Április 20-án, szombaton, tavasz által a szabadba csalt motorosokat ismét vezetéstechnikai képzésre hívta a Route 82 Motoros Túraklub. Ezzel megint kezdetét vette egy, az országban egyedülálló rendezvénysorozat, melyet továbbra is a GY-M-S Megyei Rendőr-főkapitányság Megyei Közlekedési Baleset-megelőzési Bizottsága, a GY-M-S Megyei Közlekedési Felügyelet, valamint a helyszín biztosításával az ETO Park támogat.

A tréning során a motorosok elsősorban az alapvető motorkezelési technikákkal ismerkedtek, felkészülve ezzel az idei motoros idényre. Az oktatást a már jól bevált rendőrpáros, Dénes László és Tabi Sándor alkotta, akik az elmúlt évben már nagy népszerűségre tettek szert a motorosok körében. Kocsis Attila, a Túraklub elnöke kifejezetten örült a sok, új arcnak: – Nagy öröm számunkra, hogy ezt a rendezvénysorozatot ismét meg tudjuk rendezni, melyért külön köszönettel tartozunk Rosta Roland rendőr századosnak, a GY-M-S megyei MKBB titkárának. A tréning népszerűségét és szükségességét igazolja, hogy a meghirdetést követő 36 óra alatt elfogyott a 30 résztvevő számára fenntartott hely. Idén összesen öt képzést tartunk, melynek a múlt hétvégi „bemelegítés” volt a kezdete. A továbbiakban havonta tartunk egy-egy ilyen tréninget, melyre szívesen várunk minden motorost, aki szeretné a motorját kényelmesebben, biztonságosabban kezelni. Az egyes elsajátított technikák, mint például a kikerülés és vészfékezés esetében lényeges, hogy ezeket addig gyakorolja az ember, amíg ösztönszerűen, reflexből végre nem tudja hajtani, hiszen vészhelyzetben nincs idő a gondolkodásra. A gyakorlást követően a jelenlévők egy házi versenyen is részt vehettek, melynek során a begyakorolt feladatokat kellett időre végrehajtani. A legjobb időt Maszlavér Gábor érte el, a második helyezett Lencse István lett, akit Nagy Ákos követett a harmadik helyen.

A következő képzést 2013. május 19-én tartják, melyről bővebb információt a Route 82 Motoros Túraklub honlapján találhat az érdeklődő, melynek címe: www.route82.hu. Aki ennél bővebb információra vágyik, az Kocsis Attilánál érdeklődhet a szoros@t-online.hu e-mail címen.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!