Azt hiszem, a Honda CBR600F-et egyetlen motorosnak sem kell bemutatni. Az elődök népszerűsége és elismertsége megkérdőjelezhetetlen, s ezt a Honda ügyesen ki is játssza az új generációnál. S hogy miért várták oly sokan az új modellt? Egyszerűen azért, mert az a vonal, amit a korábbi CBR600F képviselt, tulajdonképpen teljesen kihalt.

Ha megnézzük a piac trendjeit, teljesen nyilvánvaló, hogy a gyártók a szupersportgépekre fókuszáltak, pedig sokan vannak, akik sportmotort szeretnének, de a kompromisszumot követelő CBR600RR-nél, Suzuki GSX-R 600-asnál és társainál kevésbé radikális motorban gondolkodnak. Erre tökéletes megoldás az újdonság, ugyanis a CBR600F nem más, mint egy csutkakormányú, idomos Hornet.

Szép munka! Sportos, de nem kényelmetlen

Mindenekelőtt le kell szögezni, hogy a CBR600F nem az a gép, amivel a pályanapok királyai leszünk. Nincs annyira kihegyezve, mint az említett RR, ettől függetlenül élvezetes vele motorozni. Utóbbihoz szerintem az is hozzátartozik, hogy városban nem fájdul meg a csuklóm, no és hogy az üléspozíció egészen kényelmes, így a gép túrázáskor sem vall szégyent. Mindez arra vezethető vissza, hogy az ülés-lábtartókormány „háromszöget” remek érzékkel tervezte meg a Honda, így a sportos külsot elnézve tulajdonképpen nem is gondolnánk, milyen kényelmes gépről van szó. A Hornethez képest azonban nem csak a kormány más, az első idomnak köszönhetoen a szélvédelem is meglepően jó, amennyiben nem vagyunk 180 centinél magasabbak. Ellenkező esetben bizony a vezető sisakja rendesen megkapja a menetszelet. A „darázzsal” való rokonság ugyanakkor nem merül ki a közös vázban és blokkban, hiszen a hátsó utasnak is hasonlóan jó dolga van a CBR600F-en. Az utas lábtartója nem az ülésvég konzoljára csatlakozik, hanem egy öntvényen keresztül a vázhoz, így nem kell magasra húzni a lábakat.

Lehetne több nyomaték a 600-as blokkban

Az egyetlen, ami a Hornethez képest megszokást igényel, az a csutkakormány – szűk helyen nehezebb a CBR600F-fel megfordulni, arról nem is beszélve, hogy a végállásban olyan közel van a tankhoz a kormány, hogy akinek nagy keze van, azt teljesen odapasszírozhatja. A digitális műszerfal azonos, ami nagy kár, ugyanis a tükrözodést még mindig nem sikerült megoldani, másrészt nincs fokozatkijelző, ami ebben az árkategóriában már indokolt lenne.

A sportos vezetési pozíció ellenére a csuklókra jutó terhelés nem vészes A sportos vezetési pozíció ellenére a csuklókra jutó terhelés nem vészes

Bár a CBR600F erőforrása nincs igazán kihegyezve, meglehetősen éhes a fordulatra. A soros négyhengeres, 599 cm3-es egység 103 lóerős csúcsteljesítményét és 64 Nm-es nyomatékát is 10 000-es fordulat felett adja le, ami jól mutatja, hogy ha sietni szeretnénk, érdemes a magasabb fordulatszám-tartományban tartani az egységet, alacsony fordulaton amúgy sem túl élénk a gázreakció. Ez persze nem jelenti azt, hogy erőtlen lenne alul, de a karaktere egyértelműen a pörgetés mellett szól, így például előzéskor érdemes kettőt visszagangolni. De hiába csavarunk oda a gázkarnak, a motor hangja sosem lesz vérpezsdítő, pedig azért, ha akarjuk, rendesen szedi a lábát. 7000-es fordulat felett talál magára úgy igazából, s innentől kezdve lelkesen húz, egészen a 12 000 felett lévő leszabályozásig. Ugyanakkor tény, hogy a viszonylag kevés nyomaték miatt szűkre áttételezték a hatfokozatú sebességváltót, így például autópályán, állandó 130 km/órás tempónál a motor üvöltése hosszú távon nem éppen jó. A váltóval kapcsolatban érdemes tudni, hogy a Hondától jobbhoz vagyunk szokva – a tesztmotor akadósan vette a fokozatokat.

