Az utóbbi időben egyre jobban elharapódzik közútjainkon egy aggasztó jelenség: az életveszélyes udvariaskodás. Az egyébként (legalább elvben) helyes felszólítást: „Legyünk udvariasak a közlekedésben”, egyre többet értelmezik helytelenül, és teremtenek balesetveszélyes helyzetet. A legszomorúbb az, hogy mindezt jóhiszemű járművezetők követik el. Meg vannak győződve arról, hogy helyesen jártak el, megkönnyítették mások helyzetét és elősegítették a közlekedés zavartalanságát. Nyilvánvaló, hogy ők egy felszínes, kellően meg nem világított jelszó és talán a hiányos járművezető-oktatás, illetve -továbbképzés áldozatai.
Miről is van szó? Röviden: az elsőbbség indokolatlan lemondásáról. Sokan azok közül, akik nap nap után részt vesznek a közúti közlekedésben, gyakran tapasztalhatják, hogy az elsőbbséggel rendelkező úton haladók fékcsikorgatás közepette megtorpannak, mert valaki előttük jóhiszeműen, udvariasságból lemondott elsőbbségéről az alárendelt javára, aki ugyan nem volt szorult helyzetben, és akinek a forgalomszabályozás és a közlekedési szabályok a megfelelő időköz kivárását írták elő. Megteszik ezt tehergépkocsi-vezetők, a taxisok, az autóbusz-vezetők, a taxisok, az autóbusz-vezetők, a közületi gépjárművek vezetői, ha kollégájukkal találkoznak, de megteszik magánautósok is, ha az alárendelt úton nagyobb járművet látnak, vagy éppen eszükbe jutott az udvariasságra felszólító figyelmeztetés.
Miért veszélyes ez a szokás? Azért, mert az elsőbbséggel rendelkező úton közlekedők nem számítanak az előttük haladók váratlan megállására, arra, hogy akinek a forgalomszabályozás előnyt biztosít, felülbírálja és magatartásával módosítja a forgalmi rendet. Nagyobb sebességek esetén az egyszerű ráfutásos baleset helyett személyi sérüléses baleset lehet ennek a hibás magatartásnak a következménye.
De káros ez a szokás az út teljesítőképessége szempontjából is.
Egyes utakat éppen azért ruháznak fel elsőbbségi joggal, hogy azokon a többség zavartalanul közlekedhessék. Az integetés, az elsőbbségi jogról való lemondás megértetése a másik hosszadalmas, és időveszteséget okoz a főúton haladóknak, de gyakran a mellékúton várakozóknak is. Minél hamarabb tovább halad a főútvonalon közlekedő, annál gyorsabban keresztezhet vagy csatlakozhat az alárendelt úton tartózkodó is. A forgalmi alá-fölérendelés tudatos forgalomszabályozás eredménye, azt tehát indokolatlanul ne bíráljuk felül.
Azt jelenti mindez, hogy nem kell a közlekedésben udvariasnak lenni? Erről szó sincs. Csak tudni kell, mikor helyes ez és mikor nem. Helyes dolog, ha nagy forgalomban lehetővé tesszük a nyomváltást az elkanyarodni akarónak, jó, ha segítjük a szorult helyzetben levő mozgását, dicséretes, ha a hosszú ideje várakozót beengedjük a főáramlatba. Utóbbi azonban csak akkor biztonságos, ha a járműfolyam lassan halad. Mindig meg kell győződnünk arról, hogy a mögöttünk haladót udvariasságunk nem hozza-e veszélyes helyzetbe.
Nagy sebesség – pl. autópályán – esetén is lehet udvarias valaki. Nyomváltással, ésszerű gyorsítással, lassítással elő lehet segíteni a felhajtást a pályára. Erről az „Autó-Motor”-ban már többször volt szó. Országúton kellemetlen helyzetbe kerülhet az is, aki az előtte haladó integetése alapján kezd előzni. Csak akkor előzzünk, ha meggyőződtünk az előzés veszélytelenségéről.
Az udvariaskodó autós integetésével kellemetlen helyzetbe hozhatja társát, akinek gépjárművéről nem tud semmit, sem a kocsi gyorsítóképességét, sem vezetője adottságait nem ismeri. Az előzésről mindenki maga döntsön, ebbe ne befolyásoljuk, hiszen a felelősséget is az előzőnek kell vállalnia.
Sose udvariaskodjunk tehát, ha ezzel veszélyes helyzetet előzhetünk elő, és indokolatlanul ne bíráljuk felül az ésszerű forgalomszabályozást, ne befolyásoljuk károsan mások magatartását.
Márfai Tibor
A KÖTUKI Közlekedésbiztonsági és Forgalomtechnikai Főosztályának vezetője
Gönczi Béla rajza
