„Három találós kérdést teszek fel neked, Nyuszi. Lyukat fúrni a földbe? Az nem az igazi. Fiatal tölgyön ágról ágra repdesni? Az sem az igazi. Még hogy én arra várjak, hogy valaki kihúz a vízből? Az már igen. Hagyjátok a Nyuszit… adjatok neki időt… időt… tudni fogja a kötelességét.”
A.A. Milne: Micimackó

A Karinthy-fordította kedves mesekönyvben e szavakkal figyelmezteti a vízbe pottyant szamár a kissé nehezen eszmélő Nyuszit arra, hogy mi a teendő, ha valaki vízbe esik, és történetesen nem tud úszni. Nekünk is volt egy találós kérdésünk. Igazából nem akarjuk Olvasóinkat bátorságunk fitogtatásával elkápráztatni, de tagadhatatlan, hogy szervizjárásra szántuk el magunkat. Kíváncsiak voltunk, hogyan fogadnak egy olyan odavetődő ügyfelet, akinek nincs embere a javítóban, csak egy útközben elromlott autója. Elhatároztuk, hogy a szándékosan elrontott kocsit magára és a szerelőre hagyjuk, csak a számlahirdetéskor érünk vissza.

A hiba igen egyszerű, közepes szerelőnek nem jelenthet nehézséget a felismerése, sem gors kijavítása. A Trabant két hengeréből az egyiket megbénítottuk, a gyertya szikrát adó körmeit kalapáltuk, míg össze nem ért, és elfelejtett szikrázni. Kipróbáltuk az autójavító szolgáltatást, és azt tapasztaltuk, hogy a szolgáltatók (?) tesznek próbára bennünket.

Nekivágtunk

Első állomásunk Székesfehérvár, az AFIT II. szervize. A hétköznap délelőttjén viszonylag csendes a várakozóhely, türelmesen álldogálunk a munkafelvevő asztala előtt. Az asztalon sajt, sonka, apatikus zsömle és fél üveg üdítő társaságában árjegyzékek és rejtélyes rubrikájú nyomtatványok sorakoznak. A hamutartó kivetni készül a csikkhegyet – a jellegzetes díszletből csak az ember hiányzik. Tíz perc után ő is megjelenik, és hamar a tudtunkra adja, hogy gyorsjavítás nincs, lassú se nagyon, de ha műszakváltáskor visszajövünk (gyorsan elrepül az a három óra), akkor délután biztos sorra kerülünk. Hiába hivatkozunk halaszthatatlan dolgunkra, be nem juthatunk. Még kora délutáni előjegyzésbe se.
A csúnya időben szép reményekkel érünk vissza megbeszélés szerint, pontban kettőkor. A szerviz körül sorakozó autók száma megduplázódott, már a benzinkúthoz vezető ösvényt is elállják. Most már az új műszak új embere tanácsol el újult erővel. – Legfeljebb csak este kerülhetnek be – mutat a fásultan várakozókra (a szerencsésebbek székbe roskadva, a többség ácsorogva mulatja a munkaidejét). Nincs mese, soron a könyörgés. A sürgős útra, a távoli otthonra, délelőttös kollégájának ígéretére hivatkozunk, a válasz tömör: „Uram, van még két szerviz Fehérváron.” Ez igaz is, csak azt mérlegeljük még, mit várhatnánk, ha még urak se lennénk.