Jól eltalált futómű dolgozik a gép alatt

Az előd sem arról volt híres, hogy nehéz lenne terelgetni, de az újjal egyenesen gyerekjáték manőverezni, legyen szó az álló kocsisorok közötti haladásról vagy egy-egy tempós kanyargásról. A kicsivel 200 kg feletti tömeg és az alacsony súlypont eleve jó kombináció, de ehhez jön még az elöl-hátul állítható futómű is, mely alapvetően olyan, hogy bizony a legkanyargósabb szerpentinen sem jön zavarba. A kis testsúlyáthelyezésre is azonnal válaszoló modell nagyon semlegesen tartja az ívet, azonban ha utassal megyünk, érdemes keményíteni a hátsó rugóstagon, ellenkező esetben ugyanis erősen hintázik a hátulja, ami főleg akkor zavaró, ha kanyarodás közben futunk rá egy úthullámra. Azzal viszont meglepetést okozott a Honda újdonsága, hogy az első teleszkópok milyen nagyszerűen nyelik el az úthibákat – erre aztán senki sem számít a vagány és sportos külső láttán.

Bár szemrevaló, eroteljesen tükröződik a CBR600F digitális műszerfala Bár szemrevaló, eroteljesen tükröződik a CBR600F digitális műszerfala

Ami a fékeket illeti, nem okoz csalódást a CBR600F, főleg, hogy 150 ezer Ft-os felárért blokkolásgátlóval is elérhetjük a masinát. Nem vitás, hogy utcai használathoz bőven elegendő a teljesítménye (utassal sem hajlamos a fáradásra), viszont az RR-éhez képest azért látszik a spórolás: 310 helyett 296 mm-esek az első tárcsák, illetve nem négy, hanem három dugattyút találunk a nem radiálisan rögzített féknyergekben.

Az utas sem kényszerül spártai körülmények közé Az utas sem kényszerül spártai körülmények közé

A modell egyik ütőkártyája az ára lehet, hiszen a 2 348 000 Ft-ért cserében egy olyan sportmotort kapunk, amely a mindennapi közlekedésben sem vérzik el, ugyanakkor élvezeti értéke is magas. Emellett az sem elhanyagolható, hogy a Honda jó szokásához híven számos kiegészítőt kínál a modellhez, így többek között markolatfűtés, magasított szélvédő, hátsó doboz, középsztender és riasztó is kérhető. Sőt, aki vékonynak tartja a motor hangját, az 179 000 Ft-ért titánium végkupakos Akrapovic kipufogót is rendelhet.

A 18 literes üzemanyagtank jóvoltából körülbelül 350 kilométert tehetünk meg A 18 literes üzemanyagtank jóvoltából körülbelül 350 kilométert tehetünk meg

TETSZETT
könnyű kezelhetőség
futómű
ár-érték arány
kényelmes üléspozíció

NEM TETSZETT
nincs fokozatjelző
kissé akadós váltó

ÖSSZEGZÉS
Bár a szupersport jelzőre nem szolgál rá, gyakorlatilag minden szempontból meggyőző. Ha túl soknak éreznénk egy olyan sportmotort, mint a CBR600RR, s kicsivel több kényelemre vágynánk, akkor ideális lehet a CBR600F.

Honda CBR600F
Lökettérfogat: 599 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16
Maximális teljesítmény: 75 kW (103 LE) 12000/min
Maximális forgatónyomaték: 64 Nm 10500/min
Sebességváltó: hatfokozatú
Hosszúság/szélesség/magasság: 2150/740/1150 mm
Tengelytáv: 1437 mm
Ülésmagasság: 800 mm
Üzemanyagtank: 18,4 l
Fék elöl/hátul: 2 x 296/240 mm tárcsa
Gumi elöl/hátul: 120/70 R17/180/55 R17
Menetkész tömeg: 206 kg
Tesztfogyasztás: 4,9 l/100 km
Alapár: 2 348 000 Ft

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!