Sebastian Vettel ezúttal egy olyan versenyen szerzett győzelmet, Monacóban, ahol még ezelőtt nem sikerült felállnia a dobogó legfelső fokára. A fiatal tehetséget Fortuna asszonya a kegyeibe fogadta, hiszen minden a címvédő pilóta kezére játszott. A ferraris Alonsónak viszont nem hozott szerencsét új aranyfestésű sisakja, hiszen a győzelem árnyékából végül csak második lett. A bronzérmes helyen Jenson Button ért célba a McLarennel.

„Fantasztikus. Nagyon hosszú verseny volt és hosszú volt az út a kockás zászlóig, és helyenként nagyon távolinak tűnt a győzelem. A biztonsági autó kijött a pályára és visszatértem az élre, de nagyon nehéz volt ott is maradnom. Nehéz ezen a pályán előzni, de sokkal jobb volt a tapadásuk (Alonsónak és Buttonnak). Mondtam a csapatnak, hogy kint akarok maradni, mivel csak így nyerhetek. Elég rizikós volt, de aztán hat körrel a verseny vége előtt felfüggesztették a futamot. Nyilvánvalóan szenvedtem a gumikkal, de szerintem így is nyertem volna.” – nyilatkozta magabiztosan a versenygyőztes német.

A rajt simán ment Monacóban, a verseny vége azonban kaotikus lett A rajt simán ment Monacóban, a verseny vége azonban kaotikus lett

Kaotikusra sikeredett a Monacói Nagydíj Monte-Carlo utcáin. Már a szombati időmérő edzés sem zajlott le baleset nélkül. A mexikói Sergio Perez nagyot karambolozott és lábsérülése miatt nem állt rajthoz a versenyen. Vasárnap is egy balesetekkel tarkított, bámulatos versenyt láthattunk. A verseny megszakítása előtt az év egyik legjobb versenye folyt a Hercegségben, amelyben Vettel, Button és Alonso játszotta a főszerepet.

Petrov fejét megütötte a saját bal első kereke, amikor a szalagkorlátnak ütközött. Szerencsére nem szenvedett súlyos sérüléseket Petrov fejét megütötte a saját bal első kereke, amikor a szalagkorlátnak ütközött. Szerencsére nem szenvedett súlyos sérüléseket

A futam legizgalmasabb része e trió versengése volt az első helyért, no meg az utolsó kilenc kör. Az élen autózó Sebastian Vettel erősen elhasznált gumikkal próbált az élen maradni az utána szoros emberkövetésben haladó Fernando Alonso és Jenson Button előtt. Mikor már mindenki azon tanakodott, hogy ez a vonat meddig tud így haladni, akkor baleset történt, ami miatt megszakították a versenyt. A balesetet Pastor Maldonado okozta, aki próbálta megelőzni Adrian Sutilt. Vitalij Petrov megsérült a lábán a balesetben, de az orosz mellett Jaime Alguersuari és Lewis Hamilton is érintett volt az esetben.

Vettel először nyert Monacóban Vettel először nyert Monacóban

A szünetben mindenki dolgozhatott az autókon, s persze kereket is cserélhetett, így várható volt, hogy drasztikusan nem változik meg a végleges sorrend. Így is lett. A biztonsági autó mögül rajtoló első három pilóta ugyanabban a sorrendben futott be a célba. A verseny kaotikusságához sok minden hozzájárult, így több csapat szerelőinek felkészületlensége, a díjkiosztó ceremónia káosza és a verseny megszakítása miatt túl hosszúra nyúló közvetítésre nem jól reagáló szervezők. A Red Bull és a McLaren szerelői nem álltak éppen a helyzet magaslatán. A két csapat szerelői elszúrták pilótáik, az egyiknél Vettel és Webber, míg a másiknál Hamilton bokszbeállását. Ez utóbbi volt a fájdalmasabb, hiszen ezáltal Hamilton lemondhatott egy dobogós helyezésről.

