Az már nem ritka jelentés a mi társadalmunkban, hogy a közvélemény vitatja meg a közlekedés dolgát. Élénk, nemegyszer mérges hangulatú vitákon teregetik ki a szabálytalanságokat, súlyos szavak ítélik el az utak rendbontóit. Minden esztendőnek vannak azonban olyan napjai, hetei, amikor még gyakrabban, de más hangon esik szó a volán mögött ülő emberekről. Ilyen időszak a tél is, a kemény tél, amely külön-külön teszi próbára az egyes embereket és a gépjárművezetők nagy közösségét. Mostanában az elismerés szavaival szólott a mi társadalmunk azokról, akik megküzdöttek a hóval, a faggyal, akik a téli viharokban jól állták a harcot. Törték, majd járták az utat, mert hivatásuk kívánta.
Úgy véljük, nem jogtalanul kapták a nép elismerését a közlekedés, a szállítás dolgozói, a forgalom irányítói és a forgalom biztosítói, akiknek az lett a feladatuk, hogy az utakat szabaddá tegyék. Nehéz lenne eldönteni, kik vállalják, kik viselik ilyenkor a legnagyobb terheket, kik hozzák a legtöbb áldozatot, kik kockáztatnak legtöbbet. Sok-sok helyen gigászi küzdelem folyt azért, hogy akárcsak egy keskeny, de már járható sáv nyíljék a hófalak között. De nem volt sokkal könnyebb dolga azoknak sem, akik a más utakra szánt gumikerekekkel próbálták sok tonnás terhüket továbbítani a megnyitott, de veszélyes jeges, vagy süppedő fehér talajon.

Együtt küzdöttek most a hófúvással, a jéggel, a látást bénító köddel gépkocsivezetők és rendőrök. Az egyenruhás forgalomirányító hányszor látta, a gépkocsivezető pedig mindig szorongással érezte, milyen tehetetlenül pörögnek a megindulásra alig képes kerekek. És most mindenki, aki az úton állt, vagy járt, tudatában volt a fokozott veszélynek… Gondoljuk, hogy azok a fiatalemberek, akik a kérdésre máskor hetykén felelik: „Gépkocsivezető szeretnék lenni”, ilyenkor megértik, hogy az autózásnak igen terhes oldalai is vannak. Különben is más az autózás és más a gépkocsivezetés.
Ilyenkor kevesen cserélnének a nemegyszer irigyelt „pilótával”, de ilyenkor felszínre kerülnek azok a nagyszerű tulajdonságok is, amelyek tiszteletet ébresztenek a közlekedés emberei iránt. És mennyi jelét látjuk ilyenkor a segítőkészségnek! Nem arra gondolunk, amikor a hóba ragadt járművet verejtékezve, kínlódva ássák, vontatják a véletlenül odaérkezők. Ez ősi törvény az utak vándorainál. Ám azok is akik könyebb napokon, megfeledkezve minden szabályról, kihívóan vágnak mások elé, ilyenkor habozás nélkül szakítják meg útjukat, ha úgy vélik, hogy akár tanáccsal, akár kezük ügyességével segítségére lehetnek mondjuk egy akadozva induló kocsi gazdájának.
És téli hajnalokon hányszor válnak szerelővé a sofőrök, hányszor ülnek volán mögé a műszakiak, hogy életre keltsék a megdermedt gépeket. Nem azt nézik, kinek mi a beosztása. Csak arra gondolnak, hogy a kocsinak mennie kell. Valahol mindig várják a kenyeret, a tüzelőt, az árut, az utasokat, vagy éppen azt, hogy a kocsi elé kapcsolt hóeke tegye járhatóvá az utat. És mennyi önzetlen segítőkészségről tanúskodnak azok a hozzánk sűrűn érkező sorok, amelyek a sok telet megért autósok mindenkihez szóló tanácsait foglalják magukban. Azért írnak, hogy amiért ők talán egyszer megfizették a tandíjat, arra mások már ne költsenek.

