Egy kínai közlekedési kamera rögzítette az ismeretlen robogós ámokfutását, amely azzal veszi kezdetét, hogy rögtön a felvétel elején az utasával együtt egy egyenesen haladó kisbusz elé fordul emberünk. Ütközés 1.

Ő állva marad, gépe az utasával együtt elterül az aszfalton. Gyorsan felpattan, és azzal a lendülettel egy másik, álló helyzetben lévő autónak hajt. Ütközés 2. Itt már rutinos, nem borul fel, gyorsan hátralöki magát, és továbbindul, és majdnem elcsap egy másik robogóst. Utóbbi nagy nehezen kikerüli, és nyélgázon egy teherautónak hajt. Ütközés 3. Itt már fáj a hasa rendesen, hiszen sokadjára üti már be azt a kormányba, de ez még mindig nem elég neki. Rápattan az állva maradt robogóra, és menekülni próbál, most épp a kerítésen keresztül. Azonban az építési területen egy nagyon mély lyukkal találja magát szembe, amely nyom nélkül elnyeli. Ütközés 4.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!