Több, mint fél év távlatából annyi maradt meg bennem a korábban tesztre fogott C 600 Sportról, hogy elképesztően kényelmes, a sorkettes blokk ereje és karakterisztikája tökéletesen eltalált, s hogy néhány helyen prémiummárkához nem illő összeszerelési minőséggel és nem túl bizalomgerjesztő anyagokkal találkoztam. Most pedig itt áll előttem féltestvére, a C 650 GT, mely nem csupán drágább és nagyobb, hanem egyben komfortosabbnak is ígérkezik.

De mindenekelőtt nagyon látványos a motor, hiszen optikailag korántsem olyan farsúlyos, mint a legtöbb vetélytárs, ráadásul kifejezetten mutatós lámpákkal vértezték fel (LED-es nappali fénnyel). Ennek a motornak nemcsak a legjobb kávézók előtt van helye, hanem még egy tárgyaláson is meg lehet vele jelenni: a C 650 GT azon ritka gépek egyike, amelyen a vezető jobban mutat ingben és zakóban, mintsem egy motorosdzsekiben.

Igényes, de napos időben nagyon tükröződik a műszeregység Igényes, de napos időben nagyon tükröződik a műszeregység

Van olyan hiba, amit nehéz megbocsátani

A méretes fejidom bármennyire is jól néz ki, akkor nyer igazi értelmet, amikor elindulunk a motorral. Szinte hihetetlen, hogy mennyire védi az ember lábát, egy-egy pocsolyába belehajtva sem lesz vizes a vezető, ráadásul a szélvédelemre is a kiváló jelző illik legjobban. Ha az elektromosan mozgatható plexit a legfelső állásba tesszük, akár tökéletes szélcsend is uralkodhat, de az sem semmi, hogy automatikusan a külső hőmérséklethez igazodik a markolatfűtés. Vagyis a C 650 GT a maxirobogók között a leginkább kényeztetők közé tartozik, na de mennyivel kényelmesebb a Sportnál?

Deréktámasz segít komfortosabbá tenni az utazást Deréktámasz segít komfortosabbá tenni az utazást

Az utas szemszögéből egyértelmű a helyzet, ugyanis teljesen más az ülés kialakítása, a GT-n egy hosszú autópályás menet tudja megmutatni igazán, milyen komfortos is a modell. Ami a vezetőt illeti, a három centivel alacsonyabb ülésmagasság és a kicsit felfelé mozdított kormányvégek miatt cirkálósabb pozíciót veszünk fel a nyeregben, összességében nekem azonban semmivel sem volt kényelmesebb. Ez pedig nem a GT-nek kritika, hanem a Sportnak dicséret, ugyanis mindkettővel habozás nélkül nekivágnék akár egy hosszabb külföldi túrának is.

Praktikus részletek Praktikus részletek

A csomagoknak hatalmas hely van az ülés alatt (két bukósisak elfér), az pedig már csak hab a tortán, hogy a 60 literes „üreget” kivilágították. Jó, hogy van műszerfali rekeszünk is, de bizony egyes műanyagok itt csalódást keltők, egy új prémiumrobogótól bizony többet várnánk e téren. Lötyögő rekeszfedelet és pontatlan illesztéseket nem szoktunk meg a BMW-től, főleg, hogy a GT még a Sportnál és a konkurenseknél is drágább. A 3 418 000 forintos ár (Sport 3 328 000 forint) ismeretében ezt eléggé nehéz lenyelni.

Egyes műanyag elemek minősége kifogásolható... Egyes műanyag elemek minősége kifogásolható…

Műszaki értelemben nagyon kifinomult a GT

A C 650 Sport egyik legjobb pontja a 647 cm3-es sorkettes erőforrás, amely 60 lóerőjével – robogós mércével – alkalmas arra, hogy élvezetes perceket szerezzen. Selymesen jár, egészen jó a hangja, és nem is fogyaszt sokat (5,0 liter alatt könnyedén el lehet vele járni), a legjobb mégis az benne, hogy nagyon harmonikusan dolgozik együtt a fokozatmentes automata váltóval. Utóbbi városban tökéletes, ennél jobban nem is működhetne, viszont ha siettem, eszembe jutott, hogy a Honda nem véletlenül épít a hasonszőrű Integrába duplakuplungos váltót. A BMW váltója viselkedéséből adódóan ugyan minimalizálja a terhelésváltási reakciókat, de nem támogatja a sportos közlekedést, pedig a 60 lóerő bőven megengedné.

A Kymcótól érkező sorkettes blokknak a 90 fokos forgattyúcsapelékelés miatt egészen markáns hangja van A Kymcótól érkező sorkettes blokknak a 90 fokos forgattyúcsapelékelés miatt egészen markáns hangja van

Nem is jelent problémát egy-egy autópálya-felhajtó vagy előzés, magabiztosan megoldja a feladatot, ráadásul a 70 fokkal előredöntött blokk miatt a súlypont is elöl van, így nem érezzük olyan nehéznek a BMW farát, mint számos maxirobogóét. A komfortosan rugózó, ugyanakkor nagy sebességnél is biztos egyenesfutást garantáló, 40 mm átmérőjű teleszkóp és a fékek is dicséretet érdemelnek, ezek az „összetevők” nem csak robogón állnák meg a helyüket. Ha tehát a BMW kijavítaná azokat a fránya műanyag elemeket, a C 650 GT valóban versenyben lenne a legjobb maxirobogó címért, mert egyébként minden szempontból meggyőző.
 

Az acélcső hídváz a lengővilla forgáspontjának környezetében présöntött alumíniummerevítéssel lett megerősítve Az acélcső hídváz a lengővilla forgáspontjának környezetében présöntött alumíniummerevítéssel lett megerősítve

Tetszett
– kényelem
– nyomatékos blokk
– hosszú opciós lista

Nem tetszett
– magas vételár
– összeszerelési minőség

Összegzés
Élvezetes és elsősorban igen praktikus a BMW nagyrobogója, de a helyenként slendrián összeszerelés minőség lehúzza az összképet. Utóbbi már csak azért sem elfogadható, mert a C 650 GT a legdrágább robogók egyike.

BMW C 650 GT
Lökettérfogat: 647 cm3
Hengerek/szelepek: S2/8
Max. teljesítmény: 44 kW (60 LE) 7500/min
Max. nyomaték: 66 Nm 6000/min

Sebességváltó: fokozatmentes automata
Tengelytáv: 1591 mm
Ülésmagasság: 780 mm
Üzemanyagtank: 16 l
Fék elöl/hátul: 2×270/270 mm tárcsa
Gumi elöl/hátul: 120/70 R15/160/60 R15
Száraz tömeg: 261 kg
Gyorsulás 0-100 km/h: 7,5 s
Maximális sebesség: 175 km/h
Tesztfogyasztás: 4,8 l/100 km
Alapár: 3 418 000 Ft

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!