Itt van például egy Szolnokról indított levél, egy régi olvasótól. Szakember írja, az ottani Autójavítótól. Hangsúlyozza, hogy olyan kérdést fejteget, amelyet lapunk is többször tett szóvá, könyvekben is megtalálható. De Jaczkanin József szerint megint időszerű a mondanivaló:
„Több éves tapasztalatom, hogy már a tél kezdetekor megszaporodik a csapágyolvadásos motorok száma. Nagyon jó tudni, hogy milyen káros hatással van minden motorra a hideg üzem. És mégis, hányan – hozzá nem értés, vagy gondatlanság miatt – akkor is indulnak, amikor ez a sietség súlyos hibákat idézhet elő. A nem megfelelő hőfokú motor olaja még sűrű ahhoz, hogy a csapágyakat, a hengerfalakat kenni tudja. Emiatt ezek az alkatrészek olyan durván súrlódnak, amikor csak baj lehet. Mások meg, arra hivatkozva, hogy nincs idejük várni, egyszerűen kihúzzák a szívatót, mondván, így a hideg motor sem fullad le, hiszen dús keveréket kap. Pedig ez a módszer mennyire rossz! A dús keverékből kicsapódó benzin a hengerfalra felhordott kevés olajat is lemossa. Nem is gondolják a gépkocsivezetők, hogy az idő előtti csapágyolvadásokhoz, a veszélyes henger-dugattyú kopásokhoz milyen mértékben járul hozzá a helytelen téli indítás. Ha csak azt vesszük figyelembe, hogy ezek a motorok hány ezer forintba kerülnek, könnyen kiszámolható, mennyi kárt okoznak, akik nem igyekeznek elkerülni az ilyen rongálásokat. Ne sajnáljuk tehát azt a pár perc időt, ami a motor bemelegítéséhez szükséges. Higyjék el, ez sokkal kisebb veszteség, mint amennyit gépkocsijuk hosszú ideig tartó javítása jelent.”

De nemcsak erről a témáról érkeznek levelek. Az majdnem biztos, hogy minden gépkocsivezető foglalkozik a hidegindítás, illetve a motormelegítés gondjával. És közülük sokan, elismerve a gondos melegítés műszaki előnyeit, a normákba ütköznek. Jó, hogy az ide vonatkozó rendelet különbözeti szorzószám-táblázatának 5. pontja, amely a „Téli üzem” számításait említi, lehetőséget ad arra, hogy a bemelegítő járatás üzemanyagát 1,05 szorzószámmal honorálják. Van eset, amikor ez reális érték, van azonban, amikor bizony kevés. És talán érdemes lenne megvizsgálni, mikor takarékoskodunk jobban: ha a melegítéshez szükséges üzemanyagon spórolunk, vagy esetleg benzintöbblettel is a motor tartósságát növeljük.
Talán rendeletmódosítás nélkül lehetne enyhíteni ezen a gyakorlaton, ha mondjuk a városban járók is számolhatnának ilyen nehéz utakat hozó télen a táblázat 2. pontjának 1,25-1,60 szorzóival. Ez a kitétel ugyanis laza, süppedéses, felázott talajú útszakaszt említ, olyan viszonyokat, ahol a kerekek csúszása, pörgése, besüppedése miatt időnként megállás, újraindítás szükséges. Nos, ilyen utakat még szervezett hótakarítás mellett is gyakorta találunk. Nemcsak vidéken, hanem a fővárosban is… Márpedig az ilyen út nemcsak a kocsikat eszi, hanem a benzint is. Aki viszont szorosan kalkulálhat a benzinnel, az csak kevés cseppjét meri áldozni motorja melegítésére. És régi gyakorlat, hogy ennek megjön a böjtje. A tél, a téli üzem, sajnos az egész országnak amúgy is óriási összegekbe kerül. Vannak elkerülhetetlen költségek, de találhatók olyan kiadások, amelyek még csökkenthetők.

Gépkocsivezetők sugallták a gondolatot, hogy próbáljunk ezekre a nehéz napokra egy kis plusz benzint kérni, hogy ha kell, a motormelegítésre – tulajdonképpen a motorok kímélésére – több jusson. De gépkocsivezetők intik magukat és társaikat arra, hogy óvatosabban járjanak, mert a csúszós út kiszámíthatatlan, és még a kisebb ütközések is áldozattal járhatnak. Gépkocsivezetők adnak tanácsot egymásnak, miként, hogyan lehet a tél ellen védeni a kocsikat, az akkumulátort. És gépkocsivezetők mondanak köszönetet azoknak a szaktársaknak, akik most a hótakarítás járműveit kormányozzák. Mi, hozzájuk csatlakozva tolmácsoljuk üzeneteiket.

L.Gy.
(MTI – Kovács Sándor és Lajos György felvételei)