Mini-rajongó legyen a talpán, aki felismeri, hogy a második generációs Countryman szabadidő-autót látja maga előtt, pedig a kortalan, generációváltásokat átélő formába bőven csempésztek új elemeket a tervezők. Például a hátsó rendszámtábla immár a csomagtérfedélen helyezkedik el, a fényszórók szögletesebbek az eddiginél, az első-hátsó sárvédők felett pedig hangsúlyos lemezdomborítás látható. A sok részlet nem hagyja pihenni a szemet, így afelett is könnyen átsiklik az ember, hogy ez a Mini bizony már akkora (+20 cm), mint a padlólemeztárs BMW X1-es, amellyel a 2670 mm-es tengelytávolságon is osztozik. Utóbbi azt is jelenti, hogy nemcsak a márkán belül számít tágasnak a Countryman, hanem abszolút értelemben is. Eddig csak elöl lehetett kényelmesen elférni, most azonban már kifejezetten nagy a hátsó lábtér is, amihez még hozzájön a kényelmes üléspozíció, tehát hogy a padlóhoz képest magasan van az ülőlap. Szerintem azonban csak két embernek kényelmes igazán a hátsó rész, aminek az az oka, hogy az ajtókárpiton úgy helyezték el a könyöklőt, hogy az pont lábmagasságban van, kicsit befelé „kényszeríti” tehát a szélen ülőket. Némi gyógyír lehet erre, hogy hosszában tologatható az ülés, és még a támla dőlésszöge is állítható. Ez leginkább kényelmi funkció, a csomagtérméret adatánál nem is térnek ki ennek hatásaira. A 450 literes tér nagy, igaz, egy része az alatt a lemez alatt található, amelynek célja a sík padló létrehozása támladöntést követően.

A kormány mögé még nem érkezett meg a digitális kor, egyébként semmi nem hiányzik, a stílus szerethető. Fotó: Hilbert Péter

Amíg hátul meglepetésként éri az embert a belső, addig az első sorban a megszokott minis környezetet találjuk, amelyet megfejeltek intenzív takarítást vagy állandó önmegtartóztatást igénylő feketére fényezett betéttel. Analóg órák tájékoztatnak a legfontosabb menetinformációkról a kormány mögött, illetve egy apró multifunkciós kijelző is van itt, aki azonban a digitális jövőre vágyik, annak meg kell elégednie a felhajtható lapkával működő vetített kijelzővel. Középen már csak a hangulatvilágítás idézi az egykori tányérforma órát, amelynek a helyét manapság egy szélessávú kijelző, pár kapcsoló és felül egy pici polc foglalja el. A központi kezelőszerv a két első ülés között, a padlón rejtőzik, itt tapogatózva találjuk az üzemmódválasztót is, amelynek segítségével Sport vagy Green programba válthatunk – utóbbi a gazdaságos mód a Mini nómenklatúrája szerint.

Jól néznek ki a fehér díszvarrással megbolondított bőrülések, a kihúzható combtámasznak is köszönhetően kényelmesek, az oldaltartás pedig rendben van. A második sorban is kényelmesen el lehet férni, ami az eddigihez képest hatalmas előrelépés

Nem csak ez utóbbi, de a Sport mód is feleslegesnek tűnt, hiszen a külső méretekhez képest nagy, 2,0 literes lökettérfogatú dízel került a tesztautó orrába. A 330 Nm nyomatékú gázolajossal alaphelyzetben is jól megy a kompakt szabadidő-autó, és nem is fogyaszt sokat, bár a 4,4 l/100 km-es szabványos érték inkább csak elméleti, a gyakorlatban 7,0 liter körüli átlaggal számolhatunk. A 8 fokozatú Aisin automatikus váltó mindig alacsonyan tartja a fordulatot; elég nyomatékos a motor, és jó ütemben kapcsolgat a váltó. A felfüggesztés már nem kőkemény hangolású, de ha kell, sportos kanyarvételt is lehetővé tesz, amiben a nagy felnik és a peres gumik is szerepet játszanak. Létezik ennél kényelmesebb kompakt szabadidő-autó is, de az előző Countrymanhez képest nagy az előrelépés.

Nem csak egy bevásárlással birkózik meg a csomagtér, sík falai jóvoltából könnyen pakolható. Felár ellenében sínen tologatható hátsó üléssel is lehet bővíteni, de a támlák ledöntése is könnyen megy, ha úgy hozza a szükség

Életstílus-autóról lévén szó nem voltak szemérmesek az ár megállapításánál, a hasonló méretű és tudású, nem prémium kompakt szabadidő-autókhoz képest bő egymillióval drágább listaáron kapható, és akkor még bőven lehet az extrákra is költeni, a tesztautóba például több mint ötmilliónyi jutott. A másik irányból közelítve viszont a német triumvirátus autóinál némileg olcsóbban kapjuk meg ugyanazokat a szolgáltatásokat és kényeztetést, amit azok is nyújtanak.

