Nem éppen szokványos forgatókönyvet írt a Volvo az S60/V60-as sorozat megújulásához. Elsőként a márka svédországi és belgiumi gyáraiból érkező kombi mutatkozott be, míg az S60-as szedán premierjére még kicsit várnunk kell – utóbbit a Volvo vadonatúj amerikai gyáregysége állítja majd elő. Nem véletlenül említem a gyártási helyszíneket, a Volvo ugyanis mostantól igyekszik optimalizálni a folyamatokat, vagyis az adott régióban népszerű modelleket lehetőség szerint helyben szerelik össze. A V60-as pedig nagyon jól fogyott az európai kontinensen, dacára annak, hogy a modell nem tartozott a legtágasabb középkategóriás kombik közé.
Most azonban nem hagytak ilyen jellegű támadási felületet, a moduláris SPA-platformra épülő második generáció hosszúsága 4,76 méterre nőtt (+13 cm), ami a 9 centivel nyújtott tengelytávval együtt azt eredményezi, hogy a közvetlen vetélytársaknál, vagyis az Audi A4 Avantnál, a BMW 3-as Touringnál és a Mercedes C-osztály T-modellnél is nagyobb. Rendben, de akkor hogy lehet ennyire kecses a V60-as? Úgy, hogy csaknem 6 centivel csökkent a magassága! Ha beülünk hátra, 180 centi feletti termettel sincs közel a plafon, amit úgy értek el, hogy viszonylag közel vannak a padlóhoz az ülések. Ugyanakkor érdemes elidőzni az üléseken! Hátul is jól formázott, kényelmes helyen ülhetünk, a Volvo tényleg nagyon magas szintet képvisel a komfort területén. Lábhelyből természetesen nincs hiány, de a középső utast zavarni fogja a vaskos kardánalagút. Az újdonság 529 literes csomagtere alaphelyzetben nagyobb, mint a három német konkurens modellé, ráadásul annak ellenére sík lesz bővítéskor, hogy az ülőlapok fixek. A gyártó egyébként a kombiságból más szempontból is kihozta a maximumot, hiszen az ülések gombnyomásra dönthetők, és rögzítési lehetőségekből sincs hiány (felhajtható fal, háló, fémfülek, gumipánt).
A sofőr szemszögéből nézve szinte megnyugtató a V60-as berendezése, szerintem egyszerre emberközpontú és modern – kevés ennyire otthonos autóbelsővel lehet manapság találkozni. Ugyanakkor el kell fogadni, hogy a Volvónál lejárt az öt- és hathengeres motorok kora, muszáj megelégedni négy cilinderrel. A menetpróbán vallatóra fogott 2,0 literes, turbós-kompresszoros benzinmotorral hajtott T6-os verzió ennek ellenére mély benyomást tesz az emberre. Az, hogy 310 lóerővel nagyot lép, igazából elvárható, az viszont meglepő, hogy négyhengeres létére magas fordulaton vérpezsdítően szól.
Az alapáron összkerékhajtással érkező T6-ossal szemben a 190 lóerős, 2,0 literes dízel D4-es fronthajtással igazi slágermodellnek ígérkezik a magyar piacon – a T6-ossal ellentétben ehhez a típushoz felárért adják a meglehetősen finoman kapcsolgató nyolcgangos automatikus váltót. A D4-es persze másról szól, mint a T6-os, noha gázreakciója és erőtartaléka sem hagy kívánnivalót maga után. A gázolajos szemtelenül alacsony fogyasztásával és 1000 kilométer körüli hatótávolságával sokkal racionálisabb választás. Már csak azért is illik ez a motor a V60-ashoz, mert a kormányzás és a futómű sem sportos – légrugós felfüggesztés hiányában is finoman rugózik az autó.
A Volvo a V60-ast is jól teletömte biztonsági rendszerekkel, a vezetési asszisztens 130-as tempóig a jól felfestett utakon nem csak gyorsít és lassít, hanem magától kormányoz is. De említhetjük az útelhagyást megelőző rendszert, vagy az automatikusan fékezésre képes ütközésmegelőzőt, mely felismeri a gyalogosokat, kerékpárosokat és a nagytestű állatokat is. A modell forgalmazása a 310 lóerős benzinessel, illetve a 150 és 190 lovas dízelekkel kezdődik, de még idén megkezdődik a két plug-in hibrid gyártása. A T8-as és a T6 Twin Engine változatokat 303, illetve 253 lóerős benzinmotor hajtja, a hátsó tengelyen pedig egyaránt 87 lóerős villanymotort találunk. 2019-ben aztán érkezik a T5-ös 250 lóerővel (AWD is), majd a palettát a D3-as 4×4-es változata és a T4-es, 190 lóerős benzines teszi teljessé.
