Megszoktuk, netán meg is szerettük? Vagy még mindig és kitartóan idegennek érezzük, mint az autót megbuktató vizsgabiztost? – erre kerestük a választ, amikor meghallgattuk, mit mondanak az övről a parkolóhelyen beszélgető autósok, milyen tapasztalatokat gyűjtöttek a mentők és a rendőrök.

A parkolóban látták egymást először. Rögtön kis csoportot is alkotott, úgy társalgott a három, különböző korú férfi a kisautó körül. A kiskocsiban egy fiatal nő vívott elkeseredett küzdelmet az önindítóval. A lovagias férfiak előbb csak jó tanáccsal igyekeztek segíteni, aztán belökték a makacs autót. A három autós férfiú kissé zihálva állt a kocsik közötti szűk ösvényen.
– Látták? – kíváncsiskodott a bajuszos. – Elfelejtette bekötni magát.
– Majd észbe kap, ha megállítja egy rendőr – állapította meg a pocakos.
– Maga mondja?! – kapcsolódott a beszélgetésbe a szemüveges -, láttam, magán sem volt öv, amikor beállt ide.
– Pedig tudom, hogy jó az a heveder – védekezett a pocakos -, de csak innen, a szomszédból jövök, és ott nem merem bekötni magam. Ott dolgozom, és állandóan gúnyolnak. Mikor beszállok a Trabantomba, és bekötöm magam, bekiabálnak az ablakon, hogy hová viszem a hátizsákot, vagy hogy megálláskor ne felejtsem el kikapcsolni, nehogy a hátamon felejtsem az autót. Inkább nem kötöm be, velem ne szórakozzanak.
– Mit törődik vele, majd megszokják, aztán abbahagyják – érvel a szemüveges. – Én már a múlt télen is viseltem az övet. Nekem is mondtak mindenfélét. Hogy mitől félek, meg hogy hol akarok karambolozni. De engem nem érdekeltek. Mondhattak, amit akartak, azt egyik sem ígérte, hogy a kórházba majd ő megy helyettem.

Élesre töltöttük a fényképezőgépet és a golyóstollat, amikor beszálltunk a rendőrautóba, hogy onnan figyelhessük meg, milyen eredménnyel jár az ellenőrzés.
Rögtönzött felmérésünk szerint a budapesti Belvárosban látott kocsik 20-30 százalékában nem volt bekapcsolva az öv. Vagy ha igen, akkor is lazán, jelképesen, védelemre képtelenül lógott a vezető vagy az utas vállán. Volt, aki úgy járt túl (?) a rendőrök eszén, hogy a vállán átdobott szíj csatját zsebébe csúsztatta.
Útunkon azt is megállapíthattuk, hogy a magánautósok a fegyelmezettebb, megfontoltabb vezetők: a legtöbb felakasztott övet állami rendszámú autóban számolhattuk össze. Nehéz megérteni, miért éppen azok nem törődnek biztonságukkal, akik egész nap úton vannak!
A megállított autósok szinte kivétel nélkül egyformán válaszoltak arra a kérdésre, miért nem kapcsolták be magukat. „Elfelejtettem. Ha nem szólnak, eszembe se jut.”
– „De jó, hogy figyelmeztettek” – hálálkodott egy megállított Ladás, de öröme nem lehetett felhőtlen: 100 forintjába került a figyelmetlenség. A rendőrök szerint a bírság hatásos ellenszere a feledékenységnek.
Az Akadémia és Széchenyi utca kereszteződésében két kocsi hajtott át. Szerencsétlenségükre ugyanabban az időpontban. Mire a helyszínre érkeztünk, már lecsillapodtak a kedélyek, a rendőrök a leszűkült utcák forgalmát igazgatták, a járókelők megálltak, hogy megcsodálják az ütközéstől átformálódott Trabantot. A vezető papírokat töltött ki. Utasnője fázósan állt a járdaszigeten. Az övről faggattuk. Kissé még remegő hangon, de készséggel válaszolt:
– Szerencsére, mint mindig, most is be voltunk kötve. És azok is, akik abban a másik autóban ültek. Biztos vagyok benne, hogy valaki megsérült volna, ha nincs öv. Könnyen lehet, hogy pont én. Elég nagy volt az ütés, de azon kívül, hogy megijedtünk, más baj nem történt. Illetve, hát az is baj, hogy a kocsi alaposan összetört. De csak a kocsi…

