Nyúzott zebra
Délutáni csúcsforgalom. Óbuda. Lajos utca. Ballagok a Kolozsi tér felé és meghökkenek. A népek nem józanok. Öregember botra támaszkodva, ifjú anyucika babakocsit tolva, középkorú asszony cekkerrel cikázik az eszeveszetten fékező autók között. Hát elment a jódolguk? Hát itt kell átmenni a másik oldalra? Hát nem tudnak elvánszorogni a közlekedési lámpáig? Micsoda dolog ez?
Közelebb érek és meglepetten látom: a gyalogosok jogosan próbáltak átkelni. Ott zebra van. Zebra volt valaha. De már csak egy kopott, nyúzott zebrabőr, alig egy-két elmaszatolt fehér pacni a valaha volt élénk és vidám csíkok helyett.
Kezdetben voltak a szegekkel kivert kövek, ezek jelezték a gyalogátkelőt. Nem is kellett több: kicsi volt a forgalom és ötven kilométeres volt a városban a megengedett maximális sebesség. Amikor két-három percenként tűnt fel egy autó, biztonságban átjutott a gyalogos még zebra nélkül is a túloldalra. A forgalom megnőtt, a sebesség felső határát felemelték, (ó, istenkém, miért is emelték, miért is emelték!!!), a zebra csak annyit ér, amennyire messziről jól látható.
A lenyúzott, lestrapált, elmosódott, kimúlt zebra nem ér semmit. Annyi, mintha ott se lett volna. Előbb-utóbb feltétlenül balesetet okoz. Sőt mi több: a zebra önmagában sem elég. Amint sáros, lucskos, havas az úttest, a zebra eltűnik. És éppen a legcsúszósabb, ködösebb időben válik láthatatlanná. A zebra csak figyelmeztető táblával, villogó sárga lámpával ér valamit. A gyalogostól meg kell követelni, hogy mindig a zebrán menjen át, a járművezetőtől pedig, hogy feltétlenül, minden körülmények között engedje át a zebrán az elsőbbséget a gyalogosnak. Az arra illetékesek pedig tartsák rendben, tegyék jól láthatóvá a zebrákat. Százszor többet ér egy jól felfestett közlekedési jelzés, mint a helyszínelés és a baleseti jegyzőkönyv.

Ne bántsd a gyalogost
Jó, tudom, a gyalogos az az egyén, aki egy álló jármű mögül bukkan elő, aki csak azért is belegyalogol még a pirosba, barátait és ismerőseit az úttest közepén köszönti, és a közelgő autóbusz előtt borítja ki szatyrából a két fej káposztát, egy kiló krumplit és egy doboz medve sajtot.
Jó, tudom, a gyalogos lehetetlen lény, nem ismeri a Kreszt, nem tudja, hogy átkelésnél először balra nézünk, azután jobbra nézünk, nem tudja, hogy zöld jelzésre az autónak is szabad kis ívben jobbra kanyarodnia, nem tudja, hogy mit jelent a féktávolság, és nem tudja, hogy ha már belépett abba a nyomorult pirosba és az úttest közepén van, ne ugráljon oda-vissza, mint egy kerge tyúk, hanem fejezze be az útját.
Ne bántsd a gyalogost, akkor sem, ha rosszindulatúan egyesével mászik át előtted a zebrán, akkor se, ha az öklét rázza, mert elakadtál a zebrán, és ne ijeszd meg, ne tülkölj, ne pörgesd fel mögötte a motort, ha egy mellékutcában véges végig előtted cammog az út közepén.
Ne bántsd a gyalogost, mert gyengébb, mint te. Mert amikor a vásárolt cuccokat te elegánsan behajítod magad mögé az ülésre, akkor a gyalogos egyik kezével cipeli a szatyrot, másik kezében a gyereket, harmadik kezében a gyerek iskolatáskáját, negyedikben kezében a Patyolatból hazahozott ruhát. Ha téged bosszant az eső, mit csináljon a gyalogos, akinek ötödik kezében még egy esernyőt is cipelni kell, aki nem tudja ablaktörlővel megtisztítani maga előtt a világot, aki nem tud kényelmesen hátradőlni és bekapcsolni egy kis zenét, ha már nagyon unja az utazást.
Ne bántsd a gyalogost, mert akárhogy türelmetlenkedsz, mégis te fogsz hamarabb hazaérni, (hacsak nem csinálsz valami marhaságot), mint az, akinek buszra, villamosra kell várakoznia, és ne szidd a gyalogost, mert te ugyanannyiszor vétesz a Kresz ellen, mint ő, türelmetlenül beleindulsz a sárgába, ráhajtasz a villamossínre, és befurakodsz a melletted szabályosan sorakozó kocsik közé, záróvonalon haladsz át, egyik sávból a másikba bumlizol. Nem, nem vagy különb gyalogos embertársaidnál, csak árva egy lóerőd helyett negyvenöttel pompázol. És te mész bele kíméletlenül a pocsolyába és fröcskölöd fel a sarat embertársaidra.
Ne bántsd a gyalogost, mert nem a Škoda, a Lada, sőt még a Toyota se teszi az embert, hanem az udvariasságra, előzékenységre, emberi magatartásra. Láttam egyszer egy személyautót az útkereszteződésben megállni, vezetőjét kiszállni és átsegíteni az úton egy vak asszonyt. Sajnos, nem idehaza.
Egyébként örökbecsű figyelmeztetést is külföldön hallottam: Ne bántsd a gyalogost, lehet, hogy ő is autós, csak már parkolt.