I. Próbaúton a Kilimandzsáró előtt

Az EVIG (egyesült Villamosgépgyár) Sportegyesületének „Excelsior” csoportja négyhónapos hegymászó expedícióra indul Afrikába a Kenya hegység és a Kilimandzsáró csúcsainak megmászására. Az expedíció 17 tagja két Csepel gyártmányú teherkocsin teszi meg a nem mindennapi utat. A részt vevő 16 hegymászóval utazik a Csepel Autógyár speciális szakembere, Ribári László, a két gépkocsi „atyja”. Az alpinisták közül többen is rendelkeznek a vezetéshez szükséges okmányokkal és tapasztalattal, így egymást felváltva ülhetnek majd a volánhoz ezen a rendkívül érdekesnek, hazai viszonylatban egyedülállónak ígérkező úton. Neidenbach Ákos, a vállalkozás egyik résztvevője fogja folyamatosan tájékoztatni az AM olvasóit az expedíciós eseményekről.

Szeretettel üdvözlöm az AM kedves Olvasóit!
Félig-meddig autós lévén, én is szorgalmas olvasója vagyok a lapnak. Gyakran találkozom a közlekedéssel, munka közben is. A Fővárosi Köztisztasági Hivatal Kresz-táblagyártó üzemében dolgozom, mint üzemtechnikus. Jogosítványom is van, sokféle autótípust vezettem más, így érthető izgalommal vártam, hogy a két járművet minél előbb kipróbálhassam. Az Autógyár szigethalmi telepéről indultunk a fiókkal és Lacival, aki minden mozdulatunkat éberen figyelte.

A gyakorlatokat terepen kezdtük. A kocsik útfekvése nagyszerű biztonságérzetet adott, ha egyáltalán útnak lehet nevezni azt a valamit, ahol forgolódtunk. Minden kerék másfelé állt, a platón 6,5 tonna terhelés, és mégis biztonságos volt. Szinte sugárzott az erő mindkét kocsiból.
A Csepel Autógyár D 469.00 és D 566 jelzésű típusairól van szó. A duplatetős vezetőfülke hőmérséklete állandóan 25 °C körül van. A terepgumik töltőnyomását menet közben lehet változtatni a talajnak megfelelően. Mindkét kocsi összkerék-meghajtású, részletesebb műszaki adottságaik az alábbiak során tanulmányozhatók. A próbaúton a gépkocsik és vezetőik megfeleltek, a legkeményebb terep, valamint az országutak követelményeit jól teljesítették.

A gépjárművek sivatagi, szubtropikus, tropikus és magashegyi körülményeknek, vagyik a létező legmostohább viszonyoknak is meg kell felelniük. Európából hajóval jutnak el Alexandriába, onnan vasúton Aswanig. Tovább a Níluson komphajóval Vadi Halfáig, majd a Núbiai-sivatagban állnak először „talpra”. Alig jutnak azonban ki a perzselő homok birodalmából, máris a szudáni mocsarakban találják magukat. Majd az etióp magasföld következik 3000 m magasba futó szerpentinjeivel, és a kenyai sztyeppék után elérjük az első célpontot, a Kenya hegységet. Itt a maximális járható magasságig felviszik a hegymászókat, majd újból úton lesznek Tanzánia bozótos vidékein. A Kilimandzsárónál, „Afrika tetejénél” szintén felsegítik az alpinistákat, majd békésen várnak, amíg gazdáik a hegyek világában vívják harcukat az elemekkel. Fel fognak menni a Meru vulkán kráterébe 4000 m magasba, végül pedig a Teleki-vulkánhoz, ahol a nagy utazó óta nem járt magyar ember.

A program meglehetősen szoros, és bár az indulás – július vége – már nagyon közel van, mégis úgy érezzük: nagy messzeségben vagyunk még terveink megvalósításától. Ezt az előttünk álló még mindig tengernyi feladat, elintéznivaló okozza. Köteteket tenne ki az expedíció eddigi tevékenysége is. Talán elegendő, ha megemlítem, hogy négy éve készülődik lelkes társaságunk, Orbán Pál expedícióvezetővel az élen, a nagy útra. Ha álmaink valóra válnak, akkor ebben az évben magyar zászlót is lenget majd a Kilimandzsáró csúcsán a forró afrikai fuvallat.

