A 2014-es versenynaptár első két futama nem hozott nagy meglepetést, hiszen Nico Rosberg és Lewis Hamilton győzelme borítékolható volt a szezon előtti tesztek eredménye alapján. Inkább Sebastian Vettel dobogós helyezése a maláj pályán volt váratlan. Azt mindenki tudja, hogy a Red Bull Adrian Newey vezetésével mindig gyors autókat készít, de a Renault váratlan motorproblémái miatt idén főhet a feje a Red Bull vezetésnek. Már korábban is felvetődött az energiaitalosokkal kapcsolatban, hogy motorszállítót válthatnak, hiszen a Toro Rossónál is nagy a gond. A kérdés inkább az, hogy kit választhatnának.

Helmut Marko elmondta, hogy látja, hogy mennyit fejlődött a tél óta a Renault motor, főleg azóta, hogy kríziscsapatot állított fel a Red Bull és a Toro Rosso mérnökeiből a francia gyártó Viry központjában. Marko türelme azonban egyre fogy, ahogy egy német lapnak is elmondta. „Ha nem lesz látható fejlődés két-három hónapon belül, elkezdünk alternatíván gondolkozni.” Addig is a Red Bull elkezdett azon dolgozni, hogy hogyan tudná kompenzálni a 80 lóerős deficitet számos, az autón végzett átalakítás útján. Ha ez nem lenne elég az osztrák csapatnak, még ott van az üzemanyag átfolyást mérő szenzor kérdése is, amely teljesen tönkrement Daniel Ricciardo autójában Malajziában. A csapat szerint ez is bizonyítja a Nemzetközi Automobil Szövetség szenzorainak hibáját. Malajziában a csapat így a saját üzemanyag átfolyási adataira támaszkodott. Mint ismeretes, két hét múlva, április közepén tárgyalják a Red Bull óvását, Ricciardo Ausztráliában megszerzett második helyének elvételével kapcsolatban.

Az első Bahreini Nagydíjat tíz évvel ezelőtt rendezték meg, ennek örömére az idén esti futamot rendeznek a szahíri pályán. Korábban szó volt arról, hogy a bahreini futam lehetne a szezonnyitó verseny, de aztán az eredeti helyére rakták vissza annak érdekében, hogy fel tudjanak készülni a szervezők egy villanyfényes futam kihívásaira. A versennyel kapcsolatos érdekesség, hogy 2012-ben és 2013-ban is ugyanaz a három pilóta állt a dobogó ugyanazon három helyén. A sorrend: Sebastian Vettel, Kimi Raikkönen és Romain Grosjean. A Renault motorokon futó Red Bull és Lotus ezt az eredményt idén szinte biztosan nem fogja tudni reprodukálni.

A verseny és a pálya

Az 57-körös Bahreini Nagydíj április 6.-án, helyi idő szerint 18 órakor (Magyarországon 17 órakor) veszi kezdetét a szahíri pályán. A pálya hossza: 5,412 km, a teljes versenytáv 308,238 km. A pályán 15 kanyar és egy egyedülálló, 1,090 km hosszú célegyenes található. A pályarekordot Michael Schumacher tartja (2004-ből), ideje 1 perc 30,252 másodperc. A pálya vonala hasonlít a szepangihoz, de az aszfalt Bahreinben sokkal puhább és kisebb tapadást biztosít.

A csapatoknak új problémákkal kell a versenyhétvégén szembenézniük, így például azzal, hogy a pályát és környékét finom korallhomok takarja, de ahogy egyre több gumi kerül a pályára, úgy javul a tapadása. A homok zavart, akár a fedélzeti mechanika meghibásodását okozhatja működés közben. A fékhűtés és az abroncskopás figyelemmel kísérése is kritikus lehet Bahreinben. 2013-ban Sebastian Vettel nyerte meg a futamot. A német pilóta győztes ideje 1:36:00.498 volt. A második és harmadik helyet a Lotus két versenyzője, Kimi Raikkönen és Romain Grosjean szerezte meg.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!