Bár a forma abszolúte ízlés dolga, szerintem már eljutottunk oda, hogy egy felső-középkategóriás kombi semmivel sem mutat rosszabbul egy négyajtósnál. Ez a megállapítás pedig az XF Sportbrake-re is igaz, a puttonyos felépítés ellenére kimondottan vagány a formája. Tény és való azonban, hogy az 510 literes csomagtér alatta marad a szegmens átlagának, ami nem jelenti azt, hogy ez ne lenne elegendő, de a konkurensek ennél nagyobb rakteret adnak.

Egyébként a bővítés egyszerűen, a csomagtér oldalfalában elhelyezett karokkal is abszolválható, az 1635 literes maximális befogadóképességet a sík padló teszi jól használhatóvá. A „koffer” kiképzése miatt persze nyilvánvaló, hogy nem egy igásló kombival van dolgunk: még a csomagtér kárpitozása is felettébb igényes.

Akár teljesen bőrborítású műszerfalat is kérhet a vevő a Sportbrake-hez Akár teljesen bőrborítású műszerfalat is kérhet a vevő a Sportbrake-hez

163 lóerős az XF kombi alapmotorja

A beltérben mindössze annyi a különbség a limuzinhoz képest, hogy a fejtér szellősebb, a lábtér ugyanúgy nagyvonalú. Az ülések a Sportbrake esetében is mintaszerűen kényelmesek, a Jaguar ezt nagyon jól megcsinálta! Ami a berendezést illeti, már vegyes a kép, ugyanis a gyönyörű részletmegoldásokat – mint a Drive Selector forgókapcsolós előválasztó, vagy a gyújtásra „kinyíló” szellőzőrostélyok – beárnyékolja a sebességmérő és fordulatszámmérő közötti, bazárinak tűnő kijelző, s hogy a klímát csak a menüből tudjuk bekapcsolni. Ezek ugyan apróságnak tűnnek, de egy Jaguartól jogosan várunk sokat, így az is felróható hiányosságként, hogy vezetéstámogató rendszerek (pl. holttérfigyelő vagy sávtartó) extraként sem rendelhetők az XF-hez.

Bántóan gyenge felbontású a két óra közötti kijelző. Gusztusos darab a forgókapcsolós Drive Selector előválasztó Bántóan gyenge felbontású a két óra közötti kijelző. Gusztusos darab a forgókapcsolós Drive Selector előválasztó

Ugyanakkor vezetés közben kellemes meglepetés ért, ez a Jaguar ugyanis a vetélytársaihoz viszonyítva nagyon is közvetlennek hat. Direkt kormányzás és feszes futómű szerezhet kellemes perceket a sofőrnek, mondom ezt annak ellenére, hogy a tesztautóban 163 lóerős motor munkálkodott. Az XF Sportbrake-hez nem választhatunk benzinmotort, vagyis le kell mondanunk a limuzin V6-os (340 LE) és V8-as (510 és 550 LE) kompresszoros erőgépeiről, helyette a 2,2-es dízel 163 vagy 200 lóerővel, illetve a 3,0 literes, V6-os gázolajos áll rendelkezésre – utóbbi 240 vagy 275 lóerős lehet. Azonban bármennyire nem tűnik soknak a 163 lóerő, a PSA-eredetű egység 400 Nm-es nyomatéka elegendő erőtartalékkal ruházza fel az autót, s aki nem akar a német autópályán 200 felett száguldani, annak ez is bőven megteszi.

A helykínálat a kategória átlagát hozza, ám az ülések formázása miatt a Jaguar az egyik legkényelmesebb modell A helykínálat a kategória átlagát hozza, ám az ülések formázása miatt a Jaguar az egyik legkényelmesebb modell

Merthogy a rugalmasság mellett az is nagy fegyvertény, hogy jól becsomagolták a dízelt, ezáltal a hangja erőteljes gyorsításkor sem zavaró, ráadásul az erőátvitelt nyolcfokozatú automata váltóra bízták (alapáras), az egyik legjobb váltóra, ami ma elérhető. Finoman, szinte átmenetek nélkül kapcsol, s meglepő módon áttételezése megegyezik a V6-os dízelével, ami azt jelenti, hogy 130-as tempónál mindössze 1800-at forog a motor – ekkor szinte lehetetlen megmondani, hogy dízel autóban ülünk. Az eleve takarékos motor, az okos váltó és a start-stop rendszer pedig azt eredményezi, hogy ez a Jaguar a gazdaságosság tekintetében élen jár, amit a 7,0 literes tesztfogyasztás is bizonyít. Vagyis egy tankkal 1000 kilométert is autózhatunk.

A raktér maximális befogadóképessége 1635 liter A raktér maximális befogadóképessége 1635 liter

Minimum 14 millió kell a kombihoz

Ha az árlistára pillantunk, gyorsan nyilvánvalóvá válik, hogy az XF Sportbrake drágább nagy ellenfeleinél, hiszen a 163 lóerős bázismodell 14 184 000 milliót kóstál (a 275 lovas topmodell 17 664 000 forint). Valamivel árnyalja a képet a gazdag felszereltség, ugyanis itt – a vetélytársakkal ellentétben – alapáron jár a xenon fényszóró és az automata váltó, ám a lényeg továbbra is az ellenállhatatlan stílusban rejlik. Míg a többi felső-középkategóriás kombi tulajdonképpen az utcakép szerves részét képezi, az XF Sportbrake nagyon kilóg az átlagból, s olyanra képes, amire a kombik közül nagyon kevesen: önmagában a külsejével képes rabul ejteni az embert.

Kifejezetten agilisan viselkedik a kombi Jaguar, a kormányzás és a futómű már-már sportos Kifejezetten agilisan viselkedik a kombi Jaguar, a kormányzás és a futómű már-már sportos

TETSZETT
– egyedi forma
– precíz kormányzás
– komfortos ülések
– takarékosság

NEM TETSZETT
– vezetéstámogató rendszerek hiánya
– túlbonyolított fedélzeti rendszer
– helyenként elnagyolt részletek

ÖSSZEGZÉS
Ha a Jaguar mostani palettáját nézzük, az XF Sportbrake a legracionálisabb modell, hiszen csak dízelmotorral választható, és raktere kifejezetten praktikussá teszi. Az már ízlés és temperamentum dolga, hogy megelégszünk-e a négyhengeres egységgel.

Jaguar XF Sportbrake 2.2D
Összlökettérfogat: 2179 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16 turbódízel
Max. teljesítmény: 120 kW (163 LE) 3500/perc
Max. forgatónyomaték: 400 Nm 2000/perc

Hossz./szél./mag.: 4966/1939/1480 mm
Tengelytáv: 2909 mm
Nyomtáv elöl/hátul: 1559/1605 mm
Fordulókör: 11,5 m
Saját tömeg/teherbírás: 1824/496 kg
Csomagtér: 510-1635 l
Üzemanyagtank: 70 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 10,9 s
Max. sebesség: 225 km/h
Város/országút/vegyes: 6,1/4,3/5,1 l/100 km
Tesztfogyasztás: 7,0 l/100 km
CO2-kibocsátás: 135 g/km
A modell alapára: 14 184 000 Ft

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!