Lehet szeretni és nem szeretni a Yeti külsejét, annyi azonban bizonyos, hogy a közel öt éve gyártásban lévő típus a frissítés előtt markánsabb, könnyebben beazonosítható megjelenéssel rendelkezett. A modell bohókás külleméért nagyrészt a két kerek lámpa felelt, melyek mostanra eltűntek, ám az is az igazsághoz tartozik, hogy az új fronttal sokkal jobban passzol a Yeti a Skoda letisztult, újabban kissé hűvös stílusához.

Ez a belső nem ad fel rejtvényeket. A kezelhetőségbe nehéz belekötni. fotó: Hilbert Péter Ez a belső nem ad fel rejtvényeket. A kezelhetőségbe nehéz belekötni. fotó: Hilbert Péter

A Yeti teli van ügyes részletmegoldásokkal

A cseh gyártó szabadidő-autója kétségkívül sokkal többet nyújt, mint amit a külseje vagy a mérete alapján várnánk tőle. Bár a modell csak 4,22 méter hosszú, meglepően tágas hátul is. Sőt, a VarioFlex hátsó ülésrendszere kivételes variálhatósággal ruházza fel, hiszen a három hátsó ülés egyenként ledönthető vagy kivehető (a hátsó üléslapok lehetnének hosszabbak). Ha ez nem lenne elég, a két szélső ülés keresztirányban is mozgatható, amennyiben a középső ülést kivettük, vagyis a Yeti egy pillanat alatt ötülésesből négyülésessé alakítható át. S akkor még nem említettük az összecsukható első utasülést, a lehajtható asztalokat az első ülések háttámláján, no meg a méretes tárolórekeszeket.

A modellfrissítéssel még több okos részlet jelent meg az autóban, hiszen újdonság a kétoldalú csomagtérpadló, a kivehető LED-lámpa, a láthatósági mellény tárolórekesze a vezetőülés alatt, vagy az ajtókba helyezhető hulladéktárolók. A konzervatív belső kialakítás ugyan nem éppen izgalmas, de tény, hogy a modell a rendelhető extrák tekintetében felzárkózott a konkurenciához. Az újdonság a Skoda első modellje, mely opcionálisan tolatókamerával is felszerelhető, illetve elérhetővé vált a Park Assist legújabb verziója (merőleges és párhuzamos parkolásra is képes) és a kulcs nélküli indítás is.

Megkönnyíti a hétköznapokat: számos rekeszt vonultat fel a Yeti. Terepen nagy segítséget jelenthet a modell lejtmenetvezérlője Megkönnyíti a hétköznapokat: számos rekeszt vonultat fel a Yeti. Terepen nagy segítséget jelenthet a modell lejtmenetvezérlője

A Yeti talán legvonzóbb hajtáslánc-kombinációjával látták el a tesztpéldányt, hiszen 170 lóerős, 2,0 literes dízelmotorjával, hatgangos DSG-váltójával és összkerékhajtásával ez a verzió a legerősebb és a legdrágább kivitel a kínálatban. A dízelmotor hangszigetelésére fordíthattak volna nagyobb gondot, a közös nyomócsöves dízel még üzemmelegen sem igazán csendes, és alapjáraton a kelleténél több rezonanciát juttat az utastérbe. A 350 Nm-es nyomaték azonban remekül viszi a Yetit, gyakorlatilag minden helyzetben bőséges az erőtartalék, amiben a sofőr stílusához remekül alkalmazkodó duplakuplungos váltónak is komoly szerepe van. Az egészben azonban az a legjobb, hogy menet közben nem érezni, hogy egy magasépítésű járművel van dolgunk, hiszen ugyanúgy kanyarodik, mint egy normál kompakt, ráadásul a 6,7 literes tesztfogyasztásra sem szólhatunk egy rossz szót sem. A Haldex-rendszerű összkerékhajtás és a lejtmenetvezérlő révén még terepen sem vall szégyent, egyedül a 180 mm-es hasmagasság állíthatja meg a komolyabb akadályok leküzdésében. Csak a futómű hangolása kritizálható, ennél elegánsabban kellene vennie az úthibákat és a keresztbordákat.

A kompakt karosszéria ellenére tisztességes a helykínálat A kompakt karosszéria ellenére tisztességes a helykínálat

A Yeti versenyképes áron, alig ötmillió forint felett hazavihető fronthajtással és 105 lóerős benzinmotorral. A jobban felszerelt és erősebb verziók esetében mélyebben kell a pénztárcába nyúlni, így a csúcsverzió az igen látványos Outdoor optikai csomaggal már 8,5 milliót kóstál.

Több, mint 1,7 m3 lehet a Yeti rakterének maximális befogadóképessége Több, mint 1,7 m3 lehet a Yeti rakterének maximális befogadóképessége

TETSZETT
– nyomatékos, takarékos motor
– „okos” váltó
– praktikus, tágas belső
– kompakt külméretek

NEM TETSZETT
– nehezen lecsukható csomagtérajtó
– erős motorhang
– túl feszes futómű

ÖSSZEGZÉS
Jól sikerült darab a Yeti, az erős összteljesítmény miatt kisebb hibái felett könnyű szemet hunyni. A 170 lóerős verzió nagyon dinamikus, ára miatt azonban nem ígérkezik túl népszerűnek.

Skoda Yeti Outdoor 2.0 TDI 4×4 DSG
Összlökettérfogat: 1968 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16 turbódízel
Max. teljesítmény: 125 kW (170 LE) 4200/perc
Max. forgatónyomaték: 350 Nm 1750-2500/perc

Hossz./szél./mag.: 4222/1793/1691 mm
Tengelytáv: 2578 mm
Nyomtáv elöl/hátul: 1541/1537 mm
Fordulókör: 10,3 m
Saját tömeg/teherbírás: 1560/645 kg
Csomagtér: 416/1760 l
Üzemanyagtank: 55 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 8,6 s
Max. sebesség: 197 km/h
Város/országút/vegyes: 7,7/5,4/6,3 l/100 km
Tesztfogyasztás: 6,7 l/100 km
CO2-kibocsátás: 164 g/km
A modell alapára: 5 059 910 Ft (1.2 TSI, 105 LE)
A tesztelt verzió ára: 8 556 370 Ft

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!