Az I-es széria alapjain nyugvó GTI-úttörő (Gran Tourismo Injection) 1976-os bemutatkozása letette a mérföldkövet: 1,6 literes szívómotorja 110 lóerőt produkált, éppen a felét a mostani, a VII-es generációra épült fivérnek. A különbség persze a teljesítményadatok mellett is óriási, hiszen az akkori közel nyolc mázsás tömeggel szemben itt „csak” alig 1,4 tonnát kell cipelnie a dupla lóerő-mennyiségnek, atmoszferikus helyett turbós a négyhengeres benzines, manuális helyett pedig villámgyors DSG automata cseréli a sebességfokozatokat. Egy valami azonban – remélhetőleg – örökre közös marad, ez pedig nem más, mint a kockás üléskárpit!

Lapított alsó karimájú volán, alupedálok és az érintős programválasztó. Fotó: Hilbert Péter Lapított alsó karimájú volán, alupedálok és az érintős programválasztó. Fotó: Hilbert Péter

Szuper minőség, atletikus viselkedés

A legújabb GTI külön kaszt a Golf családon belül, még a márkaimportőr konfigurátorában is önálló identitást kapott (kár, hogy a többi kigyúrt Golfot nálunk nem forgalmazzák). Megjelenése egyértelművé teszi, hogy „több” a típustársaknál, ízléses kiegészítői ügyesen szabják formai karakterét.

Nem túlságosan hivalkodik, de széles terpesztésével, eltérő orrkötényével és dupla kipufogójával félreérthetetlen jelét adja különlegességének. A minőségi atmoszféra teljesen rendben van, érdekes azonban, hogy a motor beröffentéséig és az elindulásig nem akarja minden áron tudatosítani habitusát.

A duplakuplungos DSG váltó felára 519 430 forint, de olyan remek darab, hogy kétséget kizáróan megéri beruházni rá A duplakuplungos DSG váltó felára 519 430 forint, de olyan remek darab, hogy kétséget kizáróan megéri beruházni rá

Pedig jó oka lenne rá, hiszen a határozottan elkülöníthető menetprogramok jóvoltából a gazdaságostól (6,1 l/100 km) kezdve a finom hétköznapi jellegen át a sportos atlétáig minden szerepet nagyszerűen játszik el. Értelemszerűen különösen utóbbi menüben bontakozik ki igazán, viselkedése életteli, a hangélmény (gázfröccs) és a gyorsítások intezítása dicséretet érdemel. A tempózással egyenes arányban a lassítással sincs gondja, fékrendszere bátran terhelhető, határozottan, de harapás nélkül zabolázza a GTI-t. A kocsi útfekvése határozott, a teszt idején használt téli gumiabroncsok ellenére is stabilan fordul, igazi „ajándék, nekem!” autó.

Hagyományőrző kárpitozás, piros varratok és remek formázású ülések Hagyományőrző kárpitozás, piros varratok és remek formázású ülések

Ne akarjuk a csillagos eget is!

A Golf karosszériája nagyvonalúan nyújtja a kategóriában elvárható helykínálatot, a belső kialakítás pedig jó komfortot biztosít. Elöl és hátul is kényelmesen elfér két-két felnőtt, a csomagoknak is akad hely bőven, tehát a családi kompakt szimbólum fénye sem forog veszélyben. A GTI verzió tesztje egy sajátos dologra is rávilágított: az akkor hetedik hónapos kismamapocakkal büszkélkedő párom teli vigyorral az arcán szállt ki mellőlem, pedig nem a padlóig taposásról, csupán egy jó kis mecseki kanyargásról volt szó. Nem szédült, nem tépte ki a helyéről a kapaszkodót, hanem élvezte a kilométereket. Igen, számomra ez is bizonyítékát adta a Golf GTI diszkréten csomagolt sportosságának: mivel nem a csúcs hot-hatch címre tör, könnyebben megbocsátjuk neki kissé steril visszajelzéseit.

Fekete tetőlemez, izzó vörös kiegészítők és a legendás három betű Fekete tetőlemez, izzó vörös kiegészítők és a legendás három betű

TETSZETT
– külső-belső design
– motor, DSG sebességváltó
– jól elkülöníthető menetdinamikai programok

NEM TETSZETT
– kissé steril kormányérzet
– magas vételár

ÖSSZEGZÉS
A Golf GTI továbbra is remek darab, minősége és működési kultúrája vitán felül áll. Futóműve és fékteljesítménye is dicséretes. Ugyan nem kihegyezett sportkompakt, de mindent tud, amit ésszerű határok között érdemes kipróbálni.

Volkswagen Golf GTI
Összlökettérfogat: 1984 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16 turbó
Max. teljesítmény: 162 kW (220 LE) 4500-6200/perc
Max. forgatónyomaték: 350 Nm 1500-4400/perc

Hossz./szél./mag.: 4361/1799/1142 mm
Tengelytáv: 2631 mm
Nyomtáv elöl/hátul: 1538/1516 mm
Fordulókör: 10,9 m
Saját tömeg/teherbírás: 1370/545 kg
Csomagtér: 380/1270 l
Üzemanyagtank: 50 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 6,5 s
Max. sebesség: 244 km/h
Város/országút/vegyes: 8,1/5,3/6,4 l/100 km
Tesztfogyasztás: 8,8 l/100 km
CO2-kibocsátás: 148 g/km
A modell alapára: 4 348 710 Ft (Start 1.2 TSI, 85 LE)
A tesztelt verzió ára: 9 687 140 Ft

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!