A Jaguarral való ismerkedésünk 1970 egyik esős májusi vasárnapján történt.
– Ez itt Zsák Sándor – mondta barátom a kocsi felé fordulva. Mint egy öreg szamuráj, háromszor mélyen meghajoltam, majd többször körbejártam. Ő, mármint a Jaguar, bánatosan álldogált egy garázzsá előléptetett istálló szánalmas földjén.
– Lesz még vele egy kis munkánk – mondta barátom.
A motorja rozsdás roncshalmaz, bőrteteje széttépve, ülései és belső kárpitozása szinte megsemmisülve. A finom angol kesztyűbőr, amiből valaha, úgy az 1930-as évek közepén készült, darabokban csüngött. Így megtörten is az első pillantásra beleszerettem. Kecses, valóban egy ugró Jaguarra emlékeztető vonala csodálatos autóvá tették ezt a kocsit, amely valaha 170-180 kilométeres sebességgel is képes volt haladni.
– Szeretném restaurálni -mondta barátom –, de nagyon nehezen boldogulok vele.
A Jaguar farészei az idő folyamán teljesen elkorhadtak, ezeket újjal kellett pótolni, az alvázat pedig több helyen meghegeszteni. A munkát egy kolozsvári kisiparos végezte, elég hanyagul. A motor javítását nagyban megkönnyítette a rendelkezésre álló gyári alkatrész. E munkára végül is egy idős mechanikust sikerült megnyernünk, aki szerette az autót és szakértelemmel működött közre. Ő nemcsak a motor, hanem a többi szerelvények javítását is elvégezte. Hogy egyáltalán üzemképes lett a Jaguar, az nagyrészt neki köszönhető.
A rekonstrukciós munka szépen haladt, egészen 1970. december 13-ig, amikor autóbalesetet szenvedtünk, amelyben barátom életét vesztette, engem pedig töréseim hosszú ideig ágyhoz kötöttek. Fölépülésem után úgy éreztem, hogy tovább kell vinnem a munkát, amit ő elkezdett. A karosszéria javítását megnehezítette az a tény, hogy a kocsin már régebben kisebb módosításokat hajtottak végre. Az első, valamint a hátsó sárvédőket például kitoldották, hogy az akkori rossz útviszonyok mellett a kerekek ne csapják föl a sarat. Ez az általam rondának talált átalakítás nem volt összeegyeztethető az eredeti formával, érthető, ha ragaszkodtam az eltávolításukhoz. A karosszéria javítására egy nagy tudású idős szakembert sikerült hosszas rábeszélését után szerződtetnem. Sajnos, ez volt az aranykezű szakember utolsó remeke, mivel nem sokkal a befejezés után meghalt.
A különböző munkák elvégzésére igyekeztem azokat a kitűnő, lehetőleg idős szakembereket fölkérni, akik benne éltek és aktívan dolgoztak a 20-as és 30-as években. Lehetőleg nyugdíjasokat, sok ráérő idővel és ténykedési vággyal. Vezérelvem az volt: nem baj, ha lassan is, csak nagyon jól és kifogástalanul végezzék el a restaurálását. Időm volt bőven, mivel közel hét hónapig tartott gyógyulásom. A munka kitűnően haladt. 1971 júliusának végén „lábon”, illetve keréken állt a kocsi. Az első próbán bebizonyosodott, hogy a rugókat szét kell szedni és a kötegből néhány lapot kivenni. Megtörtént, és utána úgy hintázott, mint egy csónak a hullámos tengeren. A büszke Jaguar végre úgy viselkedett, ahogy elvártuk. Fékezéskor nem ugrott a levegőbe, nem feküdt a földre, hanem ahogy egy sportkocsihoz illik, büszkén tartotta magát.
Az elektromos hálózat javítása újabb problémát okozott. Ennek elvégzésére egy fiatal, ügyes szakemberre esett a választásom. Csodálatos biztonsággal tájékozódott a vadászrepülőgépek műszerfalára emlékeztető kapcsolók, herkentyűk és bizgentyűk káoszában. Egyes – nem túl fontos – kapcsolók csak a műszerfal alá nyúlva voltak működtethetők. Ami nem kis attrakció volt a két ember számára amúgy is szűk kabinban. Miután minden lámpa működött, elbúcsúztunk a kitűnő villanyszerelőtől. Jött a festés és az ezzel járó újabb gond. A kocsi eredeti színe, a régi szemtanúk állítása szerint ezüstszínű volt. Ezt alátámasztotta több festékréteg eltávolítása. Barátom felesége a narancssárga színhez ragaszkodott. Egy régi autófestő dinasztia egyik tagját nyertem meg az ügynek. Édesapja tulajdonosa volt városunk legrégibb autófestő műhelyének. A Jaguarral csodát művelt. Utoljára maradt a kárpitozás, valamint a tető elkészítése. A külső tető eredetileg bőr volt. Sajnos, az összes munkák közül a kárpitozás volt az egyetlen, ami nem ütötte meg az elvárt színvonalat.
Végre a Jaguar elkészült, teljes pompájában állt az udvar közepén. A kocsi színe gyönyörű narancssárga, a tető és a belső kárpitozás koromfekete, a kerekek tűzpirosak. Az alja, a sárvédők belseje, a lökhárítók pedig különleges mattfekete gumialapanyagú bevonatot kaptak. Kiemelkedtek a színhatásból az alpakka színű hűtőmaszk a Jaguar-szoborral, a krómozott lámpák és lámpatartó keret. Megindult a vevők zarándoklata mind bel-, mind külföldről. A tulajdonosnő ellenállt a csábító ajánlatoknak, mivel kisfiának szerette volna megtartani a kocsit. Néhány év után a fenntartási költségek magas szintje álláspontjának feladására kényszerítette. Nyár közepén eladta a kocsit. Az elvitel előtti este elbúcsúztam a garázsban álló Jaguartól. Úgy éreztem, életem egy részétől búcsúzom el. Akkor láttam őt utoljára. Azóta csak híreket hallok felőle, hogy vígan és fiatalosan rója az utakat, sok kíváncsi tekintettől követve.
K.L.