2. Az előkészület

Az alapötlet, hogy hegymászó expedíciót indítsunk a Kilimandzsáróra, Orbán Pál érdeme volt. Mintegy négy évvel ezelőtt kezdte el fáradhatatlan szervező tevékenységét. S a Hegymászó Klub Váci utcai helyiségébe egyre-másra hozta a meglepőbbnél meglepőbb jó híreket. Intézmények, vállalatok, szövetkezetek, sőt magánemberek ajánlották fel önzetlen támogatásukat utunkhoz. Itt kell megemlítenem Pócs Tamás úrnak, az egri Tanárképző Főiskola biológusának nagyszerű baráti segítségét. Ő hívta fel többek között figyelmünket a Mawezi 1500 méteres hatalmas sziklafalára, amely a hegymászók számára fogalom.

Amikor összeültünk a térképek és útikalauzok között, kiderült, hogy a 120 napra tervezett időből kb. 25-25 nap jut két fő célpontunk: a Mt. Kenya (Mount Kenya) és a Kilimandzsáró hegységekre. A Kenya-hegység gránitból épül fel; kiugró kettős főcsúcsai, a Nelion (5188 m) és a Batian (5199 m) közül az utóbbi a hegytömeg legmagasabb pontja. Hegymászó útvonalak sziklán és jégen egyaránt találhatóak, így az alpesi országok hegymászói már fel is figyeltek a nagyszerű új lehetőségeket kínáló hegyfalakra. Terveinkben szerepel a hegység fő csúcsainak több útvonalon való megmászása. Magyar hegymászó még nem állt ennek a hegynek a csúcsán!

A Kilimandzsáró hatalmas vulkáni hegytömeg; itt található Afrika legmagasabb pontja. A Kenyával együtt szervesen illeszkedik a nagy kelet-afrikai szakadék rendszeréhez, amely több száz kilométeren keresztül vágódik Afrika testébe. Mélyén hatalmas mocsárvilágok, tavak bújnak meg, külső szélein több működő é alvó tűzhányó magasodik. Így az előző cikkünkben említett Teleki-vulkán is. A Kilimandzsáró két részre osztható: a nagy kráterre, melynek Kibo (Világos) a neve, peremén az Uhuru Peakkel (5895 méterével ez a kontinens legkiemelkedőbb pontja), valamint a Mawenzi (Sötét) csúcsra, 5091 méteres töredezett vulkáni tűivel. A két csúcstömböt a közel 12 km széles Mawenzi-nyereg választja el egymástól.
A Kibo elérését három útvonalon tervezzük:
1. A Marangu-úton, ahol Takács Miklós vezetésével a teherhordók felszállítják a Mawenzi-nyeregre az élelem- és felszerelés-készletet, és alaptábort létesítenek.
2. Az „Umbwe-úton”, ahol Orbán Pál vezetésével az úgynevezett „Hegymászók Útján” érik el az Uhuru Peaket, és lemennek az alaptáborba.
3. A Heim gleccseren, az 1000 méteres jégfal leküzdésével, vezetésem alatt; a fő csúcs elérésével lemenet az alaptáborhoz.
Takács Miklósék leérkezésük után indulnak a Kibóra, addig pedig mi kis pihenő után, amennyiben kondíciónk és az egyéb körülmények megengedik, kísérletet teszünk Alkér Andrással a Mawenzi már említett 1500 m-es sziklafalának megmászására. Ez nemzetközileg is jelentős esemény! Elkészültek tehát a nagyszerű tervek.

