Saját bevallása szerint haszontalan volt az iskolában a 21 éves Alex Kelsey, akinek diszlexiája megnehezítette életét, de ettől még remek elméleti és gyakorlati szakember, amit a legjobban az bizonyít, hogy mintegy 2 éves munkával nemcsak tervezett magának egy raliautót, de meg is építette azt.

Alex számára nem ismeretlen az autózás világa, hiszen eddig egy Subaru Imprezával ralizott, de úgy gondolta, hogy ő ennél sokkal jobb autót tud készíteni. Az elhatározást először is alapos tervezés követte, majd jött a megvalósítás.

Nem véletlen az MC2 név (Mad Creation, azaz őrült alkotás), jól kifejezi, hogy itt igazából nem egy Peugeot 207-est lát az ember. A csővázas konstrukció külsejének azért választotta a francia kisautót a fiatalember, mert tetszett neki, hasonló okból került az ülések mögé beépítésre a 3,5 literes Renaultsport V6-os versenymotor – remek a hangja. A legszebb az egészben, hogy a gondos tervezésnek és a hatóságokkal való együttműködésnek köszönhetően az autó megfelel a közúti- és versenyautókra vonatkozó legszigorúbb előírásoknak is, azaz nyugodtan lehet rendszámmal használni Új-Zéland útjain. Persze nem ilyesmire akarja elpocsékolni az autót építője, azzal ralikat akar nyerni. Sok sikert hozzá.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!