gyorsabban juttathassunk el rendeltetési helyére. A dolgozók aktivitása serkenti majd az illetékes szerveket arra, hogy ennek a célnak az érdekében m i e l ő b b meghozzák a szükséges rendeleteket, illetőleg – ha a cél úgy kívánja – változtassák meg a fennálló rendelkezéseket.