Magas építése és fronthajtása ellenére kifejezetten élvezetesen is lehet terelgetni a Countrymant, az automatikus váltó is jó partner

Tetszett
• vezethetőség
• helykínálat
• stílus

Nem tetszett
• vastag tetőoszlopok
• magas vételár

Összegzés
Helykínálatával, kényelmesebb hangolású felfüggesztésével túlmutat a Mini márka eddigi autóin az új Countryman, amelyet a megszokott csomagolásban kapunk. Most már igazi – olcsóbb – alternatívája a német prémiumgyártók kompakt szabadidő-autóinak, a másik irányból közelítve azonban még mindig drága típus.

Mini Cooper D Countryman aut.
Összlökettérfogat: 1995 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16 turbódízel
Max. teljesítmény: 110 kW (150 LE) 4000/perc
Max. forgatónyomaték: 330 Nm 1750-2200/perc
Hossz./szél./mag.: 4299/1822/1557 mm
Tengelytáv: 2670 mm
Nyomtáv elöl/hátul: 1585/1587 mm
Fordulókör: 11,4 m
Saját tömeg/teherbírás: 1430/600 kg
Csomagtér: 450-1390 l
Üzemanyagtank: 51 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 8,8 s
Max. sebesség: 208 km/h
Város/országút/vegyes: 4,8/4,1/4,4 l/100 km
Tesztfogyasztás: 6,5 l/100 km
CO2-kibocsátás: 115 g/km
A modell alapára: 7 730 000 Ft (Cooper, 136 LE)
A tesztelt verzió ára: 9 346 900 Ft

Elmélet és gyakorlat – Mini Cooper S E Countryman All4 teszt
A papírforma szerint erős és takarékos a Mini történetének első plug-in hibridje. Nézzük, mit tud a valóságban!

Amíg nem érkezik meg az évtized végére ígért, tisztán elektromos hajtású modell a brit márkától, addig a Countryman plug-in hibrid a legzöldebb Mini cím büszke tulajdonosa. Őszintén szólva eléggé beszédesek már a száraz adatok is, a 42 kilométeres elektromos hatótávra, a 2,1 literes vegyes fogyasztásra és a 224 lóerős rendszerteljesítményre szinte mindenki felkapja a fejét. Főleg, hogy 1,5 literes, háromhengeres benzines dolgozik az autó orrában! Mivel a 88 lóerős villanymotor a hátsó tengelyen kapott helyet, így virtuális összkerékhajtású a modell – ez a hajtáslánc dolgozik a BMW 225xe Active Tourerben is. Villanyautóként egyébként remekel a Mini, a gyakorlatban tényleg elmegy 40 kilométert, ha kell, 125 km/óráig gyorsul elektromosan, és 3,5 óra alatt feltölthető.

A sárga csíkok (balra) jelzik, meddig gyorsulhatunk tisztán villanymotorral, a horizontális ábra az akku töltöttségét mutatja

Ha kifogy a szufla az akkuból és „normál hibridként” használjuk, rögtön minden más lesz: egyszerűen nem tűnik hatékonynak a villamos rásegítés. Hiába gyorsítunk finoman, akkor sem tudunk 20 km/óra fölé gyorsítani így, és ha le is kapcsolja a benzinest (mondjuk 50-nél), csak minimális ideig vitorlázhatunk elektromosan. Azt nem lehet vitatni, hogy a háromhengerest nagyon becsomagolták, így hangja nem zavaró, ráadásul finoman, rázkódás nélkül indul be és áll le. A probléma ott van, hogy amikor beindul a motor, kicsit megtorpan, s meg kell várni, amíg felépül némi töltőnyomás. Persze a 224 lóerős rendszerteljesítménnyel pokolian megindul a hibrid Mini, érzésre az egy generációval korábbi hot hatchek gyorsulási élményét produkálja. Hibridként viszont egyáltalán nem takarékos, töltés nélkül 8,0 literes tesztfogyasztást regisztráltunk, vagyis ha 40 kilométert haladhatunk elektromosan, akkor könnyen kiszámolható, hogy egy 100 kilométeres „ciklust” 4,8 liter üzemanyaggal tehetünk meg. A legtöbb plug-in hibridhez hasonlóan a Mini ára is borsos, minimum 11 729 000 Ft-ot kell érte a márkakereskedésben hagyni.

Az A-oszlop tövében található töltőnyílás LED-es gyűrűje mutatja, hol tart éppen a feltöltés

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!

 Like