Az első, szombati futamon a francia Julien Briché megszerezte első győzelmét, a JSB Competition versenyzője az élről vágott neki a versenynek, az edzésen az utolsó pillanatban előzte meg a B3 Racing színeiben induló Wéber Gábort. A magyar pilóta nem sokkal a rajtot követően karambolozott, és ki kellett állnia. Ezen a futamon Tóth Norbert a 6. lett, Ficza Ferenc a 7 helyen végzett, Bús Edina 23-ként ért célba.



A vasárnapi futamon Ficza Ferenc a második helyről rajtolt, majd az egész futam során a hatodik helyről induló norvég Paulsen-nel küzdött, miközben a harmadik helyen autózó Tóth Norbert-re is oda kellett figyelnie. Végül az utolsó kanyarban előzte meg Ficza Ferenc ellenfelét, 0,144 másodperces előnnyel haladt át a célvonalon.


A verseny után 1 másodperces büntetést kapott a magyar pilóta az utolsó kanyarban való ütközés miatt, de ezt a csapat megfellebbezte, pár héten belül várható a sportbíróság döntése. Addig Ficza Ferenc megtarthatja pontjait, és két győzelmének köszönhetően vezeti a Seat Leon Eurocup bajnokságot a szintén 44 pontos Paulsen-nel közösen. Ezen a futamon Tóth Norbert a 4., Wéber Gábor 6., Bús Edina 17. lett.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!