Alma névre hallgat az az új, hazai előállítású kisautó, amelyet a gyártó Pápa testvérek elsősorban fiatalok és vadászok számára hobbiautóként kívánnak – 720 000 forintos áron – forgalomba hozni.

Kissé múltidéző az Alma formája. Még egy kis szárnyat is kapott hátul az autó, amely a csomagtértővel együtt nyílik. Az oldalajtók szintén Trabantból származnak

Az Alma, bármily furcsán hangzik, nem mostanában látta meg a napvilágot. A nyilvánoisság elől visszavonultan már korábban is létezett, míg tavaly teljes testi valójában lépett színre a Budapesti Nemzetközi Vásáron, ahol mint Szorcsik Lajos feltaláló alkotását mutatták be. Akkor látta meg és – saját elmondása szerint – szeretett bele első látásra egy 1977 óta vállalkozással foglalkozó üzletember, Pápa Imre. A szerelem oly erősnek bizonyul, hogy hamarosan elhatározta: megvásárolja a kiállított autó licencét, majd megkezdi az autó gyártását. Testvérének, Pápa Zsigmondnak is tetszett az ötlet, annyira, hogy közösen – Pápa ás Pápa néven – kft.-t alapítottak. Következő lépésként megvásárolták a Pestvidéki Gépgyár biharkeresztesi üzemét. A felszámolás előtt álló egységben akkor már csak kevesen dolgoztak néhány befejezetlen, a cég hagyományos profilját képviselő munkán. Ténykedésüknek köszönhetően a befejezett daruk és kábeldobok után újabbakra kaptak megrendelést. Az elsősorban lakatosműhelyekből álló, összesen két és fél hektárnyi területet elfoglaló üzem kapacitása azonban jóval meghaladta az igényeket, így kapóra jött az autógyártás gondolata.

Trabi-motortér, FIAT-erőművel. A benzintartály a helyén maradt

Az első találkozás óta eltelt idő arra volt elegendő, hogy elkészüljön egy próbasorozat, amit a sajtónak is bemutattak. A százmillió forint – kizárólag saját tőke – beruházást igénylő próbaszéria darabjait e cikk írása idején vizsgálja a Közlekedési Főfelügyelet engedélyezési osztálya, amelynek osztályvezető-helyettesétől, Horváth Józseftől megtudtuk: az engedélyt a Pápa fivérek sorozatátépítésre kérték.

Ismerős műszerfal és műszerek, csak más-más autóból. A kormánykerék új

Az Alma alapja – már Szorcsik Lajos szabadalma szerint is – nem más, mint a jó öreg Trabi. Ennek acélvázát és fődarabjait használják fel a Pápa testvérek az egyes Almák létrehozásához. Minden egyes biharkeresztesi autó sorsa egy – lehetőleg nem túl lerobbant – Trabant vásárlásával kezdődik. Erről leszerelik az összes műanyag karosszériaelemet, kiszerelik a segédalvázkeretet (kétütemű) motorral és a váltóval együtt, majd kiürítik az utasteret is. A teljes üres acélvázat oly módon alakítják át, hogy először (négyzet- és téglalap keresztmetszetű) zártszelvények behegesztésével megerősítik a padlólemezt, beerősítik a bukócsövet, majd a felesleges régi részeket levágják. (Közben a kocsik előéletéből adódó hiányokat is pótolják.) Az így előálló vázra a festést követően felhelyezik a műanyag burkolóelemeket és elkezdődhet – az ezután már Almának nevezhető jármű – felépítése.

Egyelőre kézi módszerrel készülnek a üvegszál erősítéses műanyag elemek

Az alvázkeretbe felújított Trabant-váltó kerül (amiben a szabadonfutót kiiktatják), ami mellé azonban nem a jól ismert kéthengeres kétüteműt szerelik, hanem egy közbetét beiktatásával – egy négyüzemű négyhengerest. A kulturált erőforrások Olaszországból érkeznek, ahol korábban Fiat 127-esekben, Unókban és Pandákban teljesítettek szolgálatot.

Tágas a csomagtér, de a pótkeréknek csak fektetve jut hely

Az utastérbe elsősorban Trabi-darabok kerülnek vissza, de kissé megszépítve. Az üléskeretekre új kialakítású, kagylósított formájú és ízléses kárpit kerül. Szintén újak az ajtó- és egyéb kárpitok. A műszerfalban a régi 1500-as Lada műszerei sorakoznak: sebességmérő, vízhőfokmérő és benzinszintjelző. A jellegzetes fekete műanyag kormányt is kár keresni, az Almában poliuretánhab borítású a legfőbb irányítóberendezés.

Első futómű Trabant módra. Az alvázkeret a FIAT-motor miatt módosított, az alkatrészek felújítottak

Az átalakítás minőségében annyira megbíznak a gyártók, hogy termékükre egyéves, illetve 10 000 kilométeres garanciát vállalnak. A (műanyag) karosszéria átrozsdásodása elleni garanciája hat évre szól. Az Alma ára 720 000 forint, amelyben az adótartalom meghaladja a 200 000 forintot. A gyártók ígérete szerint az át legalább egy évig semmilyen körülmények között nem változik. Ha sikerül egy pénzintézettel megegyezni, akkor részletfizetésre is kapható lesz.

Átalakulás közben a Trabant-váz. A biharkeresztesi autó hátuljában ennyi az összes merevítés

A sorozatgyártás elindításához már sok minden rendelkezésre áll. A telephelyen egy kétezer négyzetméteres csarnok várja, hogy teteje alatt érjenek be az Almák. Átalakításra váró Trabantokban sincs hiány, s a motorutánpótlás is megoldható. Amire még szükség lenne, az egy kis pénz, hogy az egyelőre manufaktúra jellegű karosszériaelem-gyártás, illetve átépítés teljesen üzemszerűvé válhasson.

G.M.
Fotó: Balogh Róbert

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!