Átlagos piaci nap Amint mondják, egy autónak kétszer örülünk igazán: amikor megvásároljuk, de még inkább akkor, aha utóbb túladni is sikerült rajta. Évente vagy ötszázezer használt kocsi cserél gazdát, tehát legalább egymillió autós érdekelt az üzletben. S mert a Merkur az igények kielégítésére egyelőre képtelennek mutatkozik, a szaporodó kisvállalkozások meg olcsó járműveket nem kínálnak, és a legtöbben egyébként sem gondolhatnak új kocsira, sokan kényszerből a használtat keresik. Elég lenne ugyan a hirdetéseket böngészgetni, esetleg egy használtautó-telepre elmenni – ami némi biztonságot is ígér – vagy valamelyik ügynökséget megkeresni, a legtöbben mégis az autópiacokon próbálkoznak. Eladni és vásárolni egyaránt. S hogy milyen sikerrel? – ennek eredtünk nyomába az ország legnagyobb piacán, a budapesti Dobi István úton.
Kocsi és gazdája. Igaz, már készülnek az elválásra Talán a vásár főbejáratáig jutok, amikor megtorpan a kocsisor. Jó ideig türelmesen álldogálunk. Negyedóra elteltével valaki hozza a hírt: a piac megtelt, a Dobi István útról több autót nem engednek be. Sokan ennek ellenére sem adják fel, mások inkább visszafordulnak. De nem jobb a helyzet a Fehér úton sem, ahol már az Örs vezér terétől lépésben araszolnak az autók. Pedig innen sem lehet már bejutni, de ezt ki-ki csak akkor hiszi, ha megáll egy pillanatra, hogy a mind türelmetlenebb jegyszedőktől maga is hallja a rossz hírt. S ez így megy legalább tíz óráig. Nem meglepő tehát, hogy az igazi profik már hat óra tájt gyülekeznek, hogy a jobb helyeket gyorsan elfoglalják. Legnagyobb keletje talán a vasúti töltés mellett húzódó parkolónak van, ahol inkább márkás nyugati autók gyülekeznek. Vevők azonban egyelőre alig. A kocsik között sétálgató álmos emberek maguk is eladnának, de előtte felmérik a kínálatot; nyilván nem szeretnék túl olcsón elkótyavetyélni a portékát.
A kis üzlet is üzlet
Biztos üzlet legfeljebb a kéttucatnyi büfésnek ígérkezik; kisebb-nagyobb sor valamennyi előtt, fogy a gyenge kávé, a híg szörp, a lángos, de egy-egy üveg sör meg némi tömény is. Baj nem lehet belőle, hiszen aki odabent áll, délig kocsival ki nem szabadulhat. Hasonlóképpen tisztes hasznot remélnek néhányan az adásvételhez szükséges nyomtatványok árusításából. Egy fiatalember még a piac előtt várakozó kocsisor mellett is végigszalad. Nyakában öles tábla, de harsány szóval is kínálja szolgáltatásait. Igaz, kevés sikerrel, mert előre senki nem iszik a medve bőrére. Délután egy nyugdíjas úrtól megtudom, nagy boltot nem csináltak, nála összesen negyven nyomtatvány fogyott el, a haszon talán négy-ötszáz forint lehet. Bár adómentesen ez sem kevés. Nyolc óra körül még mindig csend van a piacon, legfeljebb néhányan huzakodnak azon, ki hova álljon, illetve menjen, amint kevésbé visszafogottan javasolja szomszédjainak valaki. De ez nem jellemző, inkább baráti a hangulat, többen máris régi ismerősként csevegnek kedélyesen. A téma természetesen az autó: mit fogyaszt, mennyire megbízható, milyen fürge és kényelmes. Mintha csak egymást akarnák meggyőzni, de inkább főpróba ez, mit is mondanak majd a reménybeli vásárlónak.
Daciát ne vegyenek – korrózió már hároméves autón?
