Nem is olyan rég közöltünk egy videót, amelyen egy holland Nissan Leaf tulaj vontatással tíz perc alatt 75 km megtételére elegendő energiát töltött a majdnem teljesen lemerült akkumulátorba. Mivel a Peugeot iOn pont kéznél volt, mi is kipróbáltuk a dolgot.

Az első nehézséget rögtön az okozza, hogy a Peugeot (Citroën és Mitsubishi) számára más műszaki hiba nem létezik annál, hogy lemerül az akkumulátor. Ilyenkor nem működik az elektromos fékezés (energia visszatáplálás), ezért csak rúddal engedélyezi az autó vontatását a gyári leírás – legfeljebb 30 km/órás sebességgel, legfeljebb 30 km-es távolságra. Mindezt el is rejtették a kezelési utasításban, a címszavak között nem szerepel a Vontatás, a tartalomjegyzékben pedig A gépkocsi vontatása feliratot kell megtalálni.

Fél töltéssel kezdtük a próbát - nem tudtuk, mennyire lesz hatásos a dolog, kellett a biztonsági tartalék Fél töltéssel kezdtük a próbát – nem tudtuk, mennyire lesz hatásos a dolog, kellett a biztonsági tartalék

Mivel mi nem teljesen lemerült akkumulátorral próbálkoztunk, úgy döntöttünk, elég lesz egy teljesen hétköznapi vontatókötél is, amelyet az első futómű bölcsőjének közepén elhelyezett vontatószemhez rögzítettünk. Ez annyiból jó megoldás, hogy mindegy, melyik oldalon van a minket húzó kolléga autóján a vonószem, keveset kell kacsázni mögötte. Mi a KRESZ-ben megengedett, 40 km/órás tempó mellett döntöttünk, egyrészt nem 400 lóerős Toyota Tundra, hanem egy 105 lóerős VW Golf 1.2 TSI állt a rendelkezésünkre, másrészt 4 méteres kötéllel így is elég idegtépő dolog a másik követése, állandóan a fékpedál fölött tartottam a lábamat, annyira zavart a kis követési távolság.

Hiába a turbómotor, a Golf nagyon szenvedett a Peugeot iOn vontatásával Hiába a turbómotor, a Golf nagyon szenvedett a Peugeot iOn vontatásával

Nagyjából tíz percig vontattuk a kis Peugeot-t – nagyjából ennyi a tankolás időszükséglete is -, ez idő alatt 7,4 kilométert tettünk meg. Egyrészt ennyivel közelebb kerültünk (volna) a célunkhoz, másrészt két egységnyivel gyarapítottuk az akkumulátorban lévő energia mennyiségét. Ez vezetési stílustól és domborzati viszonyoktól függően úgy 20 km-nyi távolságra elegendő energiát jelent. Persze még több energiát is tudott volna generálni a Peugeot elektromotorja, hiszen a fékpedál enyhe lenyomásával növelni tudtam volna az áramtermelés nagyságát, de a Volkswagen már így is megszenvedett a mögé csatolt járművel.

Tíz perc alatt nyolcad töltésnyi energiát varázsoltunk az akkumulátorba. A Golfból rendesen fogyott a benzin Tíz perc alatt nyolcad töltésnyi energiát varázsoltunk az akkumulátorba. A Golfból rendesen fogyott a benzin

A negyvenes tempó tartásához a kanyarok miatt a kettes fokozat kellett, a kapcsolásoknál sokat kellett csúsztatni a kuplungot a nagy ellenállás miatt. Indulásnál nehézséget okozott a kötél feszesen tartása, hiszen az iOn kúszni szeretne, ezért egy kicsit fékezve tovább kell nehezíteni a segítőkész sofőr dolgát. A KRESZ szabályait betartva és a vontatóautót kímélve tehát nem valami jó hatásokkal működik az elektromos autó vontatásos töltése, de jó tudni, hogy van egy módszer továbbhaladásunk biztosítására akkor is, ha a semmi közepén véget ér az akkumulátor tudománya. Ehhez azonban szükség van arra, hogy a szatyorban tartott töltőkábel mellett rendszeresítsünk egy vontatókötelet is.

Végszükség esetén az elektromos autó vontatásával is lehet energiát tölteni az akkumulátorba, igaz ehhez szükséges, hogy a töltőkábel mellé egy vontatókötelet is rendszeresítsünk Végszükség esetén az elektromos autó vontatásával is lehet energiát tölteni az akkumulátorba, igaz ehhez szükséges, hogy a töltőkábel mellé egy vontatókötelet is rendszeresítsünk