A hetvenes években történt, talán úgy 38 éve, amikor még naponta ingáztam Jászkisér és a megyeszékhely között. A rettenetes melegben délután hazafelé indultam. A pályaudvaron az aluljáróban rengeteg ember szorongott, ami nagyon meglepő volt, hiszen ilyenkor már mindenki a szerelvényben pihegett vagy a padokon próbálta elviselni a kánikulát. Falumbeli vasutas ismerősöm – akivel mindennap együtt utaztunk – éppen elviharzott mellettem, és mint később elmondta, nemcsak a melegtől gyöngyözött a homloka.
– Mi történt itt, Péter bácsi? – próbáltam érdeklődni tőle.
– Majd elmondom holnap a vonaton, de addigra már úgyis megtudod! – válaszolta és rohant tovább.
A választ meg is tudtam rövidesen, méghozzá az egymás mellett álló utasok beszélgetéséből.
– Megint utazik az „Öreg”.
– Brezsnyev rendelte magához?
Azután egy vasutas egyenruhás megmondta:
– Utazik Kádár, és most minden vasúti forgalom le van állítva! Később kalauzunk lejött és mondta: „Fel lehet szállni a vonatba, de egyelőre nem indulunk!” Felszálltunk hát a kocsikba.
A „Jaszi” akkor a legutolsó vágányról indult, úgyhogy nem igazán zavarta a kormányvonat biztonságát. Akkor már sejtettük, hogy valami nagy ember utazik át a szolnoki pályaudvaron. Fél óra múlva láttuk, hogy egy ezüstösen csillogó motorvonat robog át az első síneken. Jó tíz perc múlva pedig egy hosszabb szerelvény. A pályaudvar ismét megélénkült: rendőrök, vasutasok indultak meg a kijáratok felé, meg egy csomó öltönyös úriember, akiről útitársaim rögtön mondták, ezek „civil nyomozók”. Végül sikerült hazaérnem legalább négyórás késéssel, de egész életemben emlegetem azt a nyári napot.
Kádár János utált repülni, ebben az is szerepet játszhatott, hogy 1956 sorsfordító napjaiban a „szovjet elvtársak” repülőgépen vitték ki Ungvárra vagy Moszkvába. Szívesebben használta a kormányvonatot, amit Ezüst Nyílnak neveztek el. A vonatot 1969-ben készítette a Rába Magyar Vagon és Gépgyár a gépészeti részeit a GANZ MÁVAG szerelte fel. A vonat padlózata, falai, üvegei vastagabbak voltak, mint a személyszállító kocsiké. Biztonsági okból a vonattal megegyezően elkészítettek egy motorkocsit is, ami az előfutó szerepét töltötte be, ez volt hivatva az esetleg aláaknázott részt elhárítani (magyarul ez robbant volna fel először a benne ülőkkel együtt). A Kádár-vonaton volt konyha, társalgó, fürdőszoba, hálófülke. Kádár kérésére egy sakkozásra alkalmas kis szobát is kialakítottak benne. A kocsik berendezése azonban egyszerűbb volt, mint más államfők külön vonatáé. A vonatot jól hangszigetelték, még a légkondicionáló zúgását sem lehetett hallani, mert már az is volt benne.
A különvonat közlekedtetése azonban nem ment problémamentesen. Az indulás és érkezés időpontjai államtitkot képeztek, a vonalon ezzel egy időben más szerelvény nem közlekedhetett. A vasúti átjárókat lezárták, mellettük vasutasok megkülönböztető jelzéssel teljesítettek szolgálatot. Az állomásokon rendőrök, civil ruhásak és egyenruhásak biztosították a szerelvényt. A pályát szabaddá kellett tenni, felborítva ezzel a menetrendet. Így történt ez velem is, meg több ezer útitársammal: a különvonat az egész napomat „megcsúsztatta”.
És még egy adalék az Ezüst Nyílhoz. Szolnok egyik ismert helytörténeti kutatója mesélte nekem, hogy a Kádár-vonatot Szolnokon a Járműjavítóban időnként felülvizsgálták, és az esetleg előbukkant hibákat kijavították. A javítás persze a legnagyobb titokban történt, a vele kapcsolatos dokumentumok is eltűntek. Az mindenesetre érdekes, hogy egy sor, szocialista országokban gyártott alkatrész nem felelt meg a javításhoz, így hát tőkés importból szerezték be. A jelszó az volt „mindegy, mennyibe kerül, csak jó minőségű legyen.”
A rendszerváltás után a különvonat elvesztette jelentőségét, ma már hasonló szerepet tölt be, mint Rákosi egykori autója vagy különvonata: érdekes múzeumi tárgy lett belőle.
Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!