A frontrészen újak az első lámpák, a nappali menetfények, szélesebb a hűtőrács, a radar borítása pedig fényes fekete festést kapott. Eltűnt a hűtőrácsot övező krómszegély, a középpontban a nagyobb, fémből készült márkajelzés trónol. A szélvédő mosófúvókáit is eltüntették, azok a motorháztető pereme alá kerültek. A hátsó lámpák új LED-sort kaptak, a dupla kipufogóvégződést pedig igényesen a lökhárítóba integrálták.

Öröm a műszerfalra pillantani, az anyagválasztás és a kidolgozás is korrekt Öröm a műszerfalra pillantani, az anyagválasztás és a kidolgozás is korrekt

Ismerős belső, új ülések és kijelzők

Belül már nagyítóval kell keresni a változásokat. A legszembetűnőbb újítás a V40-esből ismerős digitális műszerfal: a TFT-kijelző grafikája, színvilága három sablon alapján (Elegance, Eco, Performance) kedvünkre változtatható, az adatok leolvashatósága nagyon jó, és számos információ megjeleníthető. Áttervezték az első sportüléseket, melyek hatásosabban tartják a testet csípőtől a vállig. A hátsó üléseken is igazítottak, elvileg minimálisan nőtt a lábtér, de ebből vajmi keveset érezni. A lábtér mérete átlagos, a fejtér pedig átlag alatti – ez az ára a kupés oldalvonalnak.

A 380 literes raktér meg sem közelíti a kategóriában elvárt fél köbmétert nem rendelhető pótkerék, a padló alatt csupán a defektjavító fér el. A támlák reteszelése a csomagtérből oldható, azonban a nehezen látható, filigrán kis műanyag karok nem tűnnek hosszú életűnek. Ráadásul az ülészár oldása után még előre kell menni a támla döntéséhez. Az ügyfelek új kárpitszínek, fabetétek és tetőkárpitok között válogathatnak, a nívót pedig a szellőzőrácsok és a világításkapcsolók körüli selyemfényű dekorbetétek emelik.

Kényelmesebbé váltak az ülések. Hátul a fejtér a szűk keresztmetszet Kényelmesebbé váltak az ülések. Hátul a fejtér a szűk keresztmetszet

A kabin letisztult, hűvös svéd designt tükröz, igazán otthonos és értékes a belső. Jól működik az új automatikus fényszóró, mely magától vált át tompítottról távolsági üzemre és vissza. Lakott területen kívül aktív a rendszer, ha pedig szembeforgalmat észlel, a távolsági fényszóró megfelelő mértékű eltakarásával kerüli el a másik sofőr elvakítását. Az esőérzékelőhöz immár elektromos első szélvédőfűtés is dukál. A biztonsági kiegészítőkön is csiszoltak, a City Safety már 50 km/óráig működőképes, tovább finomították a holttérfigyelő rendszert is – 70 méterre nőtt a „látótávolsága”. Megjelent a keresztirányú forgalmat jelző Cross Traffic Alert, mely tolatásnál hívja fel a vezető figyelmét az oldalirányú forgalomra. A Road Sign Information táblafelismerő alapvetően jól dolgozik, de néha megviccelik a kilométerjelzések, melyeket sebességkorlátozásnak vél.

Az apró raktér az osztva dönthető támlák révén a kabin felé bővíthető Az apró raktér az osztva dönthető támlák révén a kabin felé bővíthető

A lényeg az új D4-es és az Aisin váltó

A Volvo az S60/V60/XC60-as modelleknél mutatta be az új Drive-E motor- és váltócsaládot. A 2,0 literes, négyhengeres blokk nyugdíjazza a korábbi öthengerest, kisebb a helyigénye, szerényebb a tömege, az i-ART technológia révén pedig kevesebb üzemanyaggal is beéri. Utóbbi a közös nyomócsőben található egyetlen nyomásérzékelő helyett minden üzemanyag-befecskendezőből visszajelzést kap a nyomásról. Az i-ART égési ciklusonként mind a négy hengerben módosítja az üzemanyag-befecskendezést. A kettős feltöltés és a csökkentett belső súrlódás révén a teljesítményre sem lehet panaszunk. A csendes üzemű D4-es 181 lóerős, nyomatékmaximuma 400 Nm, melyet már 1750-es fordulatszámtól rendelkezésre bocsát.

Briliáns az automata D4-es fogyasztása, bejött a Drive-E koncepció Briliáns az automata D4-es fogyasztása, bejött a Drive-E koncepció

A gázolajos derekasan húz, magasabb régióban sem tolakodó a hangja – mondjuk nem is olyan bársonyos, mint a korábbi öthengeresé –, a rugalmassága pedig több mint elégséges. A hozzá kapcsolt, szintén új, nyolcfokozatú Geartronic váltó (Aisin) príma választás, felára 700 000 forint. A kapcsolások gyorsan, kellő finomsággal mennek végbe, a hosszú végáttétel miatt pedig (130-nál 1900-as fordulat) garantált a csekély fogyasztás (5,74 literes tesztátlag!). Menet közben egyedül padlógáznál érezni másodpercnyi késlekedést, ugyanis némi időt emészt fel, míg mondjuk nyolcadikból visszagangol 6. fokozatba. Újdonság, hogy a kormányt váltófülekkel látták el, kár azonban, hogy ezekkel történő visszakapcsoláskor sem fokozódik érdemben a motorfékhatás. A kormányzás rásegítésének mértéke állítható, a feszes futómű jól fekszik kanyarban, tehát minden adott az élvezetes és a takarékos autózáshoz.

Átrajzolt lámpák és új ütköző dobják fel a hátsót. Az S60-as a hasonló motor-váltó konfigurációval kínált C-osztályos Mercinél 1,8 millióval olcsóbb! Átrajzolt lámpák és új ütköző dobják fel a hátsót. Az S60-as a hasonló motor-váltó konfigurációval kínált C-osztályos Mercinél 1,8 millióval olcsóbb!

TETSZETT
– látványos design
– csendes, erős és takarékos D4-es
– lágyan kapcsoló automata
– biztonsági arzenál

NEM TETSZETT
– szűk 2. sor és raktér
– gyenge motorfékhatás

ÖSSZEGZÉS
Továbbra is gyönyörű modell az S60-as, a frissítőkúrával megjelent új D4-es motor és a váltó is telitalálat. A nyolcgangos Aisin automata passzol a gázolajoshoz, az S60-as dinamikája és fogyasztása is briliáns. A második sor és a raktér azonban továbbra sem üti meg a kategória átlagát.

Volvo S60 D4 aut.
Összlökettérfogat: 1969 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16 biturbó-dízel
Max. teljesítmény: 133 kW (181 LE) 4250/min
Max. forgatónyomaték: 400 Nm 1750-2500/min

Hossz./szél./mag.: 4635/1865/1484 mm
Tengelytáv: 2776 mm
Nyomtáv elöl/hátul: 1588/1585 mm
Fordulókör: 11,3 m
Saját tömeg/teherbírás: 1507/408-553 kg
Csomagtartó: 380 l
Üzemanyagtank: 67,5 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 7,4 s
Maximális sebesség: 230 km/h
Város/országút/vegyes: 5,0/3,7/4,2 l/100 km
Tesztfogyasztás: 5,74 l/100 km
CO2-kibocsátás: 109 g/km
A modell alapára: 7 990 000 Ft (D2 Kinetic)
A tesztelt kivitel ár: 9 690 000 Ft

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!