A forma és a tartalom kevés autóban harmonizál egymással oly remekül, mint az Alfákban. Különösen az olasz márka 1998-ban bemutatott zászlóshajóját, a 166-ost nevezhetjük esztétikai etalonnak, amelynek ráadásul rövidesen piacra kerül az átszabott külsejű és a gyáriak reményei szerint szélesebb vevőréteg igényeinek megfelelő felszereltségi pakkokkal rendelkező, javított kiadása. Előre csak annyit, hogy a nemzetközi menetpróba során kiderült, felülmúlja elődjét. Hasra azért nem estünk természetesen, hiszen egy szériamodell idővel már csak azért is fejlődik, mert gyártása alatt számos olyan tapasztalat gyűlik össze, amely végül építő jellegű változtatássá érik. Ez történt a 166-os esetében is, de azért sem lett volna ildomos tovább halogatni a ráncfelvarrását, mert az elmúlt fél évben kisebb testvérei is átestek az egységes arculatot megteremtő beavatkozásokon.

Egységesítés

De mi történt pontosan? Nos, kívülről lényegében annyi, hogy a jellegzetes Alfa-pajzs, azaz a hűtőmaszk hangsúlyos, krómozott rácsozatot kapott, illetve mérete megnőtt, ezért beleszaladt az alsó, légbeömlővel kombinált lökhárítóidomba.

Megnőttek az első fényszórók is, aminek következtében diszkrétebbé váltak a közvetlen szomszédságukban található orrlyukak. Oldalról semmi és hátul is legfeljebb a lökhárítókon fedezhető fel apró módosítás. A széria összes változatát egymás mellé állítva a szemfülesek ellenben kiszúrhatják, hogy eddig nem létező motorvariációkra utaló feliratok is felkerültek a farra. Jóllehet, a 2.4 JTD 20V öthengeres dízel, valamint a 3.2 V6 24V benzines csak a legnagyobb Alfában számít újnak, de ez mit sem von le értékükből. A 2.0 TS, a 2.5 V6 24V, a 3.0 V6 24V és a 2.4 JTD 10V jelű hajtóművek az első sorozatban már dolgoztak, méghozzá valószínűleg kifogástalanul, ugyanis a kozmetikázott 166-osokban változatlan formában folytatják pályafutásukat.

Dupla öröm

 A második generációs közös gyűjtőcsöves, 175 lóerős teljesítményű és 385 newtonméteres forgatónyomatékú gázolajos izomcsomag a 166-osban remekül megállja a helyét. Nemcsak a nagykocsi kategóriájához, hanem a márka sportos jellegéhez is méltó módon mozgatja a rábízott karosszériát. Turbólyuk szinte nincs, de az átütő erő 1800-as percenkénti főtengely-fordulatszám felett érződik igazán. A pörgetést is jól bírja, ám mivel a 2000 és 3500 fordulat/perces tartományban mindent képes elintézni, tovább hajszolni felesleges.

Az alapjárati zaja, különösen a hangszíne viszont zavaró, na de egyrészt egy Alfával nem szokás sokat állni, másrészt a beépített gyári zenegép hatásosan ellensúlyozza az ebből fakadó esetleges kellemetlenségeket. A 3,2 literes csúcsmotor a GTA-szekcióból költözött át a luxus-sport limuzinba. Nem egy az egyben, teljesítményéből ugyanis 10 lóerőt lecsippentettek a konstruktőrök, elsősorban azzal a céllal, hogy simább legyen az erőleadása. Ez sikerült is, így a cirkáló közepes gázpedálállásig a komfortosan erőteljes,
határozott gázadagoláskor pedig a sportos énjét mutatja. Nem véletlen, hogy ehhez az erőgéphez kizárólag hatfokozatú, kézi váltó rendelhető.

Több lehetőség

A biztonsági és kényelmi extrák összeállításán sem kell sokat törnie a fejét a csúcs-Alfa tisztelt megrendelőjének, miután ha kell, ha nem, majdnem minden létező opciót megkap. A szerényebb kivitelekre pályázók dolga viszont nem könnyű.

Az még csak-csak világos, hogy az eddigi Progression és Distinctive mellé új konfigurációk érkeztek, de az egyes tételek áttanulmányozására mindenképpen érdemes rászánni egy komplett estét. Cserébe azzal vigasztalhatja magát az ember, hogy hasznos elfoglaltsággal töltötte el pihenőidejét. A lényeg persze az, hogy a legolcsóbb 166-osból sem hiányoznak a légzsákok (6 db), az ABS, a négy elektromos ablakemelő, az automatikus klímaberendezés, az alap audiorendszer, továbbá az olyan újítás, mint a 20 km/óra feletti sebességnél automatikusan reteszelő központi zár.