Az összetört Trabant. Vezetője és utasa nem sérült meg

– Mondhatnak, amit akarnak, velem nem tudják megszerettetni azt az övet – kapcsolódott a parkolóhelyi társalgásba egy újonnan érkezett autós. – Nézzenek rám, majdnem száz kiló vagyok. A feleségemmel felváltva vezetek, ő alig több, mint ötven kiló. Ahogy neki jó az öv, én legfeljebb csak a nadrágomhoz tudnám gombolni. Mire magamra igazítom a hevedert, már el is késtem a munkahelyemről.
– A fogyókúrát megpróbálta már? – érdeklődött a szemüveges. – Ahogy nézem, nem is ártana.
– A feleségemnek megtiltottam az öv állítgatását. Még mindig jobb, ha rajta lötyög a kantár, mintha én nem férnék bele.
– Miért nem vesz automata övet? Az bárkire szépen rásimul.
– És azt megmondaná, hol kapok ilyen övet kis Polskiba?
– Ugyan már, mit vacakolnak annyit. Az egésznek nincs értelme. Ha tényleg olyan fontos volna – érvel a bajuszos -, lenne a taxikban is öv.
– Van is, nem látta még?
– Már amelyikben. De azokban sem használják. Nekem elhihetik, a taxisok is bekötnék magukat, ha tényleg lenne értelme. Az egész csak kitolás, hogy elvegyék a kedvünket az autózástól. Nekem ne meséljen senki, a városban semmi értele az övnek. A taxi nekem bizonyíték erre.

Szinte egymást követték az olyan kocsik, amelyek vezetői és utasai nem kötötték be magukat

Halljuk hát, mint mondanak a mentők.
Az eltelt pár hónap még kevés ahhoz, hogy részletes statisztikák gyűljenek össze. És számszerűen azt sem lehet tudni, hány könnyű balesethez nem kellett hívni a mentőket, olyanokhoz, amilyeneknél korábban feltétlenül orvosra volt szükség. Annyi azonban máris bizonyos, hogy az öv sok súlyos sérülést is meggátolt. Olyan esetekről hallunk, amelyeknél az autóban ülők megmentéséhez még a csoda is kevés lett volna. Mint például a munkagépen fennakadt külföldi sportkocsi, az autóból jóformán csak a hátsó rendszámtábla maradt épen. Továbbá a vezető és utasa. A mentők évtizedes tapasztalatai szerint öv nélkül esélyük sem lett volna az életben maradásra.
Egy kisebb koccanásos balesethez (tipikusan városi szerencsétlenség) hívták ki a mentőket. Az egyik autó vezetője beütötte a fejét a kormányba, homlokán kissé megsérült. Sem a mentőorvos, sem az intézkedő rendőr nem talált elfogadható magyarázatot, hogyan fordulhatott elő, hiszen az autós – ezt több tanú is igazolta – be volt kötve. Megkérték, üljön be a kocsiba, kapcsolja be a szíjat. Meg is tette. Csak éppen az öv lógott lazán rajta…
A taxisokról sem áradoznak a mentőorvosok. A Főtaxi kocsijaiban ugyanis változatlanul öv nélkül ülhet az első ülésre az utas és a vezető is. Az újonnan vett taxikba már gyárilag beépített öv szolgálná a vezető és az utas biztonságát. Ezek az övek ott lógnak egyre több taxiban. De csak lógnak, kézbe nem veszi se vezető, se utas. A mentők szerint a július 1. óta eltelt néhány hónapban is halt meg olyan ember a taxiban, akit minden valószínűség szerint megmentett volna a becsatolt öv. Kibúvók, magyarázatok, érvek nem támaszthatnak fel senkit se.

Az évtizedes szokásokon nehéz változtatni. Talán ezért tette ki a táblát a trabantos

A parkolóhelyen lassan szétszélednek a beszélgetők. Már csak a bajuszos marad, neki meséli történetét a pocakos.
– Azért nem rossz az az öv. Magam láttam, hogyan akadályozott meg egy nagy bajt a Népköztársaság útján. Két autós valamin összeveszett. A hátsó integetett, dudált, dühösen pörgette a motort. Aztán piroshoz érkeztek. Valamit kiabált az ablakon. Nem tudom, hogy az előtte álló kocsiból mit válaszoltak, vagy mutattak, csak azt vettem észre, hogy felpattan az ajtó, a férfi a kezébe kap valamit – talán kalapács vagy gyertyakulcs lehetett – és nagy lendülettel kiugrik.
– És? Aztán mi történt?
– A lendületes ugrásból nem lett semmi. Bal lába az úttesten, a kezében az a valami, de az öv visszavágja, mint Borg a teniszlabdát. Ettől annyira meglepődött, hogy dühösen egyesbe kapcsolt és elindult a már zöldet mutató lámpánál. Lehet, hogy akkor döbbent rá, az öv nem csak a kórháztól mentheti meg, a börtöntől is.

Földvári András

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!