Vettel és a Red Bull Racing egy kaotikus verseny után örülhetett a győzelemnek Vettel és a Red Bull Racing egy kaotikus verseny után örülhetett a győzelemnek

A negyedik helyen Mark Webber ért célba, ami azért nagy szám, mivel miután a Red Bull egyszerre hívta be Vettellel a bokszba – s 15 másodpercesre sikerült a beállása -, visszaesett a 14. helyre. Az ausztrál pilóta a verseny második felében friss gumikon történő sorozatos előzései folytán került végül az élmezőnybe. Az ötödik helyezett Kobajasi pályafutása legjobb helyezését gyűjthette be. Sokáig úgy tűnt, hogy Maldonado a hatodik helyre viszi célba autóját, de végül a karambolban véget ért a verseny számára. Így Lewis Hamilton ért célba a hatodik helyen, s meg is tartotta ezt a helyezést annak ellenére, hogy a Pastor Maldonadóval történt ütközése miatt 20 másodperces büntetés kapott. Hamiltont a lekörözött Adrian Sutil, Nick Heidfeld, Rubens Barrichello és Sebastien Buemi követi az első tíz pontszerző helyen.

Monacói Forma-1-es Nagydíj végeredménye

1. Sebastian Vettel Red Bull 2:09:38.373 2. Fernando Alonso Ferrari + 1.138 3. Jenson Button McLaren + 2.378 4. Mark Webber Red Bull + 23.101 5. Kamui Kobajasi Sauber + 26.916 6. Lewis Hamilton McLaren + 27.210 7. Adrian Sutil Force India + 1 kör 8. Nick Heidfeld Renault + 1 kör 9. Rubens Barrichello Williams + 1 kör 10. Sebastien Buemi Toro Rosso + 1 kör 11. Nico Rosberg Mercedes + 2 kör 12. Paul di Resta Force India + 2 kör 13. Jarno Trulli Lotus + 2 kör 14. Heikki Kovalainen Lotus + 2 kör 15. Jerome d’Ambrosio Virgin + 3 kör 16. Vitantonio Liuzzi HRT + 3 kör 17. Narain Karthikeyan HRT + 4 kör 18. Pastor Maldonado Williams Nem ért célba 19. Vitalij Petrov Renault Nem ért célba 20. Jaime Alguersuari Toro Rosso Nem ért célba 21. Felipe Massa Ferrari Nem ért célba 22. Michael Schumacher Mercedes Nem ért célba 23. Timo Glock Virgin Nem ért célba 24. Sergio Perez Sauber Nem indult a versenyen

Monaco után a tengerentúlra költöznek a csapatok, hogy két hét múlva (2011. június 12.) Montrealban mérjék össze a tudásukat. A Kanadai Nagydíjat 2010-ben Lewis Hamilton (McLaren) nyerte meg. Ez után az izgalmas futam után ismét akciódús verseny várható Kanadában. A montreali pálya közismerten gumifaló, ami nagy taktikázásra ad majd okot, de az biztos, hogy továbbra is a mindennél dominánsabb Sebastian Vettel várható az élre.

A világbajnokság eredménye a Monacói Nagydíj után

Pilóták: 1. Sebastian Vettel 143 pont 2. Lewis Hamilton 85 pont 3. Mark Webber 79 pont 4. Jenson Button 76 pont 5. Fernando Alonso 69 pont 6. Nick Heidfeld 29 pont 7. Nico Rosberg 26 pont 8. Felipe Massa 24 pont 9. Vitalij Petrov 21 pont 10. Kamui Kobajasi 19 pont Konstruktőrök: 1. Red Bull 222 pont 2. McLaren 161 pont 3. Ferrari 93 pont 4. Renault 50 pont 5. Mercedes 40 pont 6. Sauber 21 pont 7. Force India 10 pont 8. Toro Rosso 7 pont 9. Williams 2 pont