TANÁCS KÖRÚTI TANÁCSOK
– Sándor barátom, úgy tűnik, az utóbbi hetekben borús a kedved. S ez, megvallom, nem tetszik nekem.
– Túl sokszor kell járnom a Tanács körúton, és a zöld hullám megviseli az idegeimet – mentegetődzött cégünk érdemes pilótája. – Amióta bevezették, hogy meggyorsuljon a forgalom, azóta egyszer már rekordot is csináltam: 12 perc alatt jutottam el a József Attila utcától az Astóriáig…
– Kezdeti nehézségek. Nem olyan könnyű beszabályozni azt az egész bonyolult rendszert. Türelem, türelem.
– Panaszkodni azért csak szabad? Különben is, te kérdezték, és meg csak felelek. De ne kívánd, hogy azért is én feleljek, hogy négy év előtti forgalomszámlálás alapján állították be 1966-ban a zöldhullámot!
– Jó, jó, de add azért hozzá, hogy a Tanács körúti forgalmat a Körút-Rákóczi út keresztezésének lezárása is duzzasztja. Az pedig csak átmeneti jellegű…
– Hiszen éppen az a baj, hogy át kell menni! – nevette el magát végre Sanyi. – De azért te sem tagadhatod, hogy az utóbbi egy-másfél esztendőben ugyancsak megszaporodtunk… Néha égnek áll a hajam, hogy miket látok forgalom közben…
– Legalább nem unatkozol.
– Kösz. Szeretem, hogy így törődsz velem. Bár mindenki ennyire törődne a másikkal a forgalomban is!
– Megint mi a bánatod?
– Tudod, hogy nekem állandó vesszőparipám azok a forgalmi helyzetek, amelyekre nincs írott szabály, de amelyekből csak úgy lehet kikeveredni, ha… Például éppen nemrégen olvastam az Autó-Motorban egy gömbölyű elmefuttatást arról, hogy akinek nincs szerencséje a párhuzamos közlekedéssel és nem sorol ki idejében a szélre, az inkább járja körül háromszor a Kálvin teret, semmint szabálytalankodjék…
– Éljen, éljen, éljen. Vagy talán szerinted nem?
– Szerintem is, persze. Nem arról zokogok én, hogy rossza a szabály, hanem arról, hogy néja rossz a szellem. Emlegettem az imént a Tanács körutat, hogy a Mindenható bocsássa meg nekem és mellékesen árulja el azt is, hogy a Madách téri gyalogátkelő lámpáját valamilyen rendszer kapcsolják-e hol be, hol ki, vagy ezt is egy fehérruhás ártatlan leányzó húzza ki a kerékből, mint a lottót?
No de ezt csak mellékesem említettem. Azt akarom elmondani, hogy a minap valakit szerencsétlenségemre a Bajcsy Zsilinszky útra fuvaroztam. Kiszállt az illető, s én két rakodó teherautó meg egy álmos utcaseprő közül, vissza akartam állni a forgalomba. Igen ám, de meglehetősen közel voltam a József Attila utcai kereszteződéshez, amiből következik, hogy vagy azért nem tudtam besorolni a forgalomba, mert szakadatlanul jöttek a Marx tér felől a járművek, vagy azért, mert elöl tilos lett a lámpa, s a karaván hosszan feltorlódva, elzárta előlem az utat…
– Én ennek mi az oka?
– Látom, még mindig nem értesz. Nem bűnbakot keresek, hanem egy udvarias kollégát kerestem, vártam, aki látja, hogy kint az orrom hegye félig, és legalább akkor, amikor elöl úgyis tilos van, akkor helyet ad, hogy besoroljak!
– Értem. Tehát azt panaszolod, hogy voltaképpen azóta is ott ácsorogsz és várod a kisangyalt…
– Olyan a humorod, mint a durrdefekt. Persze, hogy megúntam a várakozást, és mivel annak idején a ténylegesem időmet a páncélosoknál töltöttem le, megtaláltam a módját, hogy ne kelljen könyörögnöm, hanem helyet csináljak magamnak. No de ezzel rendben van a dolog? Te is tudod, hogy nem. És nem is olyasmi ez, mint a kiscserkészek jócselekedete, mert kölcsönös: ma engem ereszt előre valaki, ha ki vagy be akarok sorolni, holnap én segítek kis másvalakit, s ekkora forgalomnál, ennyi kocsi esetén az udvariassági befektetés viszonylag hamar megtérül. És akkor nincs szükség – még kényszerből sem! –, hogy valaki csak szabálytalanság árán tudjon kikeveredni egy körforgalomból, vagy bekeveredni egy csúcsforgalomba… Mindezt pedig azért nyöszörgöm el neked, hogy írd is meg az újságban…
– Gondolod, hogy lesz foganatja?
– Most kiben, vagy miben nem bízol? A gépkocsivezetőkben, vagy pedig az újság-nyilvánosság hatásában?
– Engedd meg, hogy erre ne feleljek. Megvallom, néha kissé elkedvetlenít, hogy időnként milyen kevés foganatja van mindannak, amit a tapasztalataidból megírok…
– De valami ezért csak van, igaz? S ez a lényeg. Mert tegyük fel, az előbb elmondottakat csak egyetlenegy olvasód fogadja meg, hátha éppen vele fogok találkozni, amikor nehéz helyzetben vagyok? S már akkor megérte!

Ez olyan meggyőző érv volt, hogy nem vitatkoztam tovább. Kedves Olvasóim! Ha tehát egy ki- vagy beszorult autós-társat kell a forgalomban előre engedni, gondoljanak arra, hogy hátha éppen Sanyi barátunk az! Tegyék hát meg – s legalább kvittek lesznek egymással!

Bogáti Péter

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!