A Harley először az 1989-es Daytona Bike Weeken mutatta meg a nagyközönségnek a Fat Boy-t (mint prototípust), mely 1990-es modellként már gyártásba is került. Az ősgépen még Willie G. Davidson is dolgozott, az pedig, hogy mennyire jól sikerült az akkori változat, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a Softail család legkeresettebb típusává vált, s hogy közel három évtized alatt sem változtattak alapvető vonásain. Az már csak hab a tortán, hogy a japán gyártók részben a Fat Boy mintájára kezdtek el hatalmas V2-eseket gyártani. Ha már a történelemnél tartunk: a Harley ugyan hivatalosan sosem erősítette meg, de a Fat Boy elnevezés a Hiroshimára és Nagaszakira ledobott két atombomba nevének összevonásából (Fat Man és Little Boy) született. Nem csak egyszerű városi legendáról van szó, hiszen ugyanolyan ezüstfényezéssel debütált a modell, mint amilyenre a Boeing B-29-es bombázókat festették, illetve a Fat Boyon lévő szárnyas logó rímel az amerikai légierő jelvényére.

Az biztos, hogy a mostani modellen is érződik a múlt „illata”, hiszen egy egyszerű, hatalmas cirkálóról van szó, amelyen rengeteg a krómozás – egyre kevesebb ilyen modell van még a crusierpiacon is, mindenki csökkenti a csillogó felületek arányát a fekete javára. A szinte szürreálisan széles tank alatt egy klasszikus V2-es dolgozik. Szelepeit tolórudak mozgatják, hűtéséről pedig a menetszél gondoskodik, hangja mégsem emlékeztet az eredetiére, a környezetvédelmi normák áldozata lett a jellegzetes dohogás. Ahogy elindulunk a Fat Boy-jal, kellemes meglepetés éri a vezetőt. A 333 kg-os tömeg ellenére tisztességesen gyorsít, a szellősre vett váltóáttételezés dacára sem kellene több erő. Mint valami nagy dízel, egy lélegzetvételnyi gondolkodási időt követően, nyomatékból gyorsít és viszonylag hamar elfogy, 5000 fölé nem is érdemes pörgetni. A kuplung annyira „puha” hogy egy törékeny hölgynek sem jelent gondot a kar behúzása, a váltót izomból kell használni. A sarokkal is működtethető váltópedál minden egyes kapcsolásnál a tudtunkra adja, hogy tele van anyaggal a motor. A mechanikai zajokat kedvelőknek ez csemege, aki meg japán motorokhoz van szokva, annak igazi furcsaság.

A modernkori Harleyk nagy rákfenéjének tekinthető rugózás (pontosabban annak hiánya) itt teljesen elfogadható. A Fat Boy nem csak tükörsima aszfalton komfortos, a hazai viszonyok között sem jelent kompromisszumot a terelgetése. Igazából a korlátozott dönthetőség meg a szerény lassításra képes fékrendszer árnyékolja be a használatot. Hiába van blokkolásgátló, ha egy hárommázsás motoron 300 mm-es szimpla féktárcsa árválkodik. Itt tényleg szükség van a hátsó fék használatára, a hatalmas pedál nem csak dísznek van ott…

Mivel szélvédelemről nem beszélhetünk, egyértelmű, hogy országúti gurulásokra való a modell. Városban túl nagy és nehézkes (az oldaltámasz elérése is kisebb mutatvány), autópályára meg kényelmetlen: ez az üléspozíció, vagyis az alacsony ülés és az előretolt lábtartók) a laza motorozást szolgálják, amikor nem számít, hogy mennyi idő alatt érünk oda valahova. Az persze biztos, hogy a Fat Boy nem az utasok kedvenc motorja, a hátsó sárvédőn lévő „púp” csak végszükségben jöhet szóba. Összességében inkább a stílusa, mintsem racionális értelembe vett jó tulajdonságai miatt lehet vonzó a Fat Boy. Azt viszont meg kell hagyni, hogy a kidolgozás minősége elsőrangú, illetve hogy a gyári kiegészítők sorával és a személyre szabhatósággal sem tudnak sokan versenyre kelni. Ennek megfelelően az ára is vaskos, a nettó 17 750 eurós alapár (kb. 5,5 millió Ft) igazodik a márka öntudatos árképzéséhez.

Harley-Davidson Fat Boy
Lökettérfogat: 1690 cm3
Hengerek/szelepek: V2/4
Max. teljesítmény: n.a.
Max. nyomaték: 126 Nm 3000/perc
Sebességváltó: hatfokozatú
Tengelytáv: 1635 mm
Ülésmagasság: 670 mm
Üzemanyagtank: 18,9 l
Fék elöl/hátul: 300/292 mm tárcsa
Gumi elöl/hátul: 140/75 R17/200/55 R17
Menetkész tömeg: 333 kg
Nettó alapár: 17 750 euró

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!