Amíg a Nissan azzal van elfoglalva, hogy az NV200-asból a világ különböző taxi-előírásainak megfelelő járműveket faragjon, Indiában úgy vannak vele a DC Designs szakemberei, hogy az autó – annak is az Evalia nevű személyautó-változata – valójában egy igazi luxuscirkáló.

Ennek megfelelően alakítottak most át egy példányt, érdekes módon a sofőrnek és az első sorban utazó utasnak jutott a legtöbb különlegesség, ami gránit-hatású bevonatot jelent a középkonzolon, meg borvörös és krém színű bőr kárpitot. Hátul leginkább csak utóbbit használták, az előbbiek épp csak egy-két apró foltban bukkannak fel.

Az átalakítás lényege a hátsó részben egymással szemben elhelyezett, négy darab karfás fotel, amelyek elektromosan állíthatóak – a kapcsolókat az oldalfalba építették. Innen lehet még vezérelni a hangulatvilágítást, és a hátsó részt körbevevő ablakokat borító függönyöket is. Nyoma nincs semmi szórakoztatóelektronikai készüléknek, a megfelelő összeg ellenében azonban a DC Designs mindent meg tud valósítani – a Lounge Package ára egyébként 1,4 millió forintnak megfelelő rúpia. Kívülről mindössze annyi követtek el, hogy a hűtőrácsot feketére fényezték.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!