Akárcsak tavaly, a „Forma 1 vasúti jegy” elnevezésű belépő kétféle változatban kapható: 9 990 Ft-ért álló, 19 990 Ft-ért ülőhelyre szól július 27-én, vasárnap, a verseny napján. Ezért cserébe az ország bármelyik pontjáról ingyenesen használhatók a vasútvonalak aznap reggel Budapestre, illetve este hazafelé – egészen hétfőn hajnali hat óráig. „Ezen felül július 27-én több InterCity- és EuroCity-vonatot is megállít a vasúttársaság a menetrendben feltüntetetteken kívül Gödöllőn” – emelte ki Ungvári Csaba, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója a program mai sajtótájékoztatóján. A kétféle jegy ráadásul nem csak a MÁV, hanem a GySEV vonalain is felhasználható. (Részletek a MÁV és GySEV weboldalán.)

De mit tegyen az, akinek lakóhelyét nem érinti a vasút? Buszjáratok arrafelé is közlekednek, mivel pedig a Volánbusz Zrt. is csatlakozott az akcióhoz, a belépővel rendelkezők a buszokat is használhatják, hogy a vasúttársaságok kijelölt vonatait elérjék – ehhez elég a jegyet felmutatni. Fontos megemlíteni, hogy a közvetlenül Budapestre érkező járatokra nem érvényes az akció, a volántársaságok csak a vasúti átszállásig ingyenesek. (Részletek a Volánbusz weboldalán.)

Tételezzük fel, hogy volánjáratokkal eljutottunk a legközelebbi vasúti állomásra, majd Budapestre érkeztünk. Itt jön a képbe a programhoz szintén csatlakozó Budapesti Közlekedési Központ: speciális jegyünkkel ugyanis a városi metróhálózatot díjmentesen használhatjuk, akárcsak az eddigi közlekedési eszközöket. A július 24. és 27. között érvényben levő 24 és 72 órás jegyekkel, vagy a Budapest kártyával rendelkezőknek pedig a H8-as HÉV használata is megengedett kiegészítő jegy nélkül Mogyoródig. De ha ilyenünk nincsen, akkor sem kell csüggedni – és pénztárcába nyúlni – a Volánbusz ugyanis szintén a belépőnkkel igénybe vehető járatokat indít az Árpád híd és a versenypálya között. Ezek a buszok vasárnap fél 2-ig 5-7 perces sűrűséggel járnak. A mogyoródi HÉV-állomás és a Hungaroring között szintén a Volánbusz biztosít járatokat használati díj nélkül.

Nem marad más hátra, mint hogy a versenyzést élvezzük – természetesen ahhoz, hogy ez a jövőben bekövetkezzen, ha ez még nem történt meg, be kell szereznünk a speciális jegyeket. Erre a Hungaroring jegyirodájánál, az Ostermann Kft.-nél van lehetőség, illetve a MOL töltőállomásain is – összesen 52 benzinkúton. A cég a tavaly vezette be a jegyárusítást, és a sikerek után döntöttek a folytatás mellett.

Gyulay Zsolt, a Hungaroring elnök-vezérigazgatója kiemelte: a magyar pályán számtalan sporteseményt tartanak, de mind közül a Forma-1 a legfontosabb. Tavaly 257 ezer néző látogatott el a pályára – idén ennyi nem várható, de a 2012-es számok elérhetők –, a cél pedig a hazai vendégek számának növelése. „Korábban csupán 10 % volt a magyar nézők aránya a versenyen, ezt sikerült 25 %-ra megnövelni. Az idén visszatérő Osztrák Nagydíj sok nézőt vont el, akik nem látogatnak ki mindkét eseményre, ezért sem várható a tavalyi szám elérése, és világszerte is visszaesés történt a nézettségben. Az osztrák pályával nem tudunk versenyezni infrastruktúrában és még sok mindenben, de az ilyen akciókban igen” – emelte ki Gyulay. Általános információk a díjmentesen használható vasút-, volán- és fővárosi járatokról, valamint a jegyértékesítés helyszíneiről a Hungaroring oldalán érhetők el.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!