A két szervizből egyet meglátogatunk, néhány kilométerre eltanácsoltatásunk színhelyétől. Az M7-es út mellett, a Shell-kút háta mögötti szövetkezeti javítóban próbálkozunk. A bújócska-gyertyacsere után ismét elsírjuk bánatunkat, csináljanak valamit, hogy folytatni tudjuk az utunkat. Csinálnak is. Néhány perc, és benn vagyunk a műhelyben. A ráérős ebéd után, 50 perc elteltével érünk vissza. Az autó jó, mehetünk fizetni: a számla 247 forint.
Amikor levetjük az inkognitónkat, nem ugranak a boldogságtól a nyakunkba az Univerzál Isz dolgozói. Főleg arra vagyunk kíváncsiak, miért kellett kicserélni a gyújtásalaplapot.
„Amikor bejöttek, már az ajtóból hallottuk a megszakító ciripelését. Nem akartuk, hogy egy kilométer után elromoljon az autó.”
Hiába próbálunk visszaemlékezni, mi is hallottuk-e a tücsökhangot. Utólag, az „ugye, maguk is hallották” után az ember hajlamos igennel válaszolni. Bizonytalanok vagyunk. A kocsi utasterébe dobott alaplap valóban siralmas állapotban van. De miért nem elégedtek meg azzal, hogy kicserélik a megszakítókat? Papírokkal igazolják a bűvös számtant: a két megszakító ára 134 forint lenne, míg a teljes alaplap 109 forintba kerül. A magyarázat: a megszakítók Interag-beszerzésben Olaszországból kerülnek a javítóba, az alaplap megszakítóstul, kondenzátorostul az NDK-ból. Mindez olyan bonyolult, hogy egy hétre szabadságoljuk a riportot.

…Mint a huszonegyet

Budapesti körutunkra egy derűs hétköznapon, április 2-án indulunk. Bár tettük volna egy nappal korábban, akkor azt hihetnénk, hogy az egész csak áprilisi tréfa volt. Kezdjük a kisiparral, legendás rugalmasságát a döcögő hibák javításában jól kamatoztathatja. A Kolozsvár úti maszek feltűnő színezésű épülete csendes. A csengőszóra egy hölgy sétál a kapuhoz, de végig se tudjuk mondani, mi járatban vagyunk. „Nincsenek itt a szerelőim, ünnep van” – szakít félbe. Teljes bizalommal indulunk az állami autójavító felé.

Próbaképpen útba ejtjük az AFIT III., Miskolci úti szervizét, ahol Trabanttal egyáltalán nem foglalkoznak, most sem tesznek kivételt.

Az autós mindentudó szerint a Shell nem válogat a típusokban. Az újabb beavatkozás után fél egykor a Bécsi úti benzinkút mögötti szervizbe vánszorog a Trabant, de az ember, akinél jelentkezni kell, könyörtelenül elutasít: „Tele vagyunk, tessék eldöcögni valahogy a Köles utcába, ott van a Trabant-szerviz.” Mielőtt megfogadnánk a tanácsot, még próbát teszünk a szomszédos Shell-szervizben, a Bojtár utcában.

A torz gyertya engedelmesen kanyarodik a henger tetejébe. De hiába a gondos előkészület, most is a semmire jöttünk. A műszakvezető széttárt karral közli: „Sajnálom, uram, nem tudunk mit kezdeni vele, még gyertyánk sincs Trabanthoz. Talán az Óbuda” – mutat a szomszédos telekre, ahol a szövetkezeti javítóban gyorsan tudtunkra adják, hogy „Trabantot egyáltalán nem javítunk, csak Zsigulit és Polskit”. Talán e cikkből megtudják ezt az újságot a szomszédos szervizben is…

Egy budapesti autójavító hirdetőtáblájára (a nevét és címét diszkréten letakartuk) ezt festette egy hálás ügyfele

Most kezdünk csak megijedni. Mi lesz, ha a visszacsavart ép gyertya sem kelti életre a hengert? Ugyan, ki segít rajtunk? Szerencsére, nincs semmi baj, az autó egészséges. Ilyenkor kell szervizbe vinni.

Szakszervizből…

Ez már az igazi Trabant-szerviz. A Köles utca felvonulási épületnek álcázott tanyája előtt állunk, 300 köbcenti prüszköl a motortérben. Jókor jövünk, húsz perc múlva kettő, itt ugyan nem váratnak meg a délutános műszakig – gondoljuk. De hát sok mindent gondol az ember.
A barakkban szerelőköpenyes férfi tesz-vesz, az épület előtt többen beszélgetnek, cigarettáznak. Nem zavarjuk meg az ebédszünet-hangulatot, a tevékenykedőt szólítjuk meg:
– Kérem szépen, nagy bajban vagyunk, elromlott a Tra…
– Csak tizennégy órától van munkafelvétel – vég közbe.
– Igen, értem. De mégis tudni szeretném, ugyanis az autó egyik hengere nem…
– Csak tizennégy órától, csak tizennégytől!
Ha nehezen is, de megértjük. A párbeszéd nem folytatódik. Kikotródunk a szervizből, majd csak eltelik az a húsz perc, amely alatt ügyféllé változhatunk. Pontosan kettőkor, ötödikként jut hely a forgalmit lobogtatók sorában. Mire elsők leszünk, már érvénytelen kivívott helyünk.
– Nem tudjuk vállalni – mondja az asztal mögött ülő, és a forgalmi engedély illemtudóan visszakúszik a kabátzsebbe. Következik a könyörgés vigyázzállásban. Hosszú út vár ránk, éhes gyerekek izgulnak otthon, különben is húsz percet vártunk, csak nem kívánják, hogy hiába, és egyáltalán egy kis alamizsnát…
– Ha kiesik egy kocsi, elvállaljuk – csillan fel a remény -, de nem tudom, hogy mikor – búvik el ismét.
– És a gyorsszolgálat? – adnánk az ötletet.
– Nincs gyorsszolgálat.
Távozunk hát a szövetkezeti javítóból – egy szakszerviz az mégis más?

…szakszervizbe

Újabb szakszerviz Budapesten, AFIT – Nagytétényi út, még gyorsszolgálat is van. Csak a mi hibánk, hogy megint műszakváltás előtt érkezünk. Bő negyedóra telik el, míg váltás után tíz perccel a várakozókhoz lép egy szerelő. Hárman várunk rá. Mindnyájan elmondjuk, mi járatban vagyunk, és ebben is maradunk. Újabb várakozás, majd húsz perc után megkapjuk az engedélyt, a három autó átgurulhat a sorompó alatt. Az el-feltűnő szerelőt negyedóra elteltével sikerül megállítani. Meg is állapodunk, hogy egy óra múlva ismét találkozunk. Mielőtt magára maradna, belekukkant a motortérbe, meghallgatja a fél motort.
– Akkor lesz egy karburátor- és gyújtásellenőrzés. Az alaplapot mikor cserélték?
– Nem tudom (hazudok), nem túl régen (ez igaz).
– Lehet, hogy mire visszajön, még nem lesz kész a kocsi.
Mindenesetre jó érzés, hogy egyáltalán befogadtak, megnyugtató, hogy a szerelő megnézte az autót és megkérdezte a kérdeznivalókat. Egy óra elteltével 50 százalékosan teljesül megállapodásunk. Mi ugyanis pontosak vagyunk.
– Már készen is van? Szólítom meg a szerelőt.
– Nincs, még el se kezdtem.
– De hát én már kettő óta…
– Mit mondtam magának? Ugye azt, hogy még ma kész lesz?!
– Nem, hanem azt, hogy lehet, hogy mostanra még nem lesz kész.
– Na és kész lett?
– Mégis, sietős volna…
– Uram, ha nem tudja kivárni, visszaadom a forgalmit, és mehet. Még megcsinálom azt a Trabantot – mutat a másik kocsira, az is kettőtől pihen -, aztán maga következik.
Végül is negyed hétkor kész a kocsi és a számla: 108 forint. Tartalma: két gyertya és 80 forint munkadíj. Bemutatkozunk. A munkát tisztességesnek találjuk, a várakozást hosszúnak, a munkadíjat soknak. A szerelő az alig egynapos tarifára hivatkozik, eszerint a gyorsszolgálati javításra 20 százalékos felár számítandó. A gyorsszolgálat lassúságára pedig a munkaerőhiány a magyarázat, a kollégák betegsége miatt kell a szolgálatban dolgozóknak egyéb munkát is végezniük.

Minden jó, ha jó a vége?

Utolsó próbálkozásunk helyére érkezünk. Tatabányán, az M1-es út menti AFIT-javítóban udvariasak a munkafelvevők, dolgosak a szerelők, alacsony a végösszeg. Másfél óra telik el a bejelentkezéstől a búcsúzásig, az 50 forintos számla a gyorsszolgálati felárat is tartalmazza. Kicserélték a rossz gyertyát, és kész. Szinte hihetetlen.

Számot vetünk

Aki ült már autóban, bizonyára könnyen beleképzeli magát e helyzetbe: útközben egyszer csak elromlik a kocsi. Milyen öröm, ha akad a közelben egy javító, és mekkora csalódás, ha nem segítenek. Milyen érzésekkel távozik, akit az egyik műszak a másikkal hiteget, aztán úgy küldik el, hogy még ő kérhet elnézést a háborgatásért. Egyáltalán, mi köze az autósnak a szerviz műszakváltásaihoz?
(Az AFIT termelési osztályán hallottuk, hogy az ügyfelek többnyire délelőtt szeretnék kijavíttatni a kocsijukat, délután hattól már sokkal kevesebb a vendég a szervizekben. Arra a kérdésre, van-e olyan utasítás, hogy az útközben elromlott kocsikat beengedjék a szervizbe, nemleges választ kapunk, azzal, hogy amennyire lehetett, eddig is rugalmasak voltak. De hogy egy szerviz – például a gyújtászavar elhárítására – beveszi-e az autót, az emberi tényezőkön múlik.)
„Emberi tényezők” – ez lenne minden bajunk oka? Ettől tart négy óránál is tovább a 15 perces gyorsszolgálati javítás (amelyért expresszfelárat csak akkor lenne szabad hozzácsapni, ha a bejelentés után két órával jó az autó)? Ettől bizonytalan minden ígéret? Ahol végül is kijavították a hibát, várakoztatásunk, a változó összegű számlák és az időnkénti szigorú hangnem ellenére csak rendbehozták az autót. Bajunk igazán azokkal a javítókkal támadt, ahonnan kidobtak bennünket, Trabantostul. A kiszemelt tíz javítóból csak háromba mehettünk be. További kettő nem Trabant-szerviz, a maradék öt mentségére nem tudunk mit felhozni. Mert az előjegyzések, a tervszerű ütemezés, a szerelőhiány és az autóbőség sem lehet magyarázat arra, hogy a váratlanul elromlott autót és bajbajutott, segítségre váró gazdáját elküldjék. Egy hasznos ötlettel gazdagodva adjuk tovább a tanácsot: vigyázz, kedves Olvasó, útközben el ne romoljon autód!

Riporton kívül

A riporton kívül, de e riportról jövet még egyszer javítóba kell vinni az autót. Az országúton óriási durranás előzi meg a szélvédő üveg végjátékát. A sűrű szúnyoghálón meregetjük a szemünket, míg fel nem tűnik a Hamzsabégi úti ÁB-szabadkikötő. Az ügyfélszolgálatnál érdeklődünk. Azonnal el is zavarnak, mert a sok igazolvány, igazolás, bérlet és okmány mellett nem hordjuk magunkkal a casco-kötvényt. Szerencsére, az igazgató fiatal titkárnője segít, de vészesen közeleg az Autószöv szomszédos üvegesműhelyének zárórája. A kocsihoz pedig nem nyúlnak, csak ha a kárfelvétel papírjait megkaptuk. Valahogy végül csak bekönyörögjük magunkat, mert riportunkon ebben nagy gyakorlatra tettünk szert. Büszkék vagyunk, mert (ismét Karinthyval szólva) „munkatársunkkal szóba lett állva”.

Földvári András
Surányi Péter és Favics Péter felvételei

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!