Komolyan nézegettük a autót, beszélgettünk, majd előkerült a tulajdonos, Vincze Tamás is aki mesélni kezdett. Amit legelőször megemlített, hogy Trabant kabriója teljesen legális, mindent, amit beszerelt és átalakított, azt engedélyeztette, így a forgalmiban is Trabant Cabrióo szerepel. Persze Tamás elmesélte, hogy maga az engedélyeztetés és legalizálás szinte több időt vett igénybe, mint az átépítés, de megérte.

Jobbra a légrugózás vezérlésének műszerei. Még a padlószőnyeg is házilagos munka Jobbra a légrugózás vezérlésének műszerei. Még a padlószőnyeg is házilagos munka

A munka 2008-ban kezdődött, és 2009-ben autózhatott először a nyitott tetejű, új forgalmis autóval. Volt mivel tölteni az időt. Az alvázat 60×40-es zártszelvény kerettel erősítette, a karosszéria felső részét pedig 5/4-es gázcsőből hegesztett keret merevíti. Tamás németországi munkája idején egy zwickaui Trabi-márkatalálkozón merített ihletet az átépítéshez, ettől kezdve belelendült. A ponyvát és annak a keretét a német Ostermann tuningcégtől vásárolta, így nagyban leegyszerűsítette a munkát a fontos alkatrész beszerzésével.

Vincze Tamás, Szabó Róbert főszerkesztő és az Autó-Motor díja Vincze Tamás, Szabó Róbert főszerkesztő és az Autó-Motor díja

Azért a kocsi alatt is van csemege

Persze a kocsi átalakítása nem merült ki a „kabriósításban”. Bármennyire is kétüteműnek tűnik, de ez a Trabi négyütemű, csupán a modernizált karosszériaelemeit Tamás átszerelte a kétüteműére. Így a motorháztetőt, a hűtőmaszkot, a köténylemezt, a lökhárítókat, a hátsó lámpákat, és a jobb hátsó sárvédőt, amelyen eredetileg ott volt a tanknyílás. Most a csomagtartóban lévő tankot a csomagtérfedél felnyitásával lehet tölteni.

Nyomtalan a négyütem, pedig az az alap. Még mindig kapni alkatrészt Nyomtalan a négyütem, pedig az az alap. Még mindig kapni alkatrészt

Jutott energia olyan dolgokra is, mint az első lámpák cseréjére a Golf I-es vízüveges fényszóróira, és hátul is fehér indexes a lámpasor. A 80-as éveket idéző sporttükrök Opel Mantáról valók. Bár Tamás nem volt nagyon közlékeny a négyütemű motor kapcsán, kívülről annyit látni, hogy sportlégszűrőt szerelt rá és hengerenkénti leömlős kipufogórendszert szabtak a kocsi alá. Amúgy annyit mondott, hogy a hengerfejen mókoltak, s hogy kicsit több benzint kap – érthető, hiszen valami titoknak is kell maradnia…

Bőr helyett hangfalselyembe burkolt utastér, sportkormánnyal Bőr helyett hangfalselyembe burkolt utastér, sportkormánnyal

Elölre a Golf I GTI féktárcsáit szerelték fel, ami éppen elfér a Trabi 13 colos, kerekei alatt. Az AMTS-en 13 colos fehérre fújt könnyűfém felniket viselt az autó 175/50 R13-as gumikkal, de Tamás megjegyezte, hogy a kedvence a Trabant versenyfelni, csak az épp felújításra vár. Érdemes megjegyezni, hogy a télen fontos felszereléssel bővült a kabrió Trabi repertoárja: állítható magasságú légrugós rendszert szereltek alá! Elöl FK Edition3-as sportülésekben lehet ülni, körben mindent újrakárpitozott Tamás. A műszerfalat hangfalselyemmel vonta be, és ide szerelte a légrugós rendszer vezérlőegységeit, kontrollműszereit. Újragyártotta az ajtópaneleket és a hátsó könyöklőket, mindbe beszabott egy-egy háromutas JBL hangszórót, plusz az elsőkbe csipogókat. Ezeket hajtja az Alpine fejegység, de nem ám magában, előbb a hátsó ülés mögé rejtett két erősítőbe futnak a jelek. Onnan jutott annyi kimenet, hogy a csomagtartóban lakó mélyládát is meghajtsák.

A szolnoki Vincze Tamás senkit sem avat be a motor rejtelmeibe... A szolnoki Vincze Tamás senkit sem avat be a motor rejtelmeibe…

Az egész Trabant-projektben nem csak az az elismerésre méltó, hogy emléket állít egy korszaknak, valamint legális átépítésként jó példát mutat és sok ötletet vonultat fel, hanem, hogy javarészt a tulajdonos munkájának köszönhető a végeredmény. Még egyszer gratuláció a négykerekűhöz!

Koppra ültetve nagy a Trabant-hatás, de mindent überel a lenyitható tető, és hogy nyugodt az autózás az „élő” forgalmival Koppra ültetve nagy a Trabant-hatás, de mindent überel a lenyitható tető, és hogy nyugodt az autózás az „élő” forgalmival

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!