Az öreg autók foltozásában vagy két évtizedes gyakorlatot szerzett Szever László karosszérialakatos kisiparos, időnként mégis meglepődik, milyen pusztítást visz végbe a korrózió. Tapasztalatai szerint a Daciákon három, a többi keleti autón öt év után már szinte kivétel nélkül jelentkezik a rozsda. Csodákra pedig a szakszerű alvázvédelem sem képes, legfeljebb két-három évvel hosszabbítja meg a karosszéria élettartamát. Elsőként általában a sárvédőkön – Daciáknál már két év után is előfordul -, az ajtókon, a fenéklemezen és a belső küszöbökön jelenik meg a korrózió. Használt autó vásárlásakor a gyári fényezés – amit bárki felismerhet – tehát fontos szempont. Ha új a festés, esetleg itt-ott javították az alvázvédelmet, már érdemes gyanakodni. Különösen akkor, ha a kocsin még az eredeti sárvédők és küszöbök vannak. (Az elemcserék nyomait a felerősítései pontokon jól lehet látni.) Mindenképpen érdemes felemelni a szőnyeget, s alaposan szemügyre venni a kocsi alját is, esetleg egy hegyes szerszám alkalmazásával. Ha a tulajdonos tiltakozik a durva beavatkozás ellen, gondoljunk arra, jó oka van rá.
A kínálat egyébként zavarba ejtő, bár kétségkívül a keleti kocsik uralják a piacot. Ilyet huszonezertől egészen ötszázezerig lehet vásárolni. Így ki-ki megtalálja a pénztárcájához szabott ajánlatot. Előbbi egy ütött-kopott Wartburg, utóbbi egy vadonatúj, ötajtós Szamara ára. De van itt Trabant 25-től 110 ezerig, viharvert Lada 40, és jó állapotú Moszkvics 65 ezerért. Daciák 60-240 ezer között, négyütemű Wartburg 340 ezerért. Az árak néhány típusnál meglepő eltéréseket mutatnak. Míg jó állapotú, fiatalabb évjáratú Ladát vagy Škodát kétszázezer alatt senki nem ad, a többi keleti autónál már nagyobb a szóródás. Például hároméves Trabant van 58 ezerért, de 95-ért is. Meglehet ettől nem is szeretnének igazán megválni (egyébként az olcsóbbtól sem sikerült megszabadulni!). Hasonló a helyzet a Daciákkal is. Kétéveset kínálnak kétszázezerért, ám hasonló korú és szintén kifogástalan állapotú TLX-et 160-ért is.
– Nincs ebben semmi rendkívüli. Megnéztem az árakat, és mert én tényleg el akarom adni a kocsit, inkább olcsóbban kínálom – indokolja a viszonylag alacsony árat a Dacia gazdája.
Tizenkétezer márka, vám és áfa, s napokon belül haza lehet vinni a Citroen AX-et
A nyugati gyártmányoknál – hiszen a kategóriák közötti különbség is jelentősebb – az eltérés lényegesen nagyobb. 500-as Fiatért 55 ezret szeretnének, egy 25 éves Citroën 2CV-t 85-ért, öreg Polót 120-ért kínálnak – Nyugaton mindháromnak bontóban lenne a helye -, de van 520-as BMW sok extrával 2 millió 750 ezerért is! Ennél magasabb árat itt nem találtam. (Már egyre kellemetlenebbül tűz a nap. A klimatizált luxuscsoda gazdája így csak némi gondolkodás után engedi le az ablakot, s amint kiböki az összeget, húzza is fel, mert még bemegy a meleg. És nyilván azt is pontosan tudja, egy vagyok csupán a pénztelen, de annál kíváncsibb nézelődő közül.) Kétmillió felett egyébként majd tucatnyi autót találok, többsége Mercedes. A milliónál drágább kocsik számlálását viszont gyorsan feladom, ez már nem is számít igazi ritkaságnak. BMW 524 TD-t 2 millió 400 ezerért árul egy idősebb férfi, aki cseppet készségesebbnek mutatkozik.