Ez után a naprakész étlapok összeállítása következett – a klimatikus kalória- és vitaminszükségletek figyelembevételével. Orvosi ellenőrzések kezdődtek, barokamrás (alacsony nyomású kamra) vizsgálatok. Tuberkulin-, tetanusz-, tífusz-, kolera-, sárgaláz- és feketehimlő-oltásokat kaptunk. Csomagolási munkánkban sokszor gátolt az oltások következtében fellépő, 39-41 fokra is felszökő lázunk. Edzéseinket az EVIG SE (Egyesült Villamosgépgyár) kondícionáló-termeiben és sportpályáin, valamint hazai és a szomszédos országok hegységeiben bonyolítottuk le. A gyalogtúrák helyi terepen a napi 40-50 km-t és 1000-1500 m szintkülönbséget közelítették meg, 20-25 kg-os teherrel. A bemászott sziklautak hossza mászónaponként 300-400 méter volt. Megkaptuk a vízumokat is. Megérkeztek az első élelmiszerszállítmányok. Egy hétig éjjel-nappal csomagoltunk. Félig rakott kartondobozok, konzerv- és élelmiszerhalmok között aludtunk 2-3 órát. Végül július 11-én beállt a két megnyerően előkészített gépkocsi a depóhoz. Beszereltük a gázfőzőt, a tartaléktartályokkal. A kisebbik teherautóra az élelmiszerek kerültek, a nagyobbikra pedig a hegymászó-felszerelés az egyéni úticsomagokkal. Közben megtörtént a vámkezelés is, s a két nap alatt a vártnál hamarabb sikerült végeznünk a rakodással.

És 1973. július 17-én reggel 8 órakor – az előzetes terveknek megfelelően – fényképezőgépek és filmfelvevők kereszttüzében elindult a két teherautó Orbán Pállal és Ribári Lászlóval, hogy Rijekából az „Újpest” tengerjárónk fedélzetén átszeljék a Földközi-tengert Alexandriáig. Mi, többiek pedig a Ferihegyi repülőtérről szálltunk fel az Athén-Kairó járattal augusztus 3-án. Kairóban találkoztunk először Afrika földjén a két gépkocsival és két társunkkal kiindulási bázisunkon, a kairói magyar követségen.
Utunk során szeretnénk megismerkedni a „fekete földrész” lakosságának életével. Ebben várjuk honfitársunk, Sáska László professzor segítségét, aki évtizedek óta él Tanzániában, és mint orvos, avatott ismerője második hazájának. Unokaöccse, Sáska János, klubunk hegymászója, fájó szívvel búcsúztatta a két gépkocsit; főiskolai tanulmányai Hódmezővásárhelyhez kötik.

Végül pedig ismerkedjünk meg az expedíció résztvevőivel, hiszen legközelebb Afrika földjéről küldöm legfrissebb híreimet.
EVIG SE „Excelsior” alpin csoport: Orbán Pál expedícióvezető, Neidenbach Ákos hegyivezető, Alkér András, Berzi László, Berényi Ferenc és Perge Ferenc hegymászók.
VÁV „Alpesi Rózsa” magashegyjáró csoport: Takács Miklós exp. vez. helyettes, Csernák Sándor konyhafőnök, Szerdahelyi Miklós, Molnár Géza és Zsák Lajos magashegyjárók.
Miskolci Egyetem Alpin Klub: Dóczé István és Bánhidi István hegymászók, dr. Kelen Gábor expedíciós orvos és Laczkó László.
Dorogi Alpin Klub: Szabó István hegymászó.
Csepel Autógyár: Ribári László próbamester.

3. El Kahira (Kairó)

Az indulás előtt napok várt izgalma valahogy elmaradt. Ennek az lehet az oka, hogy már negyedik éve várjuk ezeket a pillanatokat, és most, hogy már ilyen közel vagyunk útunk kezdetéhez, nem érezzük ennek fontosságát. Pár napos római-parti pihenő után most itt toporgunk a Ferihegyi Repülőtéren. Igyekszünk gyorsan átesni a búcsúzás pillanatain. Éles fényvillanások, összekapaszkodunk az utolsó fényképfelvételekhez, majd lassan megindulunk a belső helyiségek felé. A hivatalos ügyek intézése közben még van lehetőség egy-egy pillanatra visszanézni, ezt még meg is tesszük. A reptéri tranzitban alig töltünk időt, már szólítanak is a beszálláshoz. A repülőgépekhez közlekedő busz még egy áll egy darabig a főépület előtt, aztán a géphez kanyarodik.

