A Mercedes lesz a hétvége favoritja. Két héttel ezelőtt Szahírban is hengereltek a pilótái, hiszen Lewis Hamilton és Nico Rosberg Malajzia után újfent kettős győzelmet szerzett, tehát a Mercedes rendkívül erős teljesítményét továbbra is tartani tudja. A legnagyobb meglepetést a Force India pilótái okozták Bahreinben. Amellett, hogy Sergio Perez (3.), és Nico Hülkenberg (5.) a mezőny elején ért célba, a konstruktőrök között felugrott a csapat a második helyre, kielőzve olyan nagy nevű és multú istállókat, mint a McLaren, a Ferrari, vagy éppen a világbajnok Red Bull.

A Ferrari és a Red Bull folyamatosan azon dolgozik, hogy miként térhetne vissza a tabella elejére. A Ferrari nagy lépésre szánta el magát. Csapatvezetője, Stefano Domenicali távozott a maranellói istálló éléről. A híresztelésekkel ellentétben a patinás csapat nem Ross Brawnt vagy Flavio Briatorét szerződtette le csapatvezetőként, hanem a nagynevű autógyár észak-amerikai igazgatóját, Marco Mattiaccit. A szezon európai része előtt fontos volt változtatnia az olasz gárdának, hiszen hiába versenyez náluk Fernando Alonso mellett már Kimi Raikkönen is, csak nem jönnek a sikerek.

Ami a Red Bullt illeti, április 14.-én lefolytatták Párizsban, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) központjában a csapat meghallgatását. Mint ismeretes, Daniel Ricciardo Ausztráliában szerzett második helyezését és pontjait elvették autójának üzemanyag átfolyási szabálytalansága miatt. A Red Bull ezt követően óvott. A meghallgatás első napja nem hozott eredményt, sőt a Mercedes csapat ügyvédje igencsak támadta riválisát. A második nap azonban megszületett a döntés, mely szerint a Red Bull hibázott és Daniel Ricciardo nem kaphatja vissza a második helyért járó pontokat. A döntés fontos érvényű a többi Forma-1-es csapat számára, hiszen azt az üzenetet hordozza, hogy nem lehet, nem érdemes szembe menni a FIA ajánlásaival.

Ami a hétvégi versenyt illeti, az errefelé jellemző változékony időjárás és a jósolt esőzések nem könnyítik meg a résztvevők dolgát. Erre a pályára és időjárási viszonyokra olyan autóra van szükség, amely különböző körülmények között is jól teljesít. A stratégia megválasztásánál is főhet a csapatvezetők feje. Ezúttal is nagy hangsúly helyeződik az abroncsokra, hiszen a hőmérséklet gyakran alacsony (12-18 fok között lehet) és a pálya eléggé eszi a gumikat. Előre vetíti a verseny eredményét az a tény, hogy az utóbbi években Mercedes motorral futó autók értek el sikereket Sanghajban. 2010-ben kettős McLaren-győzelem született Sanghajban. 2011-ben Lewis Hamilton (McLaren), 2012-ben pedig Nico Rosberg (Mercedes) győzött. Tavaly azonban Fernando Alonso állhatott fel a dobogó tetejére, s mögé az idén ferraris színekben versenyző, de akkor még a Lotusnál versenyző Kimi Raikkönen ért fel. Hiába váltott csapatfőnököt a Ferrari, mivel bár Mattiacci már Kínában színre lép, idő kell ahhoz, hogy az új csapatvezető beletanuljon a dolgába, s sikerre vigye a csapatot. Így nem várható Alonso duplázása a hétvégére. Kínában véget ér a szezonnyitó Európán kívüli versenyek sorozata, és azután a mezőny visszatér a vén kontinensre, s immár hagyományosan a Spanyol Nagydíjjal veszi kezdetét a szezon európai része.

A verseny és a pálya

Az 5,451 km hosszú kínai pályát szintén a német sztárdizájner, Hermann Tilke tervezte. Jellemzően elég kanyargós, s a kanyarok döntő többsége lassú. Emellett a pályán található egy rövid, de gyors szakasz is. Három egyenes szektoron bár nehéznek tűnik, de azért lehetséges az előzés. Az első kanyar beszűkül, ami izgalmassá teheti a verseny rajtját.

Az 56-körös Kínai Nagydíj április 20.-án helyi idő szerint 15 órakor (nálunk reggel 9 órakor) veszi kezdetét. A pálya hossza: 5.451 km, a teljes versenytáv 305.066 km. A pályarekordot még mindig Michael Schumacher tartja (2004-ből), ideje 1 perc 32.238 másodperc. 2013-ban Fernando Alonso (Ferrari) nyerte meg a futamot. A spanyol pilóta ideje 1:36:26.945 volt. A második helyezett Kimi Raikkönen (Lotus) lett, míg a bronzérmes helyen Lewis Hamilton (Mercedes) ért célba.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!