– Nézze, nekem van időm itt üldögélni, és még az sem zavar, hogy tudom: a legtöbb érdeklődőnek egy vasa sincs. Én azt gondolom, csak hüledezni akarnak egy kicsit, mibe kerülhet egy ilyen autó; és higgye el, meg fogják venni, nekem a jövő héten ezzel már nem kell kijönni!
Zsibvásár. De az autó is eladó
De van itt minden, nemcsak autó. Napernyő alatt üldögélő hölgy kutyakölyköket árul, a spánielek darabja alig tízezer. Másutt a motorháztetőn video, autórádió, s akad, aki szőrmét kínál. Szovjet turisták (?) szerszámkészletet, Lada-alkatrészeket és egy utánfutót hoztak; románok itthon hiánycikknek számító Dacia-fényszórókat, generátort és más apróságokat. Szinte új Opel Omegán egy nagy halom kacat tornyosul: osztófej ZIL-hez, 24 V-os kürt, ékszíjak, ócska szerszámok. A nyugdíjas férfi vélhetőleg inkább időtöltés gyanánt, mintsem anyagi kényszerből árul. Másutt könnyűfém keréktárcsák Pirelli-gumival, egyenként potom húszezerért. A vietnami kenőcs viszont kifejezetten olcsó, mert a piacon az is kapható!
– Reumára, lábfájásra, ízületre – kántálja kitartóan egy idős asszony.
Ez egy biztos üzlet
Az első üzletet kilenc óra tájt látom: 21 esztendős Zastavára alkuszik néhány idősebb úr. A kocsi rátarti gazdája azonban nem enged a harmincezerből. Ekkor a pótalkatrészek árát próbálják a kitartó vásárlók lejjebb szorítani, de ismét kudarcot vallanak. A mellette álló Szamarából kajánul kivigyorog a tulaj; ő bizonnyal elengedné mind a harmincezret, ha komoly vevő jelentkezne. Jó tíz percig is tart a kemény csata, miközben az egyik úr lehajol, a kocsi alá néz, alaposan végigkopogtatja a kasznit, csapkodja az ajtót, hátha talál valami kivetnivalót. A Zastava azonban kiállja a próbát. Végül a fiatalember un rá a dologra, s legyint; vigyék 29-ért, mit bánja ő azt az ezrest. Négy év körüli 2105-ös Lada körül is sürgölődnek többen, de sokallják a 230 ezer forintot.
– Ennél olcsóbbat itt nem találnak! – hangzik az eladó utolsó érve, de az üzletből mégsem lesz semmi. Talán a vevők is gyanút fogtak a friss festés láttán? Magam legalábbis némi fenntartásokkal veszem szemügyre a hibátlanul csillogó autót. S nem is hiába, mert a fényszórók felett parányi hólyagok jelzik: az első sárvédők máris végnapjaikat élik. Elég lett volna pedig némi műgyanta, hogy a hibát eltüntessék, de a fényező ezúttal hanyag munkát végzett – a vásárlók nagy szerencséjére. A korrózió ilyen nyilvánvaló megjelenése a laikusok figyelmét sem kerülheti el, de alattomosabb formáit már jóval nehezebb észrevenni. Különösen akkor, ha eladás előtt némi „kozmetikázást” is végeztek a kocsin, s a vevő hisz a talmi ragyogásnak. Az esetek többségében pedig elegendő lenne a padlókárpitot felemelni, az ajtó alsó élét szemügyre venni vagy az autó alá pillantani, de különös módon erre sokan nem hajlandók. Igaz, talán nem is tudják, mit és hol kell keresni, ám mire jutnak vele, ha pontosan tudják, viszont autót akarnak, kevés pénzért? Akkor – egyéb lehetőség híján – megveszik a roncsot is.
Itt a piros, hol a piros? A szerencsejátékot többen nézik, mint az autókat
Fiatal pár nyomába szegődöm, apró gyereket tolnak a babakocsiban. Nem fontos, milyen típus, csak guruljon, mégpedig számukra megfizethető áron – ennyi az elképzelés.
– Ne kelljen már gyalog hazamennünk – teszi hozzá reménykedve a csinos asszonyka. Ötvenezer forintjukkal nekivágnak hát a piacnak. Ma ennyiért legfeljebb Trabantot érdemes venni, ők azonban „autót” szeretnének. Próbálom meggyőzni őket, de kevés sikerrel. Rozzant Ladát nézegetnek, amit meg is tudnának venni.
– Hallja, milyen szépen jár a motor? – néz rám a férfi, s már tudom: hiába bizonygatnám, hogy a karosszéria felújítása is legalább ötvenezer, nem hinne nekem. Odébb öreg Fordot nézegetnek néhányan, fülelnek jó ideig, majd jelentőségteljesen egymásra pillantanak.
– Ez csapágyas – böki ki az egyik „hozzáértő” úr, pedig csak szelepet kellene állítani. Nem kis meglepetésemre a tulaj nem is ellenkezik.
– Lehet – hagyja rájuk és szó nélkül visszaül a kocsiba. Meglepő, ám sokan nem tudják, hogy nem a motor az autó legköltségesebb része, így túlzottan nagy jelentőséget tulajdonítanak neki. Ha kicsit füstöl a Lada – pedig lehet, hogy csak a szelepszárszimering használódott el, s a hengerek állapota kifogástalan, amiről a kartergáz mennyisége műszer nélkül is árulkodik -, már elállnak a vételtől, pedig két lyukas sárvédő majd a teljes motorfelújítással egyező kiadást jelenthet. Vannak persze ennél hozzáértőbb vásárlók is. Egy 126-os Polski Fiatnál már a padlókárpitot is bontják, ami nem felesleges igyekezet, mert a kormányoszlop alatt a dupla fenéklemez, de a belső küszöb is hajlamos a korrózióra. Hasonlóképpen kiemelik a pótkereket, és a fehér nadrágot viselő férfi nem restell alábújni sem.
– Volt már kis Polskim – magyarázza –, csúnyán rá lehet fizetni.
Ezzel a járgánnyal viszont elégedett; már elmúlt ötéves, ám szinte alku nélkül fizeti ki a százezer forintot.
Román rendszámú Oltcit növeli a kínálatot
Meglepően sok autó ablakában a felirat: csere is érdekel. Főként méregdrága nyugati kocsik helyett szeretnének kisebbet, akár kelet típust is. Tizenhat szelepes Honda CRX-ért például új Ladát vagy Škoda Favoritot kérnek, meg legalább 400 ezer forintot.
– El is adom a kocsit, ha viszik, 870 ezer az ára – mondja a harmincas férfi -, de azt gondolom, cserére több az esélyem. Sok ma ez a pénz egy autóért. Büszkén meséli, mit tud a Honda: egyszer 520-as BMW-t is otthagyott az autópályán, akkor 210-nél gyorsabban ment vele. Miközben hallgatom, arra gondolok: mit kezd majd egy hatvan lóerős Ladával?
– Nem is adnám ezt oda, ha otthon nem lenne még egy nyugati gép – figyeli mosolyogva elképedésemet. Sokan viszont öreg és meglehetősen gyanús állapotú autóikat szeretnék cserélni, ők arra sem utalnak, mit kérnek érte, vélhetően mindegy, csak ettől szabaduljanak. Szinte roncs Lada mellett barna bőrű fiatalember ácsorog, tőle kérdezem, mit óhajtana cserében.
– Mi közöd hozzá? – mér végig ellenségesen, s pillantása jegyzetfüzetemen akad meg – Húzz el innen, különben…
Nem várom meg, milyen érveket sorakoztatna fel, inkább odébbállok. Belátom, velem ő nem köt üzletet. Talán jobb is így. Kissé meglepődöm, amikor az elegáns úr sem áll velem szóba, aki három különböző kategóriájú vadonatúj Opel mellett sétálgat. Pedig csak a kocsik árát kérdezem, feleletet mégsem kapok.
– Nem tudom, mibe kerülnek. Maga igen? – néz rám gúnyosan, majd faképnél hagy, hogy az egyik autóból cigarettát vegyen elő. Nem, legfeljebb csak sejtem: sok-sok nyugatnémet márkába. Csak az úr kissé szemérmesebb, mint annak a 230-as Mercedesnek a gazdája, aki a szélvédőre helyezett tábla szerint 40 ezer márkára taksálja a kocsit. Igaz, a Mercin egyelőre a rendszám is nyugatnémet.
– Nálunk sem vehetné meg olcsóbban. Gondoltam, megpróbálom, hátha el tudom adni – világosít fel kissé már idegen akcentussal a volán mögött ülő férfi. S hogy ez jelenleg devizabűncselekmény?
– Tudjuk, de ha jönne egy pénzügyőr, elküldjük a jó fenébe. Érjen tetten, amint átvesszük a pénzt! – jelenti ki harciasan az NSZK-ba szakadt honfitársunk pesti vendéglátója. – Az jobb, ha magyarok árulnak itt márkáért?
Egyébként külföldi rendszámú kocsit forintért is kínálnak. Például tízéves BMW-t szintén az NSZK-ból 200 ezerért, a vám és az áfa az eladó szerint még közel 200 ezer, 1500-as Ladát szovjet rendszámmal 250 ezerért – az autó legalizálásának módját nyelvi nehézségek miatt nem sikerült tisztázni -, és több román autót, ezeket áttelepülő erdélyi magyarok hozták magukkal. Egy új Oltcit alig 100 ezer forintba kerül, olcsóbb tehát, mint a Merkurnál. Dél körül a napon már legalább negyven fok lehet, egyelőre mégis kevesen távoznak. Az elszánt vásárlók utolsó rohamra indulnak, hátha most találják meg az igazit, s persze remélik, az árak is lejjebb mennek. Az eladók pedig kitartóan reménykednek a szerencsében, talán nem a hétvégét legközelebb is a piacon tölteni. Viszont jottányit sem engednek. A legkitartóbbak csak három óra tájt adják fel, amikor már alig lézeng valaki a kiürült parkolóban. És a következő szombaton megújult reményekkel kezdődik minden elölről.
Buggy 24-féle autótípus alkatrészeiből, 480 ezerért. Ez sem kelt ma el Szabadpiac- szeptembertől új helyen
Amikor olvasóink e lapszámot kezükbe veszik, már valószínűleg új helyen és lényegesen kulturáltabb körülmények között működik a budapesti autópiac. Amint Horváth Lászlótól, a Fővárosi Tanács V.B. Csarnok- és piacigazgatóság helyettes vezetőjétől megtudtuk, terveik szerint szeptember 15-én nyílik a Nagykőrösi úton, az M5-ös autópálya bevezető szakasza mellett az Autópiac Kft. 150-200 milliós beruházással létesített új szabadpiaca. A Dobi István úton a hatvanas évek vége óta működik jelenlegi formájában az autópiac. Az utóbbi néhány esztendőben az itt rendelkezésre álló terület mind szűkebbnek bizonyult, pedig előbb a vasút mentén húzódó parkolókat, utóbb a Fehér úti részt is igénybe vették. Tavaly már egy-egy vasárnap kétezernél is több kocsit kínáltak eladásra, de szombatonként is összegyűltek 1500-an. A környéken folyó építkezések miatt az idén legfeljebb 1600-1700 autónak jut hely, de akkor már mozdulni sem lehet. A Nagykőrösi úton hét hektárnyi területen alakítják ki a piacot, ahol elfér akár háromezer kocsi, s a közelben parkoló is lesz. Később biztosítják a profilba vágó kereskedelmi tevékenység feltételeit, és terveznek bizonyos szolgáltatásokat is, így valószínűleg lesz autósbolt, gyorsszerviz, gépjármű-diagnosztikai műhely, autómosó, s feltehetően szakértők segítségét is lehet majd kérni a vásárláshoz.
Lencsés Károly
Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!