Útitársaink hazatérő arab turisták. Kényelmesen elhelyezkedünk, bekapcsoljuk a biztonsági öveket. Az eddig hallott halk zümmögés most felerősödik, kigurulunk a starthoz. Az IL-18 nagy lendülettel fúrja magát a felhők közé. Elindultunk tehát. A MALÉV figyelmessége: levelezőlapot kapunk, melyet megírhatunk és a gép visszafelé elhoz. A két óra repülőidő hamar eltelik. Fényes füzérek jelennek meg alattunk. A Peloponézoszi félszigetnek és szigetvilágának fényei. Simán leszállunk Athénben. Rövid 30 perces tartózkodás után már indulunk is tovább. Újabb IL röpít, most már a Földközi tenger felett. Óráinkat 2 órával előbbre állítjuk. Kairó fölé érünk, hajnalodik. Helyi idő szerint 5 óra 48 perckor leszáll a gép.

Kairóban, a repülőtéren az első benyomás a levegő szaga és páratartalma volt. Erősen párás és furcsán tömény, európai ember számára szokatlanul „vastag”. Fehér ruhás, sötétbőrű rendőr tiszteleg a kiszállásnál. A várakozó tömegben felfedezzük Orbán Lacit, expedíciónk vezetőjét és Ribári Lacit, két gépkocsink szakemberét. A vámkezelés után hirtelen magyarok gyűrűjében találjuk magunkat: a Mogürt-kirendeltség dolgozói. Nekik köszönhető, hogy Kairót szinte napok alatt megismertük. Heliopoliszból, a reptérről a sivatagon át vezet az út Kairóba. Pálmafák szegélyezik a széles, kényelmes autóutat. Már az első napokban meggyőződhetünk az utak jó minőségéről.
Rengeteg a jármű. A személygépkocsik nagy része taxi. Sok Ikarus autóbusz közlekedik a városban. Nagy ügyességgel ugrálnak az utasok a mozgó járműre. Ez főleg azért számít nagy mutatványnak, mert az utak zsúfoltak és a gépkocsisorok közötti, sokszor igen szűk részeken kell kievickélni a járdára. Egyiptomban nincs sem helyi, sem nemzetközi „Kresz”. Az irányváltoztatási szándékot például az ablakon kidugott kézzel jelzik. Előzésnél hangosan dudálnak, míg az előttük haladó ki nem tér az útból. A gépkocsik üzemeltetéséhez szükséges eszközök itt mind rendelkezésre állnak.

Az itt közlekedő európai autósnak ajánlatos a helyi szokások teljes ismerete mellett is igen óvatosan vezetni. Benzinkutak sok helyen találhatók, rendszerint, főként ha autópálya mellett vannak, pihenőhellyel. Érdekes jelenség volt például a Kairó-Alexandria országúton egy otthon sem tapasztalt sűrűségű köd. Kétoldalt a ködből hajóárbocok tűntek ki. Nem akartunk hinni a szemünknek, pedig tényleg hajók voltak. Az itt egyre sűrűbben felbukkanó csatornákon állnak. A vitorlák keresztrúdja az árboc mellé van lehúzva. Valóságos úszó gémeskutak. De egyelőre maradjunk Kairóban. Meghallgatjuk a helyi szokásokat már jól ismerő barátainkat, mit lehet més mit nem Kairóban. Nem tanácsos például: engedély nélkül fényképezni, ellenőrizhetetlen minőségű élelmiszert, italt fogyasztani, autóbuszon utazni, éjjel a város bizonyos részein járni. Ajánlatos: minél előbb megtanulni az arab számokat, a helyzetnek megfelelő „baksist” adni, európaihoz illő ruhában járni. Mindenesetre folytatjuk kirándulásainkat, mert a szudáni vízumra még várnunk kell.

*

(Lapzártakor érkezett a hír, hogy az expedíció nem kapta meg a szudáni hatóságoktól a vízumot, s így tagjai kénytelenek voltak Kairóból hazatérni.)

Neidenbach Ákos

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!