Milyen fazon az, aki ugyanazon az autón 38-szor vált alufelnigarnitúrát és ötször színt? Hát biztos nem azok közül került ki, akik a kocsit csak használati tárgynak tekintik, és amint veszít az értékéből, már adják is tovább – az eladás előtt egyszer lemosva. Szilveszter sem ilyen, és a baráti köre sem, akik Cruisin Cars néven híresültek el és járnak el évek óta tuningtalálkozókra.

Sly-ban talán akkor görbült el valami véglegesen, amikor jó 19 éve apukája hazagurult egy frissen vásárolt Mercedes W124-essel. Igen, a 80-as évek nagyágyújával, a 90-es évek összes taxisának álmával, amely a 70-es évek Mercedes-koncepcióinak vonalait viselte, és olyan érdekes újdonságokat vonultatott fel, mint a szabálytalan pályát járó egykarú ablaktörlő. Szilveszter édesapja jó három évig használta a kocsit, majd a nagyfiára hagyta, ha már autószerelő, ne járjon busszal! Kezdetben még elég volt neki az autózás öröme, pár évig úgy használta, ahogy kijött a gyárból.

De az idő telt, a kocsi kopott, fáradt, így eljött a pillanat, amikor egy alaposabb nagyjavítást be kellett ütemezni. Mint sok tuningtörténetben, itt jött el a torzulás pillanata. Mert ugye, ha már szét kell szedni, hozzányúlni, alkatrészre költeni, mindegy, hogy gyárit vásárol az ember, vagy egy kicsit jobbat, például a későbbi évjáratokról való alkatrészt, esetleg tuningholmit. S ha már fényezni kell, a festékszórónak is mindegy, hogy mit fúj ki, nem muszáj az eredeti színt köpködnie a kasztnira. Így az öreg Mercit feltámasztotta, kilakatolták, fényezték és minden kopó alkatrészt újra cseréltek. Akkor Sly és a baráti csapat már eljárt tuningtalálkozókra, így ráhangolódásból nem volt hiány. Viszont példából igen. A 2000-es években nem volt jellemző, hogy bárki is W124-est tuningolt volna Magyarországon.

A nagymenőknek már lefutott darab volt, így típusspecifikus tuningholmit sem lehetett beszerezni a kocsihoz. Tehát igazi kihívást jelentett a nagy vas felépítése, sok mindent egyedileg kellett legyártatni, de a végeredmény nagyon ütős lett. Semmi túlkapás, de rengeteg kiérlelt részlet és érzékkel válogatott felniszett. Érdekes, hogy a többség általában itt abbahagyja, megépítenek egy autót, majd újra „rendes emberek” lesznek, mivel a tuningba ölt pénz sosem jön vissza egy kocsi eladásánál. Viszont Szilveszter és Mercedese újra és újra felbukkant, és mint fent említettük, mindig volt rajta valami újdonság. Hol ezüstről matt fehérre váltott, majd bordóra, hogy később újra szürke legyen, csak egy teljesen más árnyalat. Ja, hogy közben camouflage-t is viselt? Minden családban megesik az ilyen.

De nem csak a színeket váltotta. Szépen fejlődött az autó maga is, megkapta az amerikai lámpákat, majd a SEC-re hajazó széles maszkos gépháztetőt. Az autó és gazdája sorra nyerte a díjakat, trófeából több van a szekrényben, mint másnak alsógatyából. Egy ilyen autónak mi lehet a sorsa? Eladni? Szilveszter szerint erre soha nem kerül sor. Főleg, mivel már „szent tehén” lett, érinthetetlen, amely a teleket felbakolva, M-zárolva tölti a fűtött garázsban. S a tulaj addig mit csinál? Hát kérem vásárol egy Mercedes W202-es kombit, mert mégsem járhat busszal. A kombiság is jó, mivel, ha kell, bepakolhatja a munkadarabokat, mert Sly gumisműhelyt visz, amely egyben felnifelújító is. S hogy mire szánja a mozgó szoborrá avanzsált öreget? Hát majd a gyereknek, hadd vigye tovább a lángot, és tudják meg a későbbi generációk, hogy ennek a benzingőzös 120 évnek a vége felé a korszak autóbolondjai mivel szórakoztatták magukat!