A hangzatos Cascada névvel (spanyolul vízesést jelent) kétségtelenül előnyösebb pozícióba kerülhet az Opel, mintha mondjuk egy Astra néven érkezett volna az autó, főleg, hogy méretei alapján olyan modellekkel került ligába, mint például az Audi A5 Cabriolet.

Annak ellenére, hogy ez nagy ugrásnak tűnik az elődnek tekinthető Astra TwinTop után (23 centivel hosszabb annál), az Opelnél egészen komoly hagyományai vannak a „nagy” kabrióknak, csak nem a közelmúltban kell keresni őket (Monza, Kapitän, Rekord C). A Cascadával kapcsolatban egyébként teljesen egyértelművé tette stratégiáját az Opel: elsősorban azoknak szánja az autót, akik egy középkategóriás kabrióra vágynak, de nem akarják kifizetni a prémiummárkák súlyos felárát. Ennek megfelelően ára (a bázismodell 6,99 millió forintot kóstál) jóval olcsóbb azoknál, ugyanakkor kicsivel drágább a kompakt kabrióknál.

Vaskos kormány és túlzsúfolt középkonzol jellemzi a Cascadát Vaskos kormány és túlzsúfolt középkonzol jellemzi a Cascadát

Ha szigorúan vesszük, a Cascada az egyetlen tömeggyártó által kínált középkategóriás kabrió, de kivitelezése miatt egészen közel áll a prémiummárkák termékeihez. A középkonzol ugyan túlságosan sok gombot vonultat fel, a belső gondos kivitelezésről árulkodik, főleg, hogy a biztonsági övet egy kis teleszkóp nyújtja előre. A potenciális vásárlójelölteket nyilvánvalóan az sem hagyja majd hidegen, hogy a Cosmo felszereltség esetén extra hangszigetelésű tető jár a Cascadához, illetve némi plusz pénzért cserében távirányítással is nyitható a sapka. A 17 másodperces vetkőzés és zárás nem csak álló helyzetben kivitelezhető, hiszen 50 km/órás sebességig működtethető a rendszer.

Jelest érdemelnek az ülések. Átlagos termetűeknek lehet kényelmes a hátsó sor Jelest érdemelnek az ülések. Átlagos termetűeknek lehet kényelmes a hátsó sor

Ami a szélvédelmet illeti, egészen a megengedett autópályatempóig huzatmentes az utastér, feltéve, ha feltesszük a szélterelőt – utóbbiból két- és négyszemélyes használatra valót is találunk az autóban. Igen, a Cascada olyan kabrió, amelyben négyen is elférnek, igaz, a méret alapján valamivel nagyobb lábtérre számítottam. A hátsó sor egyértelműen kisebb termetűeknek való, ugyanakkor az ülések formázása hátul is megnyerő. A csomagtér viszont egyértelműen csalódást okoz, legalábbis, ha lenyitjuk a tetőt. Az autó zárt állapotában ugyan 380 literes a csomagtartó, de a tető lenyitása előtt a csomagtérben egy elemet el kell húznunk, hogy elférjen a tető mechanizmusa, a maradék hely pedig finoman szólva sem jól használható.

Szentgotthárdi motorral vitézkedik

Menet közben a Cascada egyértelműen amolyan komfortkabriónak tűnik, mert hiába a futómű feszességét és a gázreakciót állító „Sport” mód, az 1,7 tonnát is meghaladó tömeg miatt nem lesz a szerpentinek királya. A kormány ugyan közvetlen, ám ez az autó valahogy nem csábít száguldásra. Mondom ezt annak ellenére, hogy a tesztautóban a vadonatúj, szentgotthárdi gyártású, 170 lóerős turbómotor munkálkodott. Az 1,6 literes egység azonban nem a csúcsteljesítménnyel vett le a lábamról, hanem az egyenletes teljesítményleadással. Nagyobb szívómotorokat megszégyenítő a nyomatékgörbéje, s mint valami jó dízelmotornál, egészen alacsony fordulaton is feljebb kapcsolhatunk. Fogyasztása már nem annyira kimagasló, nekünk 9,3 literes fogyasztást sikerült regisztrálni vegyes üzemben. A motor kapcsán azonban az volt a meglepő, hogy a feltöltő hangja nagyon markánsan kivehető. Ritka, amikor a turbó „szuszogása” ennyire hallható, ugyanakkor a járáskultúra nagyon maga szintű – az 1.6 SIDI egység kategóriájának egyetlen kiegyensúlyozó tengelyes aggregátja.

A méretes krómcsíkról hátulnézetből is könnyű felismerni az autót A méretes krómcsíkról hátulnézetből is könnyű felismerni az autót

TETSZETT
– ízléses forma
– nyomatékos, kulturált motor
– minőségi kidolgozás
– komfortos utastér

NEM TETSZETT
– óriási fordulókör
– nagy tömeg
– gombrengeteg a belsőben

ÖSSZEGZÉS
Felettébb igényes és minőségi darab a Cascada, s ha hátul kisebb termetűek utaznak, akkor négy személynek is kényelmes. A túl nagy tömeg miatt nem csábít száguldásra az autó, pedig az 1,6-os SIDI valóban briliáns.

Opel Cascada 1.6 SIDI Turbo ECOTEC
Összlökettérfogat: 1598 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16 turbó
Max. teljesítmény: 125 kW (170 LE) 6000/perc
Max. forgatónyomaték: 280 Nm 1650-3200/perc

Hossz./szél./mag.: 4696/1839/1443 mm
Tengelytáv: 2695 mm
Nyomtáv elöl/hátul: 1587/1589 mm
Fordulókör: 12,2 m
Saját tömeg/teherbírás: 1733/407 kg
Csomagtér: 380 l
Üzemanyagtank: 56 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 9,6 s
Max. sebesség: 222 km/h
Város/országút/vegyes: 8,0/5,3/6,3 l/100 km
Tesztfogyasztás: 9,3 l/100 km
CO2-kibocsátás: 148 g/km
A modell alapára: 6 990 000 Ft (1.4 Turbo 120 LE)
A tesztelt verzió ára: 7 590 000